Ízelítő a 49. fejezetből

(...)

Amy épphogy befejezte a mondatát, Tommy egy mozdulattal ki is pattant az öléből, és a konyhába szaladt, majd helyet foglalt az asztalnál, ahol Bobby és Pamela már a vacsora tálalására készülődött. – Gyerekek – rázta meg mosolyogva a fejét.

- Kész a vacsora – szólította asztalhoz a vidám társaságot a médium. Dean érezte, hogy a likőr előbb hatott a kelleténél, és mivel többet is ivott, enyhe szédüléssel a fejében elindult a konyha felé, aminek az lett a következménye, hogy majdhogynem feldöntötte a tőle pár méterre felállított karácsonyfát. Sam nevetve nyúlt bátyja felkarja után, és még idő előtt sikerült visszarántania.

A nappali kanapéján ülve, Hope aggódó tekintettel simított végig növekvő pocakján, ami már a ruhán keresztül is igencsak szembetűnő volt. Castiel megvárta, amíg kettesben maradnak a nappaliban, majd a kabátja zsebébe nyúlt és egy kisméretű dobozkát húzott elő belőle. Végül Hope elé sétált, és mellé ülve mélyen a szemeibe nézett.

- Boldog karácsonyt, Hope – nyújtotta át a vörös bársonyszalaggal átkötött ajándékot.

- Ez az enyém? – csillant fel a lány szeme a dobozka láttán. A férfi lassan bólintott, mire Hope izgatottan felbontotta az ajándékot. Egy ezüst nyaklánc volt benne, amelynek összekapcsolt szemeire furcsa jelképek voltak vésve.

- Énoki nyelven van írva – mutatott a mondatot alkotó szavak elejére Castiel. - Ez egy védő ige, hogy megóvjon téged és a babát a természetfeletti lények hatalma ellen.

(...)

48. fejezet

WADENA, MINNESOTA

A gyertyafényben úszó nappali faliórája már a nyolc órát ütötte, amikor a 30 év körüli férfi gondterhelt arccal az asztalhoz ült, hogy elfogyassza a vacsoráját. A fiatal nő, aki épp akkor tálalta fel a levest, megállt egy pillanatra, és együtt érzően a férfi csuklójára helyezte a kezét. 

– Mi a baj, Peter? Már lassan egy napja, hogy egy szót sem szólsz. Aggódom. Talán a költözés miatt van? Tudtam, hogy nem kellett volna otthagynunk Londont – majd lehunyta a szemeit, végül mély levegőt vett, és a felbontott kartondobozokat kikerülve, elindult a konyha felé, hogy kihozza a második fogást is.

– Tegnap éjjel álmodtam – szólalt meg hosszas hallgatás után a fiatal férfi. Aggódó hanglejtésével ellentétben, minden egyes kimondott szó szinte dallamként csendült fel, ahogy kiejtette őket. Peter kijelentésére a fiatal nő egy pillanat alatt megfordult. Hosszú, fehér ruhájának a szegélye susogva követte mozdulatát.

– A gyerekek? - kérdezte suttogva, aggódó tekintettel.

– Velük szerencsére nincs semmi baj, de a másik oldalon viszont… – majd megrázta a fejét és folytatta. – … mintha minden megváltozott volna. Varázslatot érzek. Alighanem fekete mágiát.

– Peter, megrémítesz. Kérlek, mondd el, mit álmodtál – kérlelte a fiatal nő, majd a férfi ölébe ült, és egy csókot lehelt a homlokára.

– Ha elmondanám, mindketten veszélybe kerülnénk – suttogta, majd kezével lassan végigsimított a lány hosszú, barna haján. – Wendy – ejtette ki sóhajtva a fiatal nő nevét. -, csakis miattad választottam ezt a világot. Nem tudnám elviselni, ha valami bajod esne.

– Én tudok magamra vigyázni, hiszen tudod. A te világodban is együtt sikerült győznünk, és ha most is erről van szó, segítek! – nézett mélyen a férfi zöld szemeibe.

