Ízelítő a 36. fejezetből

(...)

- Ő az egyetlen. Halhatatlan, amit egy angyalnak köszönhet – válaszolta nyugodt hangon a ballonkabátos férfi, ugyanakkor tudta, hogy a többiek kételkednek benne. Leginkább Dean és Bobby arcán látta a bizonytalanság jeleit.

- Hát, jó. Azt hiszem, ez így már érthető – adta meg magát az öreg vadász vállat vonva, majd leült. – Hallgatunk.

- Hope egy hotelban van, Hastings-ben.

- És ott lesz a rituálé is? – kérdezte Sam.

- Igen.

- És hogy tudnánk megakadályozni?

- Rebecca szerint…

- Áh, szóval már neve is van – szólt közbe a fiatal vadász.

- Dean – szólt rá bátyjára a fiatalabbik Winchester.

- Bocsi, Cas. Folytasd csak – bólintott a fiú szem forgatva.

- Tehát, Rebecca szerint meg kell ölnünk Michaelt, mielőtt végezne magával.

- Ez nem lesz egyszerű – szólalt meg halkan a kanapén Katie.

- Remélem, ezt azért mondod, mert már halott – jegyezte meg Dean.

- Nem. Sajnos nem. Michael porhüvelyt váltott.

- Az a tollas seggű aztán tudja, hogy kell összekutyulni a dolgokat. És ezt eddig miért nem mondtad? – fordult Katie felé.

- Dean, épp tegnap este történt. Emiatt voltam olyan sokáig a konyhában. Muszáj volt leülnöm, mert már nem bírtam tovább azt az elviselhetetlen fejfájást.

- Most már értem, miért olyan üres a hűtő – vonta fel a szemöldökét az asztal mögött ülő férfi.

(...)

'3 times Castiel died for Dean and one time they went together'

35. fejezet

PÁR ÓRÁVAL KORÁBBAN

Castiel épp csak egy pillanatra állt meg a fából eszkábált ház ajtaja előtt. Egészen idáig minden kétség nélkül azt érezte, hogy biztos a dolgában, de most egy belső hang – talán a lelkiismeretéé – felszínre törve szinte kiabálta, hogy ’Fordulj vissza!’. Amire akár a ballonkabátos férfi hallgathatott is volna, de nem tette, mert a figyelmeztetés ellenére tudta, hogy neki Rebecca-ra van szüksége. A világ talán legerősebb boszorkányára, akinek segítségére egyszer már rászorult: szintén Hope-pal kapcsolatban.

Határozott lendülettel belökte a kissé rozoga ajtót. Azt hitte, hogy ezzel Rebecca-nak fog majd hatalmas meglepetést okozni, de tévedett. Az a váratlan és rég nem látott vendég, aki a boszorkával volt, teljes döbbenetet váltott ki belőle.

- Szép jó estét, drága barátom – jelent meg egy hatalmas mosoly az ismerős férfi arcán.

- Balthazar – suttogta összeszűkült szemmel az angyal. A fekete hajú nő gyanakodva, de mégis baráti tekintettel fogadta a ballonkabátos férfit.

- Castiel? Tényleg te vagy az? – majd hirtelen csend. – Megváltoztál – jelentette ki hosszas hallgatás után Rebecca, érzékelve az angyal erejének meggyengülését.

- Ő mit keres itt? – bólintott Balthazar felé.

- Szimpla üzleti ügy, de nem kell félned, semmi köze a védencedhez – szólalt meg az angyal sejtelmes fél mosollyal a szája sarkában. – Viszont, később még meghálálod – majd lassan a nőre pillantott, és ugyanazzal a könnyed mosollyal az arcán elhagyta a házat.

Az angyal távozása után kínos csend töltötte be a szűk kis előszobát. Sem a férfi, sem pedig a nő nem akart megszólalni. Csak némán, mozdulatlanul néztek egymás szemébe. Mindkettejüknek voltak titkaik és gyengeségeik egyaránt. Sosem beszéltek arról, ami 16 évvel ezelőtt történt, pedig jól tudták, hogy mit vállalnak, de mégsem hallgattak a túlvilágról jövő figyelmeztetésekre.

- Ha csak rá gondolok, mindig te jutsz az eszembe – kezdte elérzékenyült hangon Rebecca, majd félve közelebb lépett az angyalhoz. – Felnevelhettük volna saját gyermekünkként. Hallgatnunk kellett volna a szellemekre. Miért nem tettük, Castiel? Miért nem?

- Jól tudod, hogy lehetetlen lett volna. Grace és Matthew mindennél jobban vágytak arra a kislányra – szólalt meg egy percnyi hallgatás után Castiel. - És tudnod kell azt is, hogy az érzéseid soha nem találtak és soha nem is fognak viszonzásra találni.

- Jellemző – vont vállat szomorkásan a nő. – Ti, angyalok, sosem az érzelgőségetekről voltatok híresek. De… te megváltoztál – jelentette ki ismét Rebecca. – Miért olyan fontos neked ez a lány? – Castiel nem válaszolt. Lehunyta a szemét, mély levegőt vett, majd ismét a fekete hajú nőre nézett. – Hallottam, mi történt vele – folytatta Rebecca, miután kérdésére nem kapott választ.

