21. fejezet

Teltek, múltak a percek, de Dean minél jobban megpróbálta magát türtőztetni, annál jobban felidegesítette magát. Nem törődve Bobby intelmével, öccsére szólt:

- Hé, Sammy – majd megkopogtatta az ásót a kavicsos talajon. – Segítenél? – Sam bátyja szavára egyből hátrafordult és bólintott.

- Várj meg itt. Egy perc és visszajövök – nézett mélyen a lány szemébe a fiú, majd testvéréhez sétált. Dean a ház mögé hívta öccsét, majd megállt és letette az ásót.

- Hol van Meg? – kérdezte a holttest után kutatva Sam.

- Már elástuk – válaszolt a fiú.

- Akkor meg miért hívtál ide? Ha nem láttad volna, épp…

- Amy-vel beszélgettél. Tudom. Hát épp ezért. Sammy, ez a lány az ujjai köré akar csavarni.

- Te meg mi a fenéről beszélsz?

- Csak arról, hogy ezt a gyerekes sztorit is amiatt találta ki, hogy magához láncoljon.

- Dean, egyáltalán hallod, hogy miket beszélsz? – kérdezte idegesen a fiatalabbik Winchester.

- Nemcsak hogy hallom, de biztos is vagyok benne.

- Figyelj, Dean… - kezdte higgadtabb hangon Sam. – Tommy nem egy kitalált gyerek. Amy-nek valóban van egy kisfia és… én vagyok az apja.

- Jaj, Sammy, te még el is hiszed neki? – kérdezte nevetve az idősebbik Winchester, mire öccse komoly tekintettel nézett rá. Dean egy pillanat alatt elhallgatott, és meg sem tudott szólalni a döbbenettől.

- Amy nem hazudott – szólalt meg bátyja helyett Sam, megerősítve az előbbi kijelentését. – Tommy a kisfiunk.

- És ezt honnan veszed?  - kérdezte Dean feleszmélve a döbbenetből.

- Dean, ezen nincs mit gondolkodni. Elég, ha csak Megre gondolsz. Azt mondta, hogy mindkét részről jól választott. Ezt mivel magyarázod?

- Hát, öcsi… - rázta meg a fejét a fiú. – És most mi lesz?

- Nem tudom. Talán meg kellene keresnem Tommy-t.

- És mit mondasz majd neki? Egy 4 éves gyereknek?

- Vissza kell mennem Amy-hez – mondta Sam, mintha meg se hallotta volna bátyja kérdését. Ahogy a fiatal Winchester a ház elé sietett, a lány már nem volt ott. Csak a porban hagyott keréknyomokat találta, melyek egyenesen az országútra vezettek. Sam gyomra görcse rándult. Fogalma sem volt, hogy Amy hová mehetett. Olyan állapotban pedig veszélyes is motorra ülni. A fiú egyre jobban aggódott a lány miatt, de nem tehetett mást. 

Amy biztos csak egyedül akar lenni – nyugtatgatta magát a fiatalabbik Winchester, majd bement a házba.

- Amy? – kérdezte Bobby a kanapén ülve. A dolgozószoba rádiójából egy ismert Bon Jovi szám szólt.

- Elment – válaszolta Sam halkan, majd leült az idős vadász mellé a kanapéra, és arcát két tenyerébe temette.

- Sam, mi a baj? – Hope a fiú mellé sétált és gyengéden a vállára tette a kezét. – Érzem, hogy nagyon aggódsz miatta – mondta együtt érzően.

- Nagyon zaklatott volt… Én mondtam neki, hogy várjon meg – majd a fiú szeme megtelt könnyel. – Ha valami baja esik, én…

„És most következzenek délutáni rövid híreink – szólalt meg a rádióban a bemondó hangja. – Tragikus baleset történ a Worthington felé vezető útszakaszon. Egy teherautó és egy motoros frontálisan ütközött egymással. A teherautó sofőrjének szerencsére nem esett komoly baja, mindössze csak pár zúzódás érte. A motoron utazó személy állapota azonban válságos. Ezt a helyi kórház főorvosa is megerősítette.”