– Szeretlek – majd közelebb húzta magához a lányt, és megcsókolta. – Meg kell keresnem az utolsó Elveszett fiút.

– Miért?

– Csak ő segíthet. Ért a varázslathoz. Tapasztalt.

– És hol lakik?

– Dél-Dakotában.

– Kérlek, engedd, hogy veled menjek – simított végig a férfi arcán.

– Ezt az egyet nem engedhetem. Ígérd meg, hogy csak akkor jössz utánam, ha két napon belül nem jelentkezem.

– Peter… - szólt közbe aggódóan a lány, de a fiú leintette.

– Csak ígérd meg.

– Ígérem – mondta alig hallhatóan, könnyes szemekkel.

*** 

PÁR NAPPAL KÉSŐBB 

„A tegnap éjszakai órákban viszonylag korán beköszöntött a tél. Minnesotában, illetve a szomszédos államokban, így Dél-Dakotában is, előreláthatóan már havazni is fog. Megkérünk mindenkit, aki autóba száll, óvatosan közlekedjen, mert a napokban akár fagyhat is…” 

– És pont ilyenkor nincsenek itthon Deanék sem – halkította le a rádiót Sam. 

– Ne aggódj. Biztosan jól vannak. Nem te mondtad még, hogy Dean épp a napokban értesített, hogy Hope-ot egy biztonságos helyre vitte, ahol át tudja gondolni a dolgokat? – kérdezte mosolyogva Amy, mire a fiatalabbik Winchester majdhogynem teljesen megnyugodott. 

– Egy kis kiruccanás nekünk is jól jönne – majd a csípőjénél fogva magához húzta a lányt. 

– Sam – suttogta szégyenlősen Amy. – A végén még valaki meglát. 

– Nem érdekel – suttogta a lány fülébe, majd homlokát lágyan Amy-éhez nyomta. - Szeretlek. 

– Én is – mosolyodott el a fiatal nő, de amint megérezte a Winchester fiú érintését a farmerja farzsebén, úgy érezte, mintha a gyomrában megannyi pillangó kelt volna életre. 

– Tudom, hogy még mindig félsz – jelentette ki együtt érzően a fiatal vadász. –, de ígérem, ha újra eljön az a pillanat, mindent megteszek, hogy egy cseppnyi félelem se maradjon benned, és hogy újra megbízz bennem. 

– Én most is megbízom benned.

– Tudom – majd arcon puszilta a lányt, és elindult a konyha felé, de Amy megfogta a kezét, és magához húzva szenvedélyesen megcsókolta. Miután kicsit eltávolodtak egymástól, a fiatal vadász kérdő tekintettel a lányra nézett. 

– A türelem nem épp az erősségem – mosolyodott el zavarában vállat vonva, majd újra megcsókolta a fiút, aki már az ingét gombolva, lágyan a kanapé felé tolta Amy-t. 

– És most már nem félsz, hogy valaki meglát minket? – kérdezte somolyogva a fiatalabbik Winchester. 

– Hmm, lássuk csak… Tommy alszik, Bobby és Castiel Whitefish-ben van Pamela-val. Szóval, mostanában biztosan nem fognak hazajönni… 

– Hogy te milyen kis rafinált vagy – állapította meg újabb csók után Sam, miközben lassan a lány pólója alá nyúlt, hogy megpróbálja minél előbb lehúzni róla. 

– Na, mi az nagyfiú? A könyvekkel könnyen megküzdesz, de egy női pólóval már kevésbé? – majd a fiúra kacsintott, akinek több nem is kellett. Előhúzta zsebéből a démonölő tőrt, és az éles hegyével elvágta Amy felsőjének a szegélyét. 

– Csak meg kellett volna kérned, hogy vessem le – nézett szúrós tekintettel a fiúra. 

