Folytatás...

Kedves Olvasóim!


A mai nappal lezárult a január egyik nehezebb része! Már csak a csütörtöki zenesulis énekvizsgán kell túl lennem és újra belevethetem magam az SPN fanfic folytatásába. :)
Addig is, egy kis unaloműzőnek, hoztam két, apró kis ízelítőt az 5. fejezetből.
Jó olvasást!!




(...)

- Hát, ez valami isteni volt – dőlt hátra székében önelégülten Dean.

- Ezer éve nem ettem már hamburgert – kapta be az utolsó falatot Hope, majd megtörölte a száját és kiszürcsölte a még megmaradt kólát a poharából.

- Igaz, hogy ez nem volt egy nagy ebéd, de azért elment egynek – mondta Dean mosolyogva.

- Oh, nekem tökéletesen megfelelt. Már jól is laktam – mosolygott a lány. – Egy perc és mindjárt jövök – állt fel az asztaltól, majd egyenesen a mosdóba indult.

Ahogy az ajtón belépett, a nemrég érkezett, fiatal nővel találta szembe magát.

- Bocsánat – mosolyodott el a lány. A nő visszamosolygott rá. Szelíd arcát még barátságosabbá tette az elegánsan levágott, vállig érő haja. Hope megpróbálta a nőt balról kikerülni, hogy bemenjen az egyik üres fülkébe, ám a barátságosnak tűnő vendég számára ez kevésbé tetszett. Amilyen gyorsan csak lehetett, megragadta a lány nyakát, majd a falnak nyomta. Hope lába épphogy elérte a talajt. Meglepettségében meg sem tudott szólalni, azonban miután a nő szeme éjfeketére váltott, már világossá vált, hogy ismét egy démonnal találja szembe magát. Megpróbált mindent, hogy kiszabaduljon a nő szorításából, de még egy árva hang sem jött ki a száján.

- Ssss! Ugye nem akarod, hogy a drága Winchester fiúnak odakint baja essen? Még egy ilyen próbálkozás, és a férjem kitekeri a nyakát. Megértetted!? – förmedt rá a nő, mire Hope válaszul némán bólintott egyet. – Ügyes kislány – mosolyodott el gúnyosan a nő, majd elengedte a lányt. Hope a földre rogyott, mély levegővétel és köhögések közepette. – Most pedig jöjjön, aminek jönnie kell – majd szájából sűrű, fekete füstszerű anyag távozott, mely egyenesen Hope testében talált gazdát.

(...)

(...) 

- Igen? – türelmetlenkedett a férfi.

- Egy motel. Közel a gyorsétteremhez. Alig 200 méterre innen és a szoba száma… Ah, a fenébe! – szisszent fel Aleera.

- Mi az?

- Nem látom. Nem tudok elég közel férkőzni Hope-hoz. Nem engedi.

- Akaratos kis teremtés, nemde bár?

- Cöhh, látom mennyire. Szegényemnek eléggé szánalmas kis élete volt – fintorgott a lány. – Ohh, látok itt még mást is – mosolygott gúnyosan. – Van itt egy elég érdekes mozzanat. Hmm… mindössze csak Castielt látom.

- Castielt? – kérdezte dühösen Michael.

- A mi drága angyalkánk ugyanis ha így folytatja, összetöri a lány szívét.

- Mégis mi a fenéről beszélsz?

- Kissé túlzásba viszi ezt az őrangyalosdit. És hát, mint tudjuk, a tini az már csak tini, főleg, ha még nem is volt senkije – jelentette ki kicsit gúnyos hangon Aleera.

- Azt akarod mondani, hogy a lány beleszeretett Castielbe? – nevetett fel a Michael.

(...)