A hír hallatán mindenki a dolgozószobába vonult és néma csendbe hallgatták a rádióban nyilatkozó főorvost. Sam egyre csak feszültebb és aggódóbb lett.

„Az alig pár perce behozott beteg egy 25 év körüli nő. Súlyos bordatöréssel és kisebb agyrázkódással kezeljük a sürgősségi osztályon. Mindemellett az sem kizárt, hogy belső vérzésre is számíthatunk.

A következő rövid hírünkben egy bankrablásról lesz szó, melyet..--” – Sam kikapcsolta a rádiót és döbbent arckifejezéssel a többiekre nézett, majd maga elé bámult. Biztos volt benne, hogy Amy az a motoros, aki balesetet szenvedett. Nem várhat tovább! Utána kell mennie!

- Amy? – szólalt meg aggódva, könnyes szemekkel Pamela, majd óvatosan elindult a kijárat felé.

-  Pam, várj – fogta meg a fiú a médium karját. – Ha a kórházba mész, én is veled megyek – majd belekarolt a nőbe és kikísérte, egyenesen az Impalához.

***

- Jó napot! Segíthetek valamiben? – kínálta fel a segítségét mosolyogva a kórház portáján dolgozó nővér.

- Amy Barnes nevű beteghez jöttünk – válaszolta siettetve Sam.

- Egy pillanat. – A fiatal nővér az előtte lévő füzetet kezdte el lapozgatni, majd megrázta a fejét. 

– Sajnálom, de ilyen nevű betegünk nincs a kórházban.

- Lehet, hogy még nem regisztrálták. Iratokat sosem hord magánál – súgta oda Pam a fiúnak.

- Értem – majd visszafordult a nővérhez és megpróbálta másik oldalról megközelíteni a dolgot. 

– Nemrég történt egy motoros baleset. A fiatal nő, akit behoztak. Ő lesz az.

- Önök a rokonai?

- Igen. A lány az unokahúgom – válaszolta Pamela. – Ő pedig a barátja – fordult Sam felé.

- Sajnálom, de még nem látogathatják meg. Jelenleg ebben a pillanatban műtik. Egy vagy talán két óra múlva bemehetnek hozzá, de ezt nem mondhatom biztosra. A főorvossal kellene megbeszélniük.

 - Rendben. És őt most hol találjuk?

- Épp ő műti a hozzátartozójukat.

- Szóval mindenképp várnunk kell – sóhajtott a Winchester fiú.

- Addig nyugodtan foglaljanak helyet – mosolygott kedvesen a fiatal nővér.

Sam és a médium a porta melletti székeken találtak ülőhelyet maguknak. Alig fél óra várakozás után a fiú már nem bírta tovább. Idegesen dobolni kezdett a lábával, és folyamatosan a homlokát masszírozta. Pam tenyerét a fiú térdére helyezte, és megpróbálta megnyugtatni, de Sam csak annál jobban felhúzta magát. Felállt és elkezdett fel-alá járkálni a folyosón. 

- Még fél óra… vagy több – tette hozzá aggódóan a fiatalabbik Winchester.

- Amy erős lány – szólalt meg Pam is a hosszas várakozás közepette.

- Tudom, de mégis féltem – majd visszaült a nő mellé, aki megfogta a fiú kezét és bizakodóan megszorította. 

- Butaság volt, amit csinált.

- Épp ezért nem kellett volna magára hagynom – hajtotta le a fejét a fiú, majd szemei megteltek könnyel. – Dean most biztosan kinevetne – tette hozzá mosolyogva, miközben egy könnycsepp gördült le az arcán.

- Miért?

- Mindig is túl érzelgős voltam, de egy lány miatt még sosem sírtam ennyit.

- Ha a bátyád pont most nem vesz komolyan, akkor nem is tudja, milyen az, amikor szívünk egy olyasvalakiért dobog, aki nélkül szinte már létezni sem tudnánk – mondta lágy hangon a médium.