– Sa-sajnálom – dadogta a fiatal Winchester és bocsánatkérő, hatalmas kiskutyaszemekkel a fiatal nőre nézett. 

– Ilyenkor úgy meg tudnálak… zabálni. – Amy pillanatnyi haragja percek alatt el is tűnt, amikor a fiúról lehúzta az ingét, és a földre dobva a kanapéra lökte Samet. – Igazán nem akarlak megbántani, de azt hiszem, már tudom, miért estem beléd – majd a fiúra ült, és mutatóujjával lassan végigsimított a fiatalabbik Winchester kidolgozott mellkasán. 

– Csakhogy akkor még egyáltalán nem így néztem ki – jelentette ki hamiskás mosollyal a szája sarkában. -, de köszönöm a bókot – majd ujjával Amy melltartójának a pántjával kezdett el játszani. 

– Mondtam már, hogy nem épp a türelmemről vagyok híres? – szólalt meg a fiatal nő, majd az alsó ajkába harapott, és még egy pillantást vetett a fiú meztelen felsőtestére. – És ha így folytatod, a végén még meg fogok őrülni. Miattad. 

– Folytatni? Mégis mit? – kérdezte suttogva, majd mindkét kezével végigsimított a rajta ülő lány hátán, egészen a combjáig. 

– Feladom – sóhajtott Amy, és olyan vágyakozóan csókolta meg a Winchester fiút, mint még sohasem. 

– A kanapé… khm… nem épp a legalkalmasabb… - suttogta mély levegővételek közepette Sam. 

– Nekem az. A lényeg, hogy te itt legyél velem – majd újabb csók, és a fiatal vadász megadóan engedte, hogy a lány minden egyes mozdulatával kényeztesse őt. Amy a csípőjét még erősebben a fiatalabbik Winchesteréhez préselte, aminek hatására a fiú száját egy halk nyögés hagyta el. A fiatal nő elmosolyodott, majd hogy még tovább kínozza Samet, kezével a fiú övcsatját kezdte el babrálni. 

– Amy – szólalt meg a Winchester fiú, az eredetihez képest mélyebb hangszínén, amitől a lány teljesen libabőrös lett. 

– A kínzásban profi vagyok – mosolyodott el sokatmondóan a lány, mire egy mozdulattal kikapcsolta a fiú övét. – Most pedig – kezdte sejtelmes hangon. –, halálra foglak kínozni – majd egy csókot lehelt a fiú szájára, végül kihasználva Sam vágyakkal felfokozott testhelyzetét, ajkaival szinte majdhogynem bebarangolta a fiatalabbik Winchester felsőtestének minden egyes porcikáját. 

Sam érezte, hogy már nem bírja sokáig elegendő türelemmel, és hogy a férfiúi büszkeségét megtartsa, kézbe akarta venni az irányítást. Magához húzta a lányt, és sikerült félig felülnie a kanapén, de épphogy kikapcsolta Amy melltartóját, hangos dörömbölés szakította félbe a mindkét fél által túlfűtött együttlétüket.

– Ezt… nem… hiszem… el – fújta ki magát Amy egy kicsit csalódottan. – Ki a fene lehet? Épp most? 

– Psszt! – Sam a mutatóujját a lány ajkaira helyezte. – Öltözz fel – utasította suttogva a fiatal nőt. 

– Ha a felsőm nem heverne darabokban a földön, akkor talán még sikerülne is, de így… – majd hamiskás mosollyal megrázta a fejét. 

– Akkor vedd fel az ingemet, én meg addig kinyitom az ajtót.

– Csak vigyázz, nehogy elvigyen a hóvihar – kacsintott, majd elnevette magát. 

– Imádom, amikor ennyire aggódsz értem – jelentette ki Sam mosolyogva, végül megcsókolta a kanapén öltözködő Amyt. – Egy perc és itt vagyok – majd az ajtóhoz sietett és kinyitotta azt. 

