2013. július 11., csütörtök

50. fejezet


Már több mint egy hónap telt el azóta, hogy Dean és Hope Gabriel világában ragadt. Castiel hiába várta az arkangyal által ígért értesítést, nem jött semmi és senki sem. A napok pedig vészesen múltak.

Az újév bekövetkeztével a február gyorsan eljött, és kis idő múlva a március is. Castiel egyre inkább azt kezdte érezni, hogy Gabriel becsapta őt. De nem csak ez bántotta, hanem az is, hogy nem árulta el Samnek Dean hollétét. A fiatalabbik Winchester az elmúlt hónapokban már több boszorkányt és médiumot is felkeresett Pamela ismeretségi körén belül, valamint azon kívül. Ahol csak megfordult, eddig mindig nemleges választ kapott: senki sem tudta megmondani, vajon hová tűnhetett a bátyja.

Egyik este, amikor Sam a valaha létezett legporosabb könyveket lapozgatta Bobby könyvtárában, megcsörrent a mobilja a nadrágja zsebében. Gyors mozdulattal az egyre türelmetlenebbül rezgő telefon felé kapott abban reménykedve, hogy talán Dean az, aki keresi.

- Dean? – szólt bele kérdőn a felvett telefonba. – Andrea? – kérdezte kissé bizonytalanul, ugyanakkor egy kis örömmel a hangjában. Boldog volt, hogy egy rég nem látott ismerős hangját hallhatta újra. – Minden rendben van? – A vonal túloldalán lévő fiatal nő zokogása alig tette érthetővé válaszát. – Mi történt? (…) Igen, emlékszem, de Dean sajnos most nincs itt – sóhajtott szomorúan. – Már hónapok óta keressük, és Hope-ot sem találjuk sehol sem. – (…) Sally? Bajban van? (…) Ron? Ki az a Ron? (…) Jó, jó, tudod mit? Gyertek ide Katie-vel olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtok.

***

Sam könyökével a combjára támaszkodva idegesen dobolni kezdett a lábával, amikor újra megcsörrent a telefonja.

- Hallo! (…) Dean? – A fiatalabbik Winchester olyannyira meglepődött bátyja hangjától, hogy látszólag megnyugodva állt fel, és indult el Bobby dolgozószobája felé, ahol Castielék Wendyvel együtt Peter és Hope-ék után kutattak. – Kérlek, mondd, hogy minden rendben van veletek! Hol vagytok? (…) Castiel? Igen, itt van, miért? – A túloldalon lévő Winchester hangja halk utasításként csengett. Sam szótlanul nyújtotta át a telefont Castielnek. A férfi közelebb lépett a fiúhoz, és miközben a mobilért nyúlt, zafírkék szemei előtt hirtelen megjelent Gabriel arcképe. Castiel egy pillanatra le is hunyta a szemét, remélve, hogy csak képzelődik, és tényleg Dean van a vonal végén, de amikor beleszólt a telefonba, a várt baráti hang helyett az arkangyal gúnyos kacagása, majd komoly kijelentése hallatszódott.

- Dean? Mi a baj?

- Bocsi a késésért – kért elnézést a vonal túlsó oldalán egy semmitmondó hang. – Ezt azt hiszem, elszúrtam. Pedig titokban akartam tartani – szisszent fel halkan az arkangyal. – Rossz számot tárcsáztam.

- Akkor ezek szerint… - Castiel nem akart még egy hibát elkövetni, és egyébként is utálta a titkolózást, azért kihangosította Sam telefonját, és a többiek felé fordult.

- Bizony-bizony.

- De hisz ez nem is Dean! – szólalt meg felháborodottan és zaklatottan a fiatalabbik Winchester. 

- Ó, szia Sammy, hogy vagy? – üdvözölte nevetve a fiút Gabriel.

- Hová vitted el Deant? És mi ez az egész? – lépett közelebb Castielhez.

- Sajnálom Sammy fiú, de nem árulhatom el. Köt az esküm – bökte ki válaszként az arkangyal.

- Egy fenét! – nyúlt a telefon felé, hogy idegességében összeroppantsa, de Cas megakadályozta.

- Mindent a maga idejében – suttogta Gabriel sejtelmesen.