- Valóban? – kérdezte gyanakodva a férfi.

- Boszorkány vagyok, Castiel. Az ilyen hatalmas dolgokat megmozgató események előbb-utóbb a tudomásomra jutnak – válaszolt megfontoltan a nő. Nem szerette volna, ha Michael véget vetne az örök halhatatlanságának. – És te? Miért jöttél?

- A segítségedért. – A boszorkány felnevetett. 

- Hmm, érdekes. Nagyon érdekes – majd lassan elindulva egy szabályos kört írt le Castiel körül, közben pedig alaposan végigmérte őt. Miután ismét szembe találta magát vele, a szemébe nézett és felsóhajtott. – Hope miatt, ugye?

- Igen.

- És? – vonta fel a szemöldökét a nő.

- Csak te tudod megtalálni őt, és kapcsolatba lépni Michaellel.

- Szóval – kezdte lassan -, azt kéred tőlem, hogy keressem meg Hope-ot, de a biztonság kedvéért tartsam szemmel Michaelt is?

- Pontosan. Ahol ő van, ott lesz Hope is.

- Rendben. Segítek. Viszont, te még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. Miért olyan fontos neked ez a lány? – Az angyal tudta, hogy Rebecca addig fogja ostromolni ezzel a kérdésével, amíg őszinte választ nem ad rá. Így nem tehetett mást. Elárulta félve őrzött titkát, amiről talán még a Winchester fiúk előtt sem beszélt ilyen nyíltan.

- A lelke, Rebecca. Még sosem találkoztam olyan makulátlan emberi lélekkel, mint amilyen az övé. Ha a közelében vagyok, úgy érzem, mintha újra a Mennyországban lennék, és mintha minden egyes alkalommal újjászületnék. Még sosem éreztem ilyet azelőtt. És van még egy új dolog, egy furcsa érzés, amit lehetetlen, hogy angyal valaha is érzett volna. Képtelen vagyok elmagyarázni, hisz még magam sem tudom, hogy mi is ez valójában. – A fekete hajú nő arcán ekkor egy könnycsepp gördült le. Tudta, hogy végleg elveszítette azt a személyt, akit az első találkozásuk pillanatától fogva teljes szívből és titokban szeretett. Bármi is történt az elmúlt 16 évben, nem változtathatja meg a döntését. Megígérte Castielnek, hogy segít megtalálni Hope-ot, de közben Michaelre is gondolnia kell, hisz neki köszönheti az életét. Ahogy magában mérlegelte a dolgokat, elhatározta, hogy elárulja a lány hollétét, viszont a rituálé megvalósulásához segítséget nyújt az arkangyalnak.

- Hope-ot megtalálod Hastings egyik szállodájában. Kívülről egyszerűnek tűnik, de belülről csodaszép. Ugyanakkor az egész személyzet Michael irányítása alatt áll: a portástól elkezdve a cselédeken át mindenki. És a rituálé… - folytatta együtt érzést tettetve. – Tudnod kell, hogy Michael semmit sem bíz a véletlenre.

- Jól ismerem – bólintott Castiel.

- És a legerősebb varázslatot használja majd fel. Erőt merít a természetből, a túlvilágról és még a halandókból is.

- Gondolom, a halandókat Hope testesíti meg.

- Így van – helyeselt Rebecca.

- Van esély rá, hogy megakadályozzuk?

- A rituálét? Van – hazudott könnyedén a fekete hajú nő, de legbelül ostorozta magát, amiért végleg az arkangyal oldalára állt. Sajnos nem volt más választása.

- Megmenthetjük őt? – Castiel hangjában némi remény csillant meg.

- Igen, de nagyon fontos, hogy még azelőtt meg kell ölnötök Michaelt, mielőtt ő végezne saját magával.

- Saját magával? Megölné magát? De miért?

- Azt hiszi, Isten parancsának tesz eleget ezzel, de ami a legfontosabb, egy halandónak kell megtennie ezt a lépést.

- Angyalpengével – tette hozzá a férfi egyértelműen, hiszen csak ez az egy fegyver az, amely képes végezni akár egy arkangyallal is. A fekete hajú nő bólintott, majd ismét egy hosszú, kínos csend szállt le közéjük, melyet most Castiel tört meg. – Köszönöm Rebecca, és sajnálom – majd elindult a bejárat felé.

- Castiel – szólt utána a nő. Az angyal hátranézett a válla felett, és érdeklődve Rebecca arcát kezdte el fürkészni. – Szerelem. Így hívják azt a furcsa érzést. – A ballonkabátos férfi gondolkodva maga elé meredt. Egy perc elejéig mozdulatlanul a padlót vizsgálgatta, majd az ajtó nyikorgásának kíséretében magára hagyta a salemi boszorkányt.

Ez az éjszaka nem csak Rebecca-nál tartogatott számára érthetetlen és megfejthetetlen dolgokat. Miközben azon gondolkodott, hogy mikor közölje Deanékkel a jó hírt, egy fiatal lány ragadta meg hátulról a karját, amit akár vehetett volna támadásnak is, de az alig 18 éves lány zihálásától majdhogynem kirázta a hideg.