– Peter itt van...? – A fiatal nő szinte majdhogynem úgy esett be az ajtón. Rémült arckifejezése egy pillanatra megijesztette a Winchester fiút. 

– Hé, hé, hé – fogta meg a lányt Sam, aki eszméletlenül a fiú karjaiba hullott. 

*** 

– Tessék, ezt idd meg. Jót fog tenni – majd Amy egy bögre gőzölgő teát nyújtott át a lánynak. 

– Köszönöm és sajnálom, hogy csak így rátok rontottam. 

– Ha tudnád, hogy mi mennyire sajnáljuk – tette hozzá suttogva Amy, majd megrázta a fejét. 

– Hogy hívnak? – kérdezte barátságosan Sam. 

– A nevem Wendy Darling. Jelenleg Minnesotában lakunk Peterrel – válaszolt könnybe lábadt szemekkel. – Meg kell találnom. Kérlek, mondjátok, hogy itt van – tört ki belőle a sírás. A lány zokogását látva, Amynek összeszorult a szíve. 

– Peter? – kérdezett rá a férfira Amy. 

– Igen, a férjem, és már lassan három napja nem láttam. Utolsó beszélgetésünkkor azt mondta, hogy idejön. 

– Ide? Hozzánk? - kérdezte Sam. - Én nem ismerek semmiféle Petert. Hát te? – nézett kérdőn Amy-re, aki válaszként megrázta a fejét. 

Az ismeretlen lány becsukta a szemét, mély levegőt vett majd végül elszántan Amy-re nézett. 

– Ti nem vagytok véletlenül vadászok? – kérdezte, majd kissé félve és jóval halkabban hozzátette. - Szellemek...? Boszorkányok...? Mágia...? Volt már dolgotok tündérekkel, esetleg mesebeli lényekkel...? Hmm...? 

– Nemcsak, hogy vadászok, de a legjobb vadászok vagyunk! - húzta ki magát Sam, és hogy egy kissé oldja a lány feszültségét, még kacsintott is hozzá, ahogy Deantől elleste. 

– Akkor azért mondta Peter, hogy idejön, hogy megkeresse az utolsó Elveszett fiút. 

– Elveszett fiú? És név szerint nem említette, hogy ki lehet? Csak mert jelenleg mi ketten vagyunk a házban és a kisfiunk. 

– Sajnos nem – rázta meg szomorúan a fejét. – Csak annyit mondott, hogy ért a mágiához és tapasztalt. 

– Sam? Beszélhetnénk egy pillanatra? – súgta a fiú fülébe Amy. A fiatalabbik Winchester bólintott, majd Wendyre mosolygott. 

Amy a konyhába húzta a fiút, és szinte már suttogva beszélt hozzá. 

– Nem tudom, miért érzem úgy, de ez biztos csak valami vicc lehet. 

– Miért?

– Mert… mert az Elveszett fiúk nem létezhetnek. 

– Csak egy pillanatra… egyáltalán kik azok? 

– Te tényleg nem tudod? Mégis milyen mesén nőttél fel? – kérdezte a fiatal nő, mire Sam lehajtott fejjel nem válaszolt Amy kérdésére. – Jaj, Sam, annyira sajnálom – suttogta együtt érzőn, majd megölelte a Winchester fiút. – Annyira, de annyira sajnálom. Hogy lehettem ennyire tapintatlan? Édes Istenem. Sajnálom. 

– Amy… semmi baj – szólalt meg hosszas hallgatás után a fiú, majd felemelte a fejét, és a lány égkék szemeibe nézett. – Folytasd csak, ahol abbahagytad. 

– Rendben – majd mély levegőt vett, és kifújta magát. – Az a lány a nappaliban… Wendy Darling. 

– Igen, tudom, hiszen az előbb mutatkozott be. 

– És Petert kereste. Még így sem rémlik? Az Elveszett fiúk, Wendy és Peter… vagy inkább mondjam úgy, hogy Pán Péter? – kérdezte felvont szemöldökkel Amy. 