- Pam… én nem tudom, mit érzek – suttogta a fiú.

- Hidd el, idővel megtudod – jelent meg egy aprócska mosoly a nő szája sarkában.

Sam ebben a pillanatba lehunyta a szemét, és megpróbálta elképzelni Amy-t úgy, amikor először találkoztak. Megpróbált arra a napra visszagondolni, amikor a két karjában tarthatta, és senki sem zavarta őket. Csak ő volt és Amy. Majd hirtelen egy név villant át Sam elméjén: Meg. És ez újra aggódást váltott ki a fiúból. Épphogy kinyitotta a szemét, a műtő ajtaja kinyílt, és egy fiatal nőt toltak ki a betegágyon, majd a bal oldali kórterembe vitték.

- Vége a műtétnek – állt fel a székből a fiatalabbik Winchester, majd felsegítette Pamet, és elindultak a szoba felé. Amikor odaértek, épp kinyílt a kórterem ajtaja, és egy 40 év körüli, sötét hajú férfi lépett ki rajta.

- Főorvos Úr? – szólította meg Sam a férfit.

- Miben segíthetek?

- A lány, akit az imént műtöttek…

- Igen?

- Hozzá jöttünk. Már nagyon aggódtunk miatta – folytatta Pamela. – Tudja, ő az unokahúgom. Esetleg bemehetnénk hozzá?

- Nézze, hölgyem. Nem rég esett át egy igen megerőltető műtéten.

- Ígérem, nem zavarjuk sokáig – mondta a fiú. – Kérem…

- Rendben. Negyed óra – jelentette ki a férfi, majd bólintott, és kettesben hagyta a fiút és a médiumot.

A fiatalabbik Winchester egy percet sem várt kint a folyosón. Sietve a terembe lépett. A látvány, amely fogadta, teljesen megrázta. Látva Amy-t a kórházi ágyon: teljesen szívszorongató volt. Csendben az ágy mellé sétált, és lágyan végigsimította a fiatal nő arcát, aki még az altató hatása alatt volt.

- Édes Istenem, Amy! Miért kellett ezt csinálnod? – majd óvatosan megfogta a lány kezét. Pamela lassan odasétált a fiú mellé, és vállára tette a kezét. Sam könnyes tekintettel a nőre nézett, majd visszafordult Amy-hez.

- Tommy? – A lány aprókat pislogva kinyitotta a szemeit. Először még homályosan látta a körülötte zajló eseményeket, majd kezdett kitisztulni előtte Sam aggódó arca.

- Amy? Én vagyok az. Sam.

- Sam? – nyöszörögte a fiatal vadász.

- Igen – válaszolta megkönnyebbülve a fiú.

- Hol… hol vagyok?

- Kórházban.

- Hogy hol? Nem, ez nem lehet. Nekem nem itt kéne lennem. – A lány hangjában némi ijedség bujkált. Megpróbált felülni az ágyon, de amikor megmozdult, felszisszent és az oldalához nyúlt.

- Amy, nem szabadnak mozognod. Épp az előbb műtöttek – majd óvatosan visszafektette a lányt.

- Műtöttek? – kérdezte a lány egyre kétségbeesetten.

- Miért? Miért mentél el?

- Én… - kezdte Amy, majd szemei könnybe lábadtak. – Tommy-t akartam meglátogatni.

- Tommy-t? – kérdezte döbbenten Sam. – Megtaláltad?

- Mindig is tudtam, hogy hol van – majd hangja elcsuklott.

- De nekem egy szóval sem említetted, hogy…

- Sajnálom, de letelt a negyed óra. A betegnek pihenésre van szüksége – nyitott be egy nővér a kórterembe.

- Igen, persze – helyeselt Sam is, majd felállt és Pammel együtt kisétáltak a folyosóra, ahol meglepő módon Dean várta őket. A fiatalabbik Winchester kérdőn