2013. március 21., csütörtök

Ízelítő a 49. fejezetből

(...)


Amy épphogy befejezte a mondatát, Tommy egy mozdulattal ki is pattant az öléből, és a konyhába szaladt, majd helyet foglalt az asztalnál, ahol Bobby és Pamela már a vacsora tálalására készülődött. – Gyerekek – rázta meg mosolyogva a fejét.
- Kész a vacsora – szólította asztalhoz a vidám társaságot a médium. Dean érezte, hogy a likőr előbb hatott a kelleténél, és mivel többet is ivott, enyhe szédüléssel a fejében elindult a konyha felé, aminek az lett a következménye, hogy majdhogynem feldöntötte a tőle pár méterre felállított karácsonyfát. Sam nevetve nyúlt bátyja felkarja után, és még idő előtt sikerült visszarántania.
A nappali kanapéján ülve, Hope aggódó tekintettel simított végig növekvő pocakján, ami már a ruhán keresztül is igencsak szembetűnő volt. Castiel megvárta, amíg kettesben maradnak a nappaliban, majd a kabátja zsebébe nyúlt és egy kisméretű dobozkát húzott elő belőle. Végül Hope elé sétált, és mellé ülve mélyen a szemeibe nézett.
- Boldog karácsonyt, Hope – nyújtotta át a vörös bársonyszalaggal átkötött ajándékot.
- Ez az enyém? – csillant fel a lány szeme a dobozka láttán. A férfi lassan bólintott, mire Hope izgatottan felbontotta az ajándékot. Egy ezüst nyaklánc volt benne, amelynek összekapcsolt szemeire furcsa jelképek voltak vésve.
- Énoki nyelven van írva – mutatott a mondatot alkotó szavak elejére Castiel. - Ez egy védő ige, hogy megóvjon téged és a babát a természetfeletti lények hatalma ellen.


(...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések

Serials online