– Nem, az lehetetlen lenne. Ő nem több egy író agyszüleményénél és… - majd hirtelen elhallgatott, amikor meghallotta a nappaliban lévő fiatal nő hangját és Tommy-ét.

– Egyiptomban? – kérdezte mosolyogva Wendy a mellette ülő kisfiút.

– Igen, és megnéztük a piramisokat is, meg a fáraókat.

– Peter mindig is mondta, hogy neked hatalmas fantáziád van. Tudod, Tommy, te egy különleges kisfiú vagy. És biztos vagyok benne, hogy a szüleid nagyon szeretnek téged.

– És én is őket – tette hozzá mosolyogva a kisfiú, aminek hallatán a konyhában lévő Amy és Sam is elmosolyodott. Amy szemei a kisfia szavai hallatán könnybe lábadtak, amit a fiatalabbik Winchester nem tudott figyelmen kívül hagyni. Lassan magához húzta a lányt, végül megcsókolta, majd hosszú percekig ölelte őt. – Ugye Peter is eljött veled? – kérdezte izgatottan Tommy.

– Nem. Sajnos nem. Ő most… épp…

– Mondd, mit kell tennünk – lépett ki határozottan a konyhából Amy. – Mindenben segítünk, amiben csak lehet.

Kedves Olvasóim!

Úgy érzem, most aztán tényleg jöhetnek azok a bizonyos ihlet-dalok. Régen voltam már ennyire "kimerülve". :/ Mostanában kicsit eléggé el voltam havazva...

Nagyon sajnálom, hogy eddig nem raktam fel újabb fejezetet, de a jövő hétvégére ezt igyekszem bepótolni!

Remélem, nem lesz nehéz visszarázódnom a történet ìrásába! :$

Még egyszer nagyon sajnálom, és ha minden jól megy, akkor egy hét és itt a folytatás!

Puszi Nektek!

Hope

Supernatural

Hope által megindított pályázatra

Írta: Stella Benett

Hello, a nevem Dean Winchester. Az én szemszögemből fogjátok elolvasni a Hope által írott 39. illetve 40. fejezetet. Kellemes olvasást kívánok.

Az egész történet a hastings-i szállodában kezdődött. Az angyalok Michael parancsát követve el akarták vinni magukkal Hope-ot. Crowley és démonai is erre a célra törekedtek. Ezt viszont nem hagyhattam annyiban. Meg kellett védenem Hope-ot és a kis csapatunkat. A csapattal mindannyian meg akartuk akadályozni, hogy Hope-ot magukkal vigyék. Míg Hope-ot és Cast biztonságba helyezték, addig küzdelembe vetettem magamat. Utasítottam Sallyt, hogy szóljon Sammynek, mivel segítségre volt szükségem. Ezek után Katiet és Andreát Crowleyra és démonaira küldtem. Míg magamat Michael angyalai közé vetettem. Szóval… a baj csak az volt, hogy egy angyalpengénk volt, de megoldottam a problémát. Küzdöttem az angyalokkal, míg erőm bírta.  Ekkor Rafael jelent meg hírtelen és nyakamnál fogva fogott meg. Nyakamat egyre erősebben és erősebben szorította, közben kis beszélgetést folytattunk.

Alig kaptam levegőhöz. Fogásából próbáltam szabadulni, de szorítása egyre hevesebb lett. Katie ekkor a földön heverő poros könyvvel teljes erőből fején ütötte az arkangyalt. Rafael ezután arcon csapott és a földre zuhantam. Nyakamon az arkangyal ujjnyomai látszódtak. Hihetetlenül égett az arcom és a nyakam. Alig kaptam levegőt is. Levegő után kapdostam, míg Rafael Katie-vel beszélgetett. Hirtelen Katie fuldokolva a földre rogyott. Ezután Sammy rohant oda hozzám. Szemében láttam a féltést és a kétségbeesést. A nyakamhoz nyúltam, ahol még mindig látható volt az arkangyal ujjainak nyoma. Sammy mindig engem nézett aggódva. Mondtam neki, hogy vigye ki Hope-ot és a többieket. Egy kicsit akadékoskodott, de adtam neki egy kezdő lökést. Ez után követte az utasításomat, én pedig öt angyallal próbáltam megküzdeni, kisebb nagyobb sikerekkel. Andrea és Sally az arkangyalokat golyókkal próbálták lelassítani. Katie a földön szenvedett még mindig Rafael hatalmától.