- Ne engedd, hogy meghaljon! Kérlek! – Castiel értetlenül és szomorúan nézett a lány szemeibe. Az éjszaka félhomályában kisebb-nagyobb sikerrel tudta csak megpillantani az aggódó fiatal arcát. Mélykék szemei könnyben úsztak; hullámos, világosbarna haja kócosan ölelte körül nyugtalan, kislányos arcát. – Tudom, hogy ez most őrültségnek fog hangzani, de bármi is lesz, pontosan 18 év múlva, szeptember 21.-én ne engedd, hogy autóba szálljon – könyörgött a lány.

- Sajnálom, de nem ismerlek, és nem igazán értem, hogy miről beszélsz. Ki vagy te? – kérdezte érdeklődő tekintettel és kissé félredöntött fejjel a ballonkabátos férfi.

- Végre, hogy megtaláltalak. Már mindenhol kerestelek! – rohant oda egy fiatal fiú, erősen megszorítva a lány felkarját, és maga mellé húzta. – Annyira sajnálom, Uram! Remélem, nem okozott kellemetlenséget. Tudja, nemrég szökött meg a kórházból, és szegénykém nem tudja, hogy mit beszél. Még egyszer nagyon sajnálom! További szép estét! – mondta indulásra készen a fiú, miközben szúrós szemmel a fiatal lányra nézett és halkan ugyan, de dühösen mondott neki valamit, mire a lány nem tetszően megrázta a fejét, majd gyorsan hátrafordult, és egy-két érthetően kivehető szót kiáltott a férfi felé.

- Vigyázz anyára! – Ez volt az utolsó mondat, amit Castiel utoljára hallott a fiatal lánytól azon az estén. A tiszta éjszakai égbolton lassan esőfelhők gyülekeztek, melyekből pár percen belül, apró cseppekben az eső záporként áztatta az angyal ballonkabátját. Ismét maga elé meredt, de közben lassan sétálgatva a következő járatra indult, ami fél órán belül vissza is vitte őt Illinois-ba.

***

A kihívó bár kivilágított színpadán szebbnél szebb lányok táncoltak. Igencsak rövid szoknyájuk peremén gyémántként ragyogtak a különféle strassz kövek, merészen kivágott felsőjük minden egyes centiméterét pedig flitterek borították. Az idősebbik Winchester közvetlenül a színpad mellett, az egyik táncos lány lábánál látott hozzá a frissen csapolt söréhez. Az első korty után a zsebéből előhalászott pár dollárt, és a vörös hajú lány combfixébe csúsztatta. A lány ekkor egy pillanatra abbahagyta a táncot a rúd körül, rámosolygott a fiúra, majd levette a felsőjét és közvetlenül az idősebbik Winchester ölébe dobta, jelezvén, hogy szabad a pálya. A fiú csibészesen elmosolyodott, amikor hirtelen valaki megragadta a vállát. Dean hátrafordult és nem hitt a szemének. Amy állt előtte a fekete motoros ruhájában, ami nem csak az ő, hanem a közelben lévő vendégek figyelmét is felkeltette. Egy-ketten még el is füttyentették magukat, és különféle nyálas becenevekkel illették a fiatal nőt.

- Amy? Te mit keresel itt? – szólalt meg döbbenten Dean, aki egy kicsit zavarban is volt a lány látványától, nem beszélve az egyéb férfias dolgokról.

- Beszélnünk kell – válaszolt szúrós szemekkel Amy. – Gyere utánam. – Az idősebbik Winchester minden kérdés nélkül követte a lányt, aki a bár egyik üres szobájába vezette őt. – Zárd be az ajtót. – Jött az újabb utasítás, melynek a fiatal vadász szintén igyekezett eleget tenni.

- Előre mondom, én nem csináltam semmit sem – jegyezte meg a fiú, miközben a zárral bajlódott. – Most kivételesen hallgattam Bobby-ra, mert… - majd amikor hátrafordult, még azt is elfelejtette, amit az előbb mondott. – Ööö… izé… csak… - szólalt meg dadogva, de a látvánnyal sehogy sem tudott betelni. Amy motoros ruhája a földön hevert, és a lány csak egy szál fehérneműben állt a Winchester fiú előtt, ami fekete színével és csipkés anyagával igencsak kihívó volt. A fiatal vadász fejében másodpercek alatt olyan képek játszódtak le, amiket ha Sam megtudná, biztosan kinyírná, de valahogy ez a dolog most egyáltalán nem érdekelte.

- Na, mi az? Csak állsz ott vagy lépsz is valamit? – szólalt meg Amy hamiskás mosollyal az arcán. Dean a fiatal nő biztatására közelebb lépett, de - szégyen ide vagy oda – fogalma sem volt, hogy hogyan álljon neki, pedig nem csak egy lánnyal volt már dolga az élete folyamán. – Csak nem félsz?

- Én!? Á, dehogy – nevetett fel a fiú, majd mély levegőt vett, és lassan magához húzta Amyt.

