7. fejezet

Kedves Olvasóim!

A 7. fejezet kissé rövidre sikeredett. Remélem, azért nem tántorít el benneteket a töri olvasásától! :)

Eltelt öt perc, tíz, majd végül egy teljes negyed óra, de Bobby még mindig a szekrényében kutatott. Hope csak mosolygott a férfi igyekezettségén, majd pár perc múlva Bobby felkiáltott:

- Aha! Tudtam, hogy itt vagy valahol – majd egy kis táskát vett elő a szekrény legaljáról és kipakolta tartalmát. Négy inget vett elő belőle, mind a négy hosszú ujjú és kockás volt, különböző színvariációkban. Volt itt a ’piros-barna-sárga’ kombinációtól egészen a ’fehér-szürke-kék’-ig.

Hope kritizáló tekintettel méregette a ruhadarabokat, melyet Bobby is észrevett és megszólalt:

- Tudom, kissé megviseltek, de biztos vagyok benne, hogy megtalálod a kedvedre valót – mosolygott.

- Hát... nem is tudom – kezdte a lány. – Igazából a bőröndömben is van egy-két dolog, amit felvehetnék… - jegyezte meg halkan.

- Ahogy érzed. Tudod mit? Hagylak nyugodtan öltözni, ha esetleg úgy döntesz… Ha kell valami, kint leszek a fiúkkal – bólintott az ajtó felé.

- Rendben. Nagyon szépen köszönöm – mondta Hope mosolyogva.

- Ugyan, semmiség – válaszolt Bobby, majd kisétált a szobából. Amint Bobby kiment, Hope az ágyon lévő ingekre pillantott. Egy ideig hozzájuk sem nyúlt, majd a pulcsiján lévő vérfoltokra pillantott. Azok láttán mégis úgy döntött, hogy elfogadja Bobby felajánlását.

- Találtatok valamit? – lépett Bobby a könyvet olvasó Castiel elé.

- Sajnos még semmit – szólalt meg Dean, mire Cas felkapta a fejét.

- Egy valamink azért van – jegyezte meg az angyal.

- És mégis mi lenne az? – érdeklődött Bobby.

- Cas-nak sikerült elcsípnie, amint néhány szárnyas barátunk valami új Messiást emleget – mondta összeráncolt homlokkal az idősebbik Winchester.

- Hmmm… új Messiás? Érdekesen hangzik.

- Nekünk mondod? Ezen még agyalni sem érdemes… - tört ki Dean-ből az idegesség. – Ilyen nincs.

- Dean, nyugi – tette bátyja vállára Sam a kezét. – Ha Michael valamire készül, azt előbb vagy utóbb úgyis meg fogjuk tudni.

- Az már biztos. Pláne az lesz a frankó, ha utóbb, minthogy előbb. De igazatok van… Cas, dobj ide egy könyvet. Felőlem a Biblia is megteszi – somolygott Dean.

Castiel körbenézett a nappaliban, míg a szeme meg nem akadt egy Biblia-másolaton a helyiség túloldalán. Felállt, majd a polchoz sétált. Amikor a könyvért nyúlt, a mellette lévő szoba kilincse megmozdult, majd az ajtó résnyire nyílt. Hope nézett ki rajta, szembe találva magát Castiellel. Az angyal és a lány tekintete ismét találkozott, ami miatt Hope zavarba jött és lehajtotta a fejét. Cas, mintha mi sem történt volna, visszasétált a fiúkhoz, majd odaadta Dean-nek a „Bibliát”.

Hope –még az ajtó mögött- lehunyta a szemét, mély levegőt vett, majd kilépett a nappaliba. A fiúk és Bobby tekintete egyből a lányra tévedt.

- Tyűha! – szólalt meg Dean, mire Hope kissé elpirult és zsebre tett kézzel rámosolygott. – Ilyen egy igazi vadászszerelés – nevette el magát az idősebbik Winchester.

- Oh, dehogy – szerénykedett a lány mosolyogva.

- Hidd el, ha Dean azt mondja, akkor úgy is van – szólalt meg Sam, majd elnevette magát. Hope megrázta a fejét, majd elmosolyodott és feltűrte könyékig az ing ujját.

- Örülök, hogy hasznát vetted az ingemnek – mosolygott Bobby úgyszintén. – Ez a pirosas ing jó választás. Nekem is ez volt a kedvencem… persze, amikor még jó volt rám. Ebben éltem túl az első randimat. Hehe… – Hope tekintete akarata ellenére Castiel-re siklott, aki úgyszintén a ’randi’ szó hallatára felnézett az épp olvasott könyv sorai közül.

- Helló, fiúk – Mint derült égből villámcsapás, úgy érte a nappaliban tartózkodókat az ismeretlen köszönés. Mindenki a hang irányába fordult.

- Te szemétlá…

- Hé, hé, fékezd a nyelved Winchester! –majd egy kézmozdulattal elnémította Dean-t úgy, hogy egy árva hang sem jött ki a száján, csak tátogott.

- Gabriel- állt fel dühösen Cas.

- Castiel – ejtette ki gúnyosan az angyal nevét. – Észre sem vettelek. Gondolhattam volna, hogy még mindig a Winchesterek pincsikutyája vagy. – Castiel ökölbe szorította a kezét.

- Azonnal add vissza Dean hangját – mondta dühösen.

- Nocsak, nocsak. Már parancsolgatunk is? Hmm? – Egy ideig Gabriel gúnyosan mosolygott Castiel-re, majd miután észrevette a lányt, arca komorrá vált. – Szóval igaz. A bukott angyal és az ő védence. Többre vihetted volna Castiel. Sokkal többre – nézett ismét az angyal dühös tekintetébe.

- Mégis miért jöttél? – kérdezte Cas, elengedve füle mellett az arkangyal imént említett szavait.

- Én kicsit pontosabban tenném fel azt a kérdést.

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Nem hozzátok jöttem, hanem Hozzá – fordult Gabriel Hope felé.

A lány hátán, minden egyes alkalommal, amikor az arkangyal ránézett, a hideg futkosott. Gabriel észrevette a lány tekintetében az ijedséget, aminek láttán az angyal ismét gúnyosan elmosolyodott. Épphogy csak fél lépést tett a lány felé, Castiel –igazi őrangyalhoz méltóan- védence elé lépett és farkasszemet nézett Gabriellel.

- Ugyan már, Castiel! Nem akadályozhatod meg minden egyes alkalommal, hogy a közelébe férkőzzek… Különben sem akarom bántani. Mindössze csak egy aprócska üzenetet hoztam neki és persze egy kis ajándékot. – Az arkangyal a kabátja belső zsebébe nyúlt és elővett egy, még teljesen ki nem nyílt, fehér liliomot.

Castiel dühös tekintete helyére csupa értetlenség költözött. Sam és Bobby szintén nem igazán értették, hogy miért pont egy liliom? Dean –hangja híján- csak tátogott. Olyan volt, mintha kiabálna, csak hang nélkül, közben pedig dühös pillantásokat vetett Gabrielre. Hope-ot teljes biztonságérzet töltötte el, onnantól fogva, amikor Castiel eléje állt, hogy megvédje az arkangyaltól. Bármit el tudott volna képzelni, de ezt az egyet sohasem. Ekkor azonban eszébe jutott, amit az angyal oly sok alkalommal említett neki. Csak ekkor értette meg igazán, mit is értett Castiel az alatt, amikor ezt mondta: ”Bármi is legyen, én mindig a Te őrangyalod leszek!”