Ezután visszatértünk Bobby házához. Bobby nagy örömmel fogadott minket. Megölelt, majd háton veregetett. Ez a történtek után kissé fájt. Bobby észrevette mindannyinkon az eseményeket. Elmagyaráztuk neki a történteket és a dolgok elfajulását. Rafael olyan volt, mintha elszabadult volna benne valami. Bár eddig nem nagyon értettem meg az angyalokat. Mindenki fáradtnak látszott, mikor körültekintettem közöttük. Katie a Rafael által említett Celaeno felöl érdeklődött. Bobbyval megbeszéltük az esetet vele. Sallyék ekkor elmentek aludni az emeletre. Katie-nek mondtam, hogy neki is szüksége lenne egy kis pihenésre. Észrevettem rajta, hogy ez a Celaeno ügy nagyon felzaklatta. Katie mégiscsak a levegőre ment. Ezután Cas-re irányult a figyelmem. Michael azt mondta, hogy halandó lett. De ez majd pár nap leforgása alatt kiderül. Cas-re mosolyogtam, bár tudat alatt tudtam, hogy nehéz lesz számára a hamarosan elkövetkező pillanatok hadai. Szinte majdnem sajnáltam Cast. Arca merev volt, mindvégig a földet bámulta. Olyan volt, mint egy kisfiú, aki elvesztette a kedvenc maciját. Tudtam, hogy ez a halandóság nem jelenthet boldog pillanatokat.

Hetek teltek el az esemény után és kevés volt a természetfelettinek mondható dolgok listája. Nem nagyon zavarták meg életünk folyamát. Pár nyugis napunk volt, amelyet mi, vadászok elég jól kiélveztünk. Sam többször is elutazott Amy-hez és fiához, Tommy-hoz Montanába. Sallyék a siouxfalls-i roncstelepen szinte már otthon érezték magukat. Egy két praktikára meg is tanítottam őket, hogy meg tudják magukat védeni, ha lerobbannak egy járatlan útszakaszon. Esténként jól elszórakoztunk egy kis Jack Daniel’s mellett. Cast nagyon megviselte, hogy halandóvá vált. Óriási megpróbáltatáson esett át. Tudatára adtam a ruházkodással kapcsolatos témát, de Cas nem nagyon értette ezt a dolgot. Nem nagyon tudtam más öltözékbe bújtatni. A ballonkabát nélkül sehová sem ment. A második héten lehetett, amikor Cas beállt a vadászok sorába. Egy nap, asszem délelőtt a fürdőszobában volt. A fogkrémet és a fogkefét figyelte, de nem tudta, hogy mégis mire való. Láttam, hogy fogat akarna mosni. Így hát megismertettem vele a fogmosás rejtelmeit.

Hétvégén meglátogatott bennünket Amy, Tommy és Pamela. Megengedtem Tommy-nak, hogy vezesse az Impalát. Úgy értve, csak látszatból. Az ajtón belépve az Impala kulcsait csörgetve Tommy-ra néztem. Sammy kérdően tekintett rám, hogy nem viszem el őt sehová. Csak a látszat miatt volt a kulcs. Ismerem a kölyköket: imádják, ha csak a kormányt forgathatják. Sam kérdően tekintett rám: - Kölyköket? Sorolj fel legalább… -  De sajna nem tudtam. Cas-nek akartam egy oldalt mutatni, de Sam nem hagyta. Rohantam Tommy után, aki már a volán mögött várt rám.