- Ha most lerakod a telefont, esküszöm…

- Mit fogsz tenni? Úgyis tudod, hogy a bátyádat csak én hozhatom vissza – váltott komolyabb hangnemre. – Ígérem, ha okos leszel, és odafigyeltek a ti kis angyalkátokra, akár még ma is viszontláthatjátok a makacs Winchestert és bájos segítőjét.

- 4 hónap! Jelent ez neked egyáltalán valamit? Már 4 hónapja, hogy semmit sem hallottunk felőlük – kiáltotta könnyes szemekkel Sam.

- Nyugi, szépfiú, nekik egy cseppet sem ártott meg ez a 4 nap.

- Ha nem hallottad volna, én 4 hónapot mondtam – fordult ki magából egyre jobban a fiatalabbik Winchester.

- Én pedig 4 napot. Most ezen akarsz vitatkozni? Én csak jobban tudom. Az én világomban most új szabályok uralkodnak: egy nap egyenlő egy hónappal. Ez még mindig jobb, mintha években számolnám, nemde bár? – hangja gúnyosabbnál gúnyosabbra váltott. – Ez így annyira személytelen – majd ahogy lerakta a telefont, a túloldalról már csak egy hangos búgás hallatszódott.

- Most komoly!? – kérdezte Amy felháborodottan. – Csak úgy lerakta!? – De Sam nem figyelt a fiatal nő idegeskedésére. Leírhatatlan harag gyűlt össze benne. Úgy érezte, már nem kell sok ahhoz, hogy végleg kiboruljon, és itt hagyva mindenkit, egyedül induljon útnak bátyja felkeresésére

- Nem hagyhatom… - indult a kijárat felé a fiatalabbik Winchester.

- Sam? Hová mész? – kérdezte aggódva Amy, majd megfogta a fiú kezét.

- Bárhová, csak… csak ne kelljen itt tétlenül üldögélnem, miközben Dean és Hope egy pszichopata arkangyal fogságában van! – ütött erősen az ajtófélfára.

- Sam, sss, nincs semmi baj. Együtt ezt is megoldjuk – simogatta meg gyengéden a fiú hátát. – Itt van Bobby, Castiel és én is. Egy család vagyunk. Egy igazi vadász család - mosolyodott el nyugtatóan.

- Helló, mindenki! – törte meg az idilli pillanatot Gabiel. – Mint mondtam, a telefonbeszélgetés nem épp az én műfajom. Kissé személytelen, de….

- Várjunk csak! Te élsz? – kérdezte döbbenten Amy.

- Csodás felfedezés, édesem – csapta össze mindkét tenyerét.

- De hisz láttuk, amikor Tommy végzett veled.

- Óh, igen, a kis Tommy. Egy pillanat elejéig én is azt hittem, hogy halhatatlanként meghalhatok, de aztán később rájöttem, hogy szerencsémre a kis fiacskátok még nem olyan erős, hogy végezzen egy igazi angyallal. Viszont pár év múlva… jobb lesz, ha a közelébe se megyek.

- Sok a duma – szakította félbe az arkangyalt Amy. – Inkább arról beszélj, hogy vissza tudod-e hozni Deanéket vagy sem!

- Egy kis segítséggel – majd halványan elmosolyodott, és az ajtó felé mutatott. Az előtérből egy harminc év körüli férfi lépett be a nappaliba. Mindenki kérdő tekintettel meredt rá, egyedül csak Wendy sikította el magát örömében, és a fiatal fiú nyakába ugrott, aki kifejezéstelen arccal meredt mindenkire.

- Jézusom Peter! Hol jártál? Annyira hiányoztál! – lehelt lágy csókokat a fiú arcára.

- A segítség megérkezett – húzta ki magát Gabriel méltóságteljesen.

- Valóban ő lenne az? Én teljesen másmilyennek képzeltelek – méregette összeszűkült szemmel Amy a férfit.

- Wendy, annyira sajnálom, de meg kellett tennem – suttogta a lány fülébe Peter, nem törődve Amy kijelentésével.

- Mit, Peter?