- Már kezdtem megijedni – suttogta Dean fülébe a lány, kinek minden egyes szava olyan hívogatóan hangzott, hogy a fiatal vadász akarva-akaratlanul kezébe vette az irányítást. Most már erősebben szorította magához a lányt, szenvedélyes csókok közepette.

- És mi lesz Sammel? – bátorkodott feltenni a kérdést az idősebbik Winchester.

- Nem kell tudnia róla. Legyen ez a mi kis titkunk – válaszolt Amy mosolyogva, miközben majdhogynem úgy tépte le a ruhát a Winchester fiúról. – Dean – suttogta a lány levegőért kapkodva. – Dean, Dean, Dean – visszhangzott a fiú fejében a saját neve. – Dean, Dean. - Amikor újra a nevén szólították, már nem Amy hangját hallotta. Egy vékonyka hang volt az, kinek tulajdonosáról maga is meggyőződhetett, miután álmosan kinyitotta a szemeit.

- Jézusom! – kiáltott fel halkan, rekedtes hangon a fiatal vadász, miután észrevette az ágya mellett álló kisfiút, aki értetlen tekintettel fürkészte őt.

- Nem, én Tommy vagyok. Miért álmodtál anyuval?

- Micsoda? Én… én nem álmodtam vele – füllentett Dean.

- De igen. Miért csináltad azt, amit apu szokott vele?

- Figyelj... öhm.. Tommy, én nem csináltam semmi olyat anyukáddal, amit nem szabadna. Az álmok, azok csak álmok, nem pedig a valóság.

- Tommy? – hallatszódott az ajtó mögül egy kétségbeesett női hang.

- Itt vagyok – válaszolt mosolyogva a kisfiú, mire a szoba ajtaja kinyílt, és Amy lépett be rajta.

- Már azt hittük, hogy eltűntél – jegyezte meg aggódva a fiatal nő, majd ölébe vette kisfiát. – Miért jöttél ide?

- Láttam, hogy Dean…

- Biztos csak házfelderítő túrán volt. Igaz, Tommy? – szólt közbe az idősebbik Winchester, mielőtt még bármi szó esne az igencsak merész álmáról. – Bobby háza elég nagy, és igencsak sok hely van, ahol még te sem jártál – fordult a fiatal nő felé.

- Igen, biztosan – bólintott Amy. – Azt hiszem, mi megyünk is. Nagyon sajnálom, ha Tommy felébresztett.

- Ugyan, nincs semmi gond – mosolyodott el megkönnyebbülve a fiú, majd miután egyedül maradt a szobában, megdörzsölte a homlokát. Percekkel később észrevétlenül Bobby autójavító műhelyébe sétált, ahol az Impala bütykölésével töltötte az egész délelőttjét. Igaz, hogy semmi baja sem volt, de Dean mindig talált rajta valamit, amit megszerelhetett.

Bármennyire is lefoglalta az autó rendbetétele, az álmát sehogy sem bírta kiverni a fejéből. A nagy elfoglaltság közepette muszáj volt egy kis gondolkodási időt adnia magának. Egy szakadt rongyba megtörölte az olajos kezét, majd a Chevy csomagtartójára támaszkodva mélyen a gondolataiba merült.

Ezt érdemes végigolvasni! Kimmy B. talált rá :)

14 szabály ,hogy túléld a Supernatural világát nőként:

1. Soha, de soha ne hordj fehér hálóinget. Komolyan. Ha netalántán az van rajtad, biztos lehetsz benne, hogy már halott vagy, vagy rövidesen az leszel.

2. Ne legyél vonzó és ne legyél (látszólag) egyedül a lakásodban. Hagyd szanaszét a piszkos ruhát és mosd le a sminkedet. Ez egy napon megmentheti az életed, mert mint tudjuk, egy jó smink a legcsúnyább nőt is széppé teszi, de ha lemossa......

3. Ha két valószínűtlenül jóképű férfi jelenik meg az ajtódban és azt állítják, hogy az FBI-tól (vagy bármelyik más kormányzati ügynökségtől) jöttek, válaszolj a kérdéseikre a legjobb tudásod alapján (és csodáld a lenyűgöző külsejüket), dobd magad hanyatt annak amelyik a legjobban tetszik, majd húzz el a városból. A baj már valahol a közelben ólálkodik vagy már el is érte a közvetlen környezeted!

4. Ha vannak gyerekeid és azok normálisan viselkednek, maradj mellettük. Így "lehet", hogy túléled bármi is kerül az utadba. Esetleg egyikőtök se éli túl, de akkor is több leszel egy tapasztalattal.

5 Ha vannak gyerekeid és azok furcsán viselkednek, tűnj el de gyorsan. Ők jól meglesznek (maximum a szomszéd eteti őket, ha mással nem, magával), vagy valamiféle démoni ivadékká változnak esetleg valami mássá, de biztos nem örülnél nekik.

6. Ha veszély közeledik, a legjobb, ha már nem vagy szűz. Ugyanis a legnagyobb erőfeszítéseid ellenére sem érhet így jó véget semmi. Senki sem szeretne Démon vacsorája vagy bármi mása lenni.

