Ízelítő a 8. fejezetből

(...)

- Ha átadtad az üzenetet, ígéred, hogy visszaadod Dean hangját? – szólalt meg Hope Cas háta mögül. Gabriel lassan jobbra dőlt, hogy a lány szemébe nézzen, azonban Castiel követte minden egyes mozdulatát. Az arkangyal, ezt látván megrázta a fejét, majd így szólt:

- Tudod, amíg a te kis őrangyalod útban van, addig nem tudok sok mindent tenni – célozgatott Gabriel, miután a lány elindult az arkangyal felé. Cas azonban megfogta Hope csuklóját és erősen megszorította.

- Nem tudod, mit csinálsz – jelentette ki Castiel.

- És ha igen? – suttogta a lány, majd az angyal szemébe nézett, mire ő elengedte Hope-ot.

Hope lassan Gabriel elé sétált. Meglepettségére, minél közelebb került az angyalhoz, Gabriel egyre lejjebb ereszkedett, míg a végén már szinte félig térdelt a lány előtt. A többiek feszülten és néma csendben figyelték az eseményeket. Amikor Hope-ot már csak egy lépés választotta el az angyaltól, Gabriel lehajtott fejjel –mintha valaki előtt tisztelegne- a lány felé nyújtotta a liliomot és így szólt:

- Örülj, kegyelmedbe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között. Ne félj, Isten veled van! – majd tekintetét a lányra emelte és felé nyújtotta a liliomot.

Hope azt sem tudta, mit tegyen. Még mindig Gabriel szokatlanul megfogalmazott apró beszéde lebegett a szeme előtt. Végül elfogadta a liliomot, amely Hope kezében megtelt élettel: teljesen kinyílt és hófehér szirmai szinte beragyogták a nappalit. Ha tudta volna, hogy ezzel az apró kedvességgel megpecsételi saját sorsát, még a közelébe se ment volna az arkangyalnak. Azonban most már túl késő volt. Gabriel felállt, majd komoly arckifejezését sec perc alatt egy mosoly váltotta fel, de ez már nem egy gúnyos, hanem egy felszabadító, megkönnyebbült mosoly volt. 


(...)