- El kellett fogadnom. Jól tudod, hogy ez nem az én világom, és csak azt sajnálom, hogy ennyi év kellett hozzá, hogy rájöjjek. Szeretlek Wendy! Tudod, hogy te vagy a mindenem, de… az otthonom nem ez, és ő – nézett Gabriel felé. – megígérte, hogy visszavisz oda, ahonnét jöttem.

- Ohh – távolodott el lassan a férfitől Wendy.

- Kérlek, meg kell értened – lépett a lányhoz közelebb Peter.

- Nincs semmi baj – emelte fel mindkét kezét a fiatal nő védekezően. – Megértem én, csak… Miért nem tudtál szólni? Azt mondtad, meg kell keresned valakit, azért jöttél el.

- Igen, és meg is találtam - majd arcát Bobby felé fordította.

- Nem akarok közbeszólni, mert igazán jó érzés, hogy engem is keres valaki, de… Miről is van szó? – nézett értetlenül az öreg vadász Peterre.

- A gyermekkorodról, Bobby Singer – ejtette ki lágyan a férfi nevét. – Sokszor körbevezettelek a világomban, míg te aludtál, habár lehet, hogy ezekre a pillanatokra már nem emlékszel. Te voltál az Elveszett fiúk egyike, aki hozzásegített Hook kapitány legyőzéséhez. A te bátorságod nagyon sok erőt és hitet adott nekem, illetve nekünk, hogy bármi is történjék, sose adjuk fel.  És így is történt. A győzelem felbuzdulásaként felajánlottam neked, hogy velünk maradhatsz, de te válaszként azt felelted, hogy sok mindent köszönhetsz nekünk, de otthon vár rád még egy nagy feladat. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor legelőször megfogalmazódott benned édesapád meggyilkolása.

- Ho-honnan tudod mindezt? – Az idős vadász akarva-akaratlanul eltávolodott a férfitől, majd leült a kanapéra, és arcát a tenyerébe temette. – Ezeket a dolgokat sosem mondtam el senkinek sem. De te… te is még gyerek voltál – suttogta dadogva.

- Így van – bólintott Peter. – Csak azóta már én is felnőttem. Megtettem. Wendyért. – Egy lopott pillantást vetett a lány felé.

- Te végeztél a saját apáddal? – kérdezte elképedve Amy.

- Muszáj volt. Édesanyámat, bármilyen kis apró rosszat követett el, minden egyes alkalommal megütötte. És ennek tetejébe még részeg is volt. Sokszor én is megszenvedtem a túlzott alkoholfogyasztását. Tisztán emlékszem arra a napra. Meg…. meg kellett tennem – mondta könnybe lábadt szemmel. - A saját fegyverével végeztem vele.

-  Semmi baj, Bobby – ült le mellé Amy a kanapéra, majd együttérzően átölelte őt. – Azt tetted, amit akkor jónak éreztél. És ha apád valóban… ilyen terror alatt tartott benneteket, akkor…

- Ez a családi dráma kezd kissé már az idegeimre menni – szólt közbe Gabriel keresztbe font karral. 

- Ezzel az egy mondattal végleg elástad magad előttem – állt fel Amy, majd egy jobb egyenessel földre terítette az arkangyal.

- Amy! – Ha Sam nem fogja le a lányt, Gabrielnek jókora verésben lett volna része.

- De hogy lehet ilyen tapló? – próbált meg kiszabadulni szerelme karjaiból Amy. – Azt sem tudja mi az, hogy család!

- Tévedsz, kedvesem – törölte le a vért a szája sarkából. – Te nem tudod! Végül is, mindennél könnyebb úgy megszabadulni a saját gyermekedtől, hogy még születése után nevelőszülőkre bízod, igaz?

- Te szemét! – kiáltotta. – Engedj el Sam! Engedj el! – kapálózott. - Kicsinálom ezt a ro… - majd hirtelen elhallgatott, amikor megpillantotta Pamelát a bejáratnál, kézen fogva Tommy-val.

- Peter! – szaladt a férfihoz mosolyogva a kisfiú, majd megölelte őt.

- Itt az én kis harcosom – simogatta meg lágyan Tommy fejét.

- Azonnal vedd le a kezed a fiamról! – kiáltotta Amy kétségbeesetten, de még mindig nem tudott kiszabadulni Sam szorításából.

- Amy, kicsim, csak nyugalom, rendben? Nem lesz semmi baj. Tommy biztonságban van – sétált oda a médium a fiatalabbik Winchester mellé, majd ránézett, és bólintott. – Innét átveszem.

- Biztos? - kérdezte aggódó tekintettel Sam.

- Meg tudom nyugtatni – majd egy halvány mosoly jelent meg nyugtalan arcán. Sam bólintott, és lassan elengedte Amy-t erős szorításából, Pamela pedig felkísérte a zokogástól reszkető lányt az emeleti szobába.

- Jesszus, mintha csak egy szappanoperában lennék! – szólalt meg szemforgatva Gabriel. – Ki toppanhat még be? – Amint az arkangyal ezt kimondta, erőteljes kopogtatás törte meg az alig pár másodpercnyi csendet. – Kellett nekem kérdeznem? Talán már Rozalinda is megérkezett – gúnyolódott.

- Ez biztos Andrea és Katie lesz – sietett a bejárathoz Sam.

- Miért? – kérdezte Castiel.

- Sally – válaszolta visszafordulva a fiatalabbik Winchester.

- Sam! – borult a fiú nyakába zokogva Andrea, miután kinyitotta az ajtót. A fiatal nő mögött Katie állt, könnyes szemekkel.


***

- Ebben a pár hónapban a poklok poklát jártuk meg – kezdett bele Katie. – Hívtam Deant, de…

- Dean sajnos eltűnt – jelentette ki szomorúan Sam.

- Igen, tudom – vett egy mély levegőt, majd folytatta. -, de sajnos csak az ő száma volt meg, ezért nem tudtunk elérni benneteket.

- Katie, térj a lényegre – szólt közbe siettetve Andrea.

- Rendben – bólintott. – Szóval, amikor elmentünk tőletek, a következő hónapban vadászatba kezdtünk.

- Mi? Micsoda? Ti? Egyedül? Segítség nélkül? Fegyverek nélkül? – hadarta Sam, kissé dühös tekintettel.

- Nem tehettünk mást, és különben is, szereztünk fegyvert magunknak – védekezett Katie. – A környékünkön egy csapásra elszaporodtak a furcsábbnál furcsább lények. Vagy lehet, hogy eddig is ott voltak, csak régebben még nem igazán volt rálátásunk ezekre a dolgokra.

- Értem. És mi történt? – kérdezte a fiatalabbik Winchester.

- Sally volt a legbátrabb köztünk. Olyan volt, mint egy harcos amazon – mosolyodott el szomorúan. – Aztán egy nap elment randizni. Ronnal.

- Ki az a Ron?

- Én és Sally együtt jártunk vele középiskolába, de nem is ez a lényeg. Sally-nek már régóta tetszett a srác, és hát, pár napja elhívta randizni.

- És ebben mi a rossz? – kérdezett közbe Bobby is.

- Az, hogy azóta nem láttuk – nézett az idős vadász szemébe Andrea. – És lehet, hogy Ront megszállta egy… egy démon.

- Na, jó, akkor új terv után kell néznünk – állt fel Sam, majd megköszörülte a torkát, és fél szemmel Gabrielre pillantott. – Addig nem mozdulok innen, amíg Dean elő nem kerül. Hope-pal együtt – fordult Castiel felé. – Cas, kérlek, segíts Andreának és Katie-nek megtalálni Sallyt. Bobby, kísérd el őket.

- És veled mi lesz? – kérdezte az öreg vadász.

       - Én visszahozom Deanéket.

2013. július 10., szerda

Petíció

"Talán sokaknak megfordult már a fejében, hogy Magyarországon is lehetne Con... Nos, most lehetőség nyílik rá. Aki szeretne egy Supnat Cont itthonra is, nincs más dolga, mint aláírni a petíciót, amit itt találtok! ;)"

Forrás: Hunter Diaries (Kimmy blogja)
Ha minden jól alakul, ezen a héten fenn lesz az új fejezet a blogon!  Nagyon, de nagyon sajnálom, hogy ennyire megvárakoztattalak Benneteket! :$


Népszerű bejegyzések

Serials online