7. A gyermeked hatodik hónapos születésnapját egy sóból készült körben töltsd, szentelt olajas tűzkörrel egyetemben (vagy Bobby Singer pánikszobájában, ha ismered őt). Az aranyoldalakon talán megtalálod, vagy a különleges tudakozóban.

8. Ha egy elbűvölő kislány vagy, nos... a legvalószínűbb, hogy már túl késő számodra. Már valószínűleg démon vagy. Vagy szellem. Vagy furcsa kis vámpír. Vagy halott. Vagy alakváltó, és anyádból táplálkozol.

9. Ne legyél bátor, merész, és ne tűnj olyannak, aki képes felvenni a harcot. Inkább sikítozz ezerrel, hisztizz és pánikolj, így felébred a férfiakban a védelmező énjük. Különben felkérnek arra, hogy áldozd fel magad.

10. Ha lehetőséged nyílik arra, hogy lefeküdj az egyik Winchester fiúval, óvatosan mérlegeld a lehetőségeidet: egy hosszú, normális élet vagy egy rövid, ami brutálisan ér véget (de közvetlenül megelőzve egy úgynevezett Winchester lehetőséggel). Egy őrült jó és szenvedélyes éjszaka, ami után könnyes szemmel búcsúzkodsz, vagy az, hogy életed végéig azért gyötröd magad, hogy vajon mért nem dobtad magad hanyatt azonnal mikor megláttad!?

11. Ha balesetet szenvedsz egy autóval, ne állj ki az út szélére stoppolni, mert lehet, hogy már sok év óta halott vagy, csak te nem tudsz róla. Akit elütöttél, és szintén meghalt, pedig minden évben bosszút áll rajtad, te viszont soha nem emlékszel semmire.

12. Ha véletlenül komoly barátnője lennél egy vadásznak (Naná hogy valamelyik Winchesternek!),számíts rá, hogy néha összetalálkozol egy-két dzsinnel vagy szörnyekkel, akik direkt rád fenik a fogukat. Ezért mindig tarts magad mellett kést, kardot, piszkavasat, pisztolyt ezüstgolyóval töltve, sót, szenteltvizet, ásót, kapát, nagyharangot. Lehet, hogy egyik se válik be, de legalább megpróbáltad!

13. Ha megtámad egy fura figura, és megfogja a nyakadat, véletlenül se nyisd ki a szádat, mert arra leszel figyelmes, hogy valami sötét és ramaty ízű füst lemegy a torkodon, és már nem vagy önmagad. Gondolj bele, mi van ha állandóan zabálni fog, és tönkreteszi a te nehéz munkával "tökéletesített" karcsúságod? 

14. A gyerekszobában mindig legyen bekészítve egy poroltó, hogy amikor majd megjelenik egy démon és el akar égetni a plafonon, akkor röhögve meg tudd oldani a helyzetet.

Ízelítő a 35. fejezetből

(...)

Castiel épp csak egy pillanatra állt meg a fából eszkábált ház ajtaja előtt. Egészen idáig minden kétség nélkül azt érezte, hogy biztos a dolgában, de most egy belső hang – talán a lelkiismeretéjé – felszínre törve szinte kiabálta, hogy ’Fordulj vissza!’. Amire akár a ballonkabátos férfi hallgathatott is volna, de nem tette, mert a figyelmeztetés ellenére tudta, hogy neki Rebecca-ra van szüksége. A világ talán legerősebb boszorkányára, akinek segítségére egyszer már rászorult: szintén Hope-pal kapcsolatban.
(...)

Ma végre sikerült megvennem a Popcorn magazin szeptemberi számát, ami egy 4. évados Supernatural posztert tartalmazott. Amint hazaértem, már azon agyaltam, hogy vajon hová tudnám kitenni a további 4 Supnat-os poszteremmel együtt.. :) Mellesleg, a cicusomnak is nagyon megtetszettek a fiúk, olyannyira, hogy le sem akart szállni a poszterről. :P

34. fejezet

Nyugodt és csendes péntek este volt. Egy elhagyatott farm kis faházának minden egyes helyiségében egy-egy nagy gyertya égett. A konyhának nevezhető szűk szoba közepén egy körasztal álldogált, közepén egy emberi koponyával, melyet szabályos kör alakban só vett körül és a négy égtájnak megfelelően négy fekete gyertya pislákolt a sókörön kívül. Az alacsony asztal előtt egy hosszú, fekete hajú nő térdelt, kezeit a koponyán pihentetve, idegen nyelvű szöveget kántálva, amikor hirtelen halk suhogás töltötte be a szobát. A nő ijedtében hátranézett.

- Ki vagy te? – kérdezte a háta mögött álló, utcai ruhát viselő férfitől.

- Michael – válaszolta diadalittasan a bőrdzsekis férfi. – Kérlek, ne tévesszen meg a külsőm. Ez csak egy álca.

- Igen, tudom, de miért…

- Miért változtattam meg? Ez egyszerű. Katie, akit látói képességekkel ruháztam fel, miután egy gyilkosság után visszahoztam a halálból, már alighanem figyelmeztette a fiúkat az újabb porhüvelyemre. Természetesen az én akaratom szerint. És mivel a Winchesterek még nem tudják, hogy az én halálom által lesz teljes a rituálé, minden kétség nélkül meg fognak ölni. Ami pedig Hope-ot illeti – sóhajtott halkan. -, nem akartam, hogy így mondjon igent. Nem kellett volna engednem, hogy Castiel az elméjébe férkőzzön, de miután megtudta, hogy ő volt saját édesapja gyilkosa… Rebecca, szükségünk lesz Matthew szellemére. Újra.

- Újra? Nem emlékszel mi történt akkor, amikor legelőször megidéztem? Majdnem megölte Crowley-t és az alakváltódat – ellenezte félelmében az ötletet a fekete hajú nő.

- Tudom – bólintott Michael. – Crowley-t még nem is bántam volna, hiszen Aleera is igencsak erős démon. És az alakváltó egy valóságos alfa. Nehéz volt ráakadnom, így valóban kár lett volna érte. Ő azonban csak Hope megtévesztésére kell. A hatalmára nem lesz szükségem, csak a képességére. Crowley-nak pedig a szimpla jelenléte is elég, hogy visszatartsa a lázadó pokolfajzatokat.

- Miért kéred mindezt tőlem? – kérdezte elhalt hangon Rebecca.

- Csak hogy emlékeztesselek, megmentettelek a kárhozattól boszorka, és még örök életet is kaptál tőlem. Vagy talán jobb lett volna, ha hagytalak volna máglyán égni a salemi testvéreiddel? – emelte fel a hangját az arkangyal, mitől a nő arcára a halál félelme ült ki: szinte látta maga előtt sorstársait, akiket a falu lakói oly’ könyörtelenül mészároltak le.

- Sajnálom! Sajnálom! – szólalt meg könnyes szemekkel Rebecca. – Nem kellett volna kételkednem benned. Megteszek mindent, amit csak kérsz – válaszolta lehajtott fejjel.

- Helyes – majd szája félmosolyra húzódott. – Idézd meg nekem Matthew szellemét, és parancsold meg neki, hogy Hope lelkiismeret furdalását felhasználva elérje, hogy a lány beleegyezzen a rituáléba.

- Ígérem, megteszek mindent – sóhajtott szomorúan a fekete hajú nő.

- Kevesebb, mint három napod van rá. Bízom benned Rebecca – mondta nyomatékosan, majd eltűnt.

Az arkangyal távozása után Rebecca visszafordult az asztalhoz, majd ismét a koponyára tette a kezét és halkan így felelt:

- Matthew! Hívlak és parancsolom, hogy lépj ki a szellemvilágból. Kérlek, jelenj meg előttem – tette hozzá suttogva és bizonytalanul Rebecca.

- Egy salemi boszorkánynak igazán tudnia kellene, hogy egy bosszúálló szellemet nem épp ésszerű zaklatni. A magam útján járok. Hagyj elmenni! – parancsolt rá a férfi kemény hangon, mire az asztalon lévő összes gyertya fellobbant, majd hirtelen csend támadt. A gyertyák lángja csillapodott, a tiszteletes arca pedig a dühösből hirtelen csalódottá vált. – Mondd, meddig tart még? Megígérted.

- Sajnálom, de egy dolgot még meg kell tenned, mielőtt beváltom az ígéretem. A lányod…

- Hope? – majd szomorúan a nőre nézet. – Kérlek, ne kérd tőlem, hogy újra letagadjam. Inkább bolyongok szellemként tovább a földön, de ezt nem tudnám még egyszer megtenni.

- Sajnálom – suttogta együtt érző hangon a boszorkány. – Ez most más. Lelkiismeret furdalást kell keltened benne.

- Lelkiismeret furdalást? Mégis miért? Mi okból?

Rebecca pár percig csak hallgatott, majd minden erejét összeszedve a férfi szemeibe nézett, és szomorúan megszólalt:

- A halálod miatt, Matthew. A feleséged és a te halálod estéjén a saját lányod végzett veled.

- Nem, az lehetetlen – zihált a férfi. – Hisz ott volt Grace mellett, amikor…

- Tudom, de nem is ő volt, aki megölt, hanem a jövőbeli énje, vagyis az a Hope, aki most alighanem 16 éves. Egy angyal segítségével visszament a múltba. Igazából nem is tudom, hogy történhetett – rázta meg a fejét a nő. – Sokkal erősebb, mint hittem – suttogta maga elé nézve.

- Miről beszélsz?

- Nem számít. A lényeg, hogy rá kell venned, hogy egyezzen bele a rituáléba.

- Rituálé? Bármit is akartok a lányommal, nem engedhetem – majd a bosszúálló szellem dühétől ismét fellobbantak a fekete gyertyák lángjai.

- Bárcsak segíthetnék, de az én kezem is meg van kötve. Akárcsak a tiéd – majd lehunyta a szemeit és egy ősi nyelven kezdett el kántálni, aminek hatására a tiszteletes szelleme teljesen mozdulatlan lett, szemei pedig kifehéredtek, tekintete üvegessé vált.

***

- Sam hívott, hogy megtalálták Tommy-t. Reggelre már itt lesznek – fordult az asztalánál ülő Bobby felé Dean, majd elrakta a telefonját.

- Hál’ Istennek! És mást nem is mondott? – érdeklődött az öreg vadász homlokát összeráncolva, közben pedig a kanapén ülő három lányra pillantott, és azon gondolkozott, hogy hol szállásolja el őket. Az emeleti nagyszobára gondolt, de azt még a fiúknak is alig szerette kiadni. Persze egy idő után sikerült megegyezniük abban, hogy csakis akkor alhatnak ott, ha nőt nem visznek az ágyba.

- Csak annyit, hogy lesz mesélni valója bőven – mondta vállát felvonva az idősebbik Winchester.

- Dean, kérhetek tőled valamit?

- Persze, Bobby – mosolyodott el a fiú.

- Felkísérnéd a lányokat az emeleti szobába?

- És mi lesz azzal a szabállyal, hogy nőt…?

- Ez most kivétel – majd egy mosolyt erőltetett az arcára.

- Igenis, nagyfőnök – húzta ki magát, és a lányok felé fordult. – Hölgyeim, csak kövessenek.

***

Az éjszaka közepén Katie bármennyire is szeretett volna, mégsem tudott elaludni, pedig még az ágy is nagyon kényelmes volt, amin több-kevesebb sikerrel Sally-vel osztoztak. Arra gondolt, ha talán lemegy és iszik valamit – ami remélhetőleg alkoholt is tartalmaz -, akkor talán majd könnyen álomba merül. Óvatosan kitakarózott és halkan elindult a szoba ajtaja felé. Már épp nyúlt volna a kilincs irányába, amikor Andrea suttogva megszólalt:

- Hová mész? – Katie egy ideig nem válaszolt, remélve, hogy barátnője visszaalszik. – Egyáltalán nem vagyok álmos, szóval még csak eszedbe se jusson, hogy kisurransz anélkül, hogy tudnék róla. Tehát hová is indultál?

- Csak inni szeretnék.. öhm.. valami könnyűt és egyszerűt. – Andrea megköszörülte a torkát, majd felült az ágy elé helyezett matracon, amit Dean hozott át a másik szobából, helyhiány révén.

-  Miért nem mondtad el neki? – kérdezte őszintén a fiatal nő.

- Mégis kinek? És mit?

- Deannek, hogy miért nem tartasz szívesen fegyvert a kezedben.

- Azért, mert nem rá tartozik – suttogta halkan, ugyanakkor dühösen a lány, majd azzal a lendülettel ki is nyitotta a szoba ajtaját, ahol épp Deanbe ütközött bele. A szó szoros értelmében. A fiú egy takarót szorongatott a karjaiban, miközben értetlen tekintettel Katie-t figyelte. – Mi az? – kérdezte a fiatal lány. Látszólag még arról is megfeledkezett, hogy igencsak hiányos öltözetben áll a Winchester fiú előtt

- Csak hoztam még egy takarót abban az esetben, ha fáznátok. De amint látom, elég… - Dean lassan végigfuttatta tekintetét Katie-n, aki csak egy hosszított pólót viselt éjszakára. – Öhm... elég kellemes idő lehet idebenn.

- Inkább valami italt hoztál volna.

- Azt találsz a konyhában – villantotta meg csibészes mosolyát az idősebbik Winchester.

- Épp oda indultam.

- A normális emberek ilyenkor már alszanak, nem pedig konyhába járnak.

- Milyen jó, hogy én nem vagyok normális – fintorgott a lány, majd kikerülte Deant és elindult a lépcső felé.

- Hé, nem zavar, hogy egy szál pólóban flangálsz a lakásban? – szólt után a Winchester fiú.

- Mintha attól félnél, hogy valaki meglát így, de ne aggódj. A normális emberek ilyenkor már alszanak – vágott vissza Katie mosolyogva, majd az ablakon beszűrődő fénynél tapogatózva nagy nehezen sikerült elérnie a konyhát.

Amikor Katie visszaért a földszintről, halk nevetgélések zaja töltötte be az emeleti folyosót. Összevonta a szemöldökét, majd a szobájuk ajtajához sétált, ami résnyire nyitva volt. A szoba félhomályában három alak körvonala rajzolódott ki, akik jól láthatóan a földön heverő matracon ültek, úgy elhelyezkedve, hogy mindenki rendesen látta a másikat. Hallotta Dean hangját, miközben teljes átéléssel mesélt Andrea-nak és a már ébren lévő Sally-nek.

- Samnél egy puska, nálam pedig egy elemlámpa volt – folytatta suttogva, sejtelmes hangulatot keltve. 

- És? – kérdezte Sally izgatottan.

- Egyenesen egy régi, elhagyatott raktár épületbe sétáltunk, és ahogy a koszos ablakon beszűrődött a fény, majdhogynem mindent láttunk, ami csak az épületben volt. Aztán később egy félreeső szekrénysorhoz lyukadtunk ki. Mindketten felfigyeltünk egyfajta halk motozásra, ami az egyik szekrényből hallatszódott. Végül Sammy vette a bátorságot és kinyitotta…

- Fogadjunk, hogy egy hulla volt benne – vágott közbe Andie, mire Sally felszisszent.

- Na ne már. Az biztos nem – rázta meg a fejét a lány. – A hullák nem motoszkálnak, hiszen már halottak. 

- Jó, ez igaz – fújt egyet Andrea. – De akkor mi volt benne? – kérdezte keresztbefont karral, mire mindketten Dean felé fordultak. Az idősebbik Winchester sejtelmesen elmosolyodott.

- Egy macska – válaszolta elváltoztatott hangon. – Bu! – majd hirtelen meggyújtotta az öngyújtóját, amivel olyannyira megijesztette a lányokat, hogy – egyrészt meglepődöttségükben - halkan felsikítottak. Dean felnevetett, majd elrakta az öngyújtóját és kacagva a lányokra pillantott.

- Te kis... – mondta nevetve Andrea, miközben a mellette lévő párna után nyúlt, amit végül a fiúhoz vágott.

- Hé, hé! Csak nyugalom, kistigris – kacsintott a fiatal nőre, majd a párna után nyúlt, és Andrea oldalát célozta meg vele.

- Csak ennyit tudsz? – somolygott a lány.

- Ne akard tudni – mosolyodott el hamiskásan Dean.

- Csak hogy mi ketten vagyunk – szólt közbe Sally, majd egy semmiből jövő mozdulattal párnával fején találta a Winchester fiút.

- Mi is – csendült fel váratlanul Katie hangja a szoba túloldalán, miután becsukta maga mögött az ajtót. Ahogy Sally párnája Deanről lepattanva épp előtte ért földet, felvette, és barátnője felé dobta, amivel sikerült is eltalálnia.

- Ez nem ér! Te kézilabdáztál – mondta durcásan a lány, miután rendbe hozta a frizuráját.

- Akkor most kivételesen mázlim van.

- Nem igazán akarok közbe szólni – emelte fel megadóan Dean a kezeit. -, de most már tényleg mennem kell. Nem beszélve arról, hogy a ti kis barátnőtök igencsak sokáig el volt a konyhában. Bobby nem igazán szereti, ha megcsapolják a készletét. Ha érted, mire gondolok – kacsintott az idősebbik Winchester.

- Most mi az? Miért néz mindenki rám? Egy-két pohár még nem a világ vége – mentegetőzött Katie.

- Ihattál volna vizet is – szólalt meg Andrea, majd aggódó tekintettel barátnőjére nézett.

- Inkább hagyjuk ezt, jó? Mindenki menjen, és tegye el magát holnapra – jelentette ki magabiztos hangon a fiatal lány, majd befeküdt Sally mellé az ágyba, és lehunyta a szemeit.

Andrea és Dean összenéztek, végül a fiú egy ’Jó éjt!’ kíséretében becsukta maga mögött a szoba ajtaját.

Sam és Amy már korán reggel megérkeztek a sioux falls-i roncstelepre. A fiatalabbik Winchester magabiztosan bekopogott a bejárati ajtón, amivel sikerült felébresztenie a kanapén szunnyadó Bobby-t. Az idős vadász nemtetszésként horkantott egyet, majd kinyitotta a szemét, lassan feltápászkodott és beengedte az igencsak korai vendégeket. Tekintete egyből megakadt a fiatal pár között megbúvó kisfiún. Bobby barátságosan elmosolyodott.

- Nézzenek oda, milyen helyes kissrác vagy te. – Amy és Sam egymásra nézett, majd szintén elmosolyodtak.

- Dean? – kérdezte a Winchester fiú, miután látta, hogy bátyja nincs a nappaliban.

- Még biztosan alszik – vonta meg a vállát a férfi. – Amin nem is csodálkozom. Bármit is csinált, az éjszaka jól el volt a lányokkal.

- Jellemző – rázta meg a fejét Sam. – Na és Cas?

- Ő Pamnél van. Megpróbálnak Hope nyomára bukkanni, de ahogy az elmúlt napokban elnéztem, egyre kétségbeesetten. Pamela megtesz mindent, de… A francba is! Nem könnyű dolog, Sam. Félek, hogy ezt a csatát már rég elveszítettük.

- De a háborút még megnyerhetjük – csillant fel Sam szeme. – Tudom, hogy ez most nagyon közhelyesen hangzott, de hidd el, még van remény – majd Tommy-ra pillantott, aki a nappali közepén ülve az itt-ott szétszórt könyveket lapozgatta.

- Lehet, hogy igazad van. Mindent megteszünk majd Hope érdekében, de addig is, vigyáznunk kell Thomasra. Van egy félreeső faházam Montana-ban. Ott biztonságban lennétek. Mindhárman.

- Köszönjük Bobby – mosolygott Amy, és megölelte az öreg vadászt.

- Hol van Tommy? – nézett körbe kétségbeesetten a nappaliban Sam, de a kisfiút sehol sem látta.