Casteilre végre hatottak az öltözködési szokásim. Örültem annak is, hogy nemcsak kinézetileg, hanem lelkileg is sokat változott. Amíg Cas a gép előtt olvasgatott, addig elfoglaltam magam kint a szabadban. Katie a kocsiját mosta én meg kényelmesen ültem az Impalán, AC/DC-t hallgatva és közben énekeltem. Megkért, hogy vigyek neki egy vödör vizet és öntsem a motorháztetőre. Megoldottam. Egy vödörbe jó hideg vizet engedtem. Odavittem neki és megcsúszott a kezem, és pont a fejére öntöttem. Ettől dühös lett egy kicsikét. Nem bírtam ki röhögés nélkül. Bocsánatot kérve utána rohantam. Katie berohant az ajtón, hirtelen megfordult és szúrós tekintettel nézett rám. Katie haja és felsője csurom vizes volt. Röhögő görccsel küszködtem, mert akárhányszor mondtam neki, hogy sajnálom, nem bírtam ki. Utána akartam menni, de Hope elém állt és egy könyvet nyomott a kezembe. Elmeséltem neki a vödrös esetet. Mondtam neki, hogy véletlenül történt, de nem hitt nekem. Mondta, hogy vigyem fel Katie-nek a könyvet. Ő akarta felvinni, de ha én éppen arra tartok, akkor vigyem fel. Nagyon féltékeny volt Hope. Bár én is tudok pár titkot, amelyet tőlem sohasem fog megtudni.

Másnap reggel fáradtam ébredtem fel a könyvek között. Kis idő után leesett, hogy nem a saját ágyamban vagyok, de mire leesett, kis fáziskéséssel, nagy nehezen felkeltem és lementem a konyhába. Mindenki lent iszogatta már a kávét. Kávét akartam önteni magamnak. Mindenki nevetett, mikor beléptem a konyhába. Bobby megkérdezte, hogy mióta növesztettem bajuszt. Meg a virágokat is emlegették, de nem értettem egy mukkot sem abból, amit mondtak. Andrea mondta, hogy jobb lenne, ha megnézném magam a tükörben. Gyors léptekkel a födőszobában termettem. Biztosra vettem, hogy ez Katie műve. Visszaugrottam nagy mosollyal az arcomon a konyhában. Biztos is voltam benne, hogy Katie volt és igazam is lett. Mint mindig. Katie szerint nagyon jól állt nekem és a tegnapiért kaptam, amiért leöntöttem vízzel. Kiderült, hogy Andrea is szerepet játszott ebben az esetben, de ezek után sikerült kiderítenünk. hogy amazonokról van szó és hogy az az amazon Michael miatt volt Katie testében. Cas a könyvtárba ment Pamelával. Azt hittem, hogy egyedül ment. Le is toltam a többieket emiatt. Kicsit féltettem a halandóvá vált Cast. Közben a kávémat ittam. Kocsival vitte el Bobby Cast és Pamelát a könyvtárba. Amy, Tommy, Pamela és Sam visszamentek Montanába. Csönd lett a házban. Egy sört vettem ki a hűtőből, majd a tévé elé ültem és megfelelő filmet kerestem. Ez nagyon lefoglalt és élveztem a helyzetet, de valami mégis hiányzott. Besétáltam a konyhába, amely üres volt. A hűtőszekrényhez léptem, kinyitottam és a felső polcon pitét találtam, amelyen egy címke volt egy felirattal.

„Deannek Samtől. Csak vész esetén edd meg”. Úgy gondoltam, hogy ez elég vészes eset lehet. Úgyhogy vettem ki még sört hozzá és leültem a tévé elé. Minden megvolt most már, ami csak kelhetett. A tévé előtt ültem, pitét ettem és söröztem. Ezután nem tudom, mi történt, mert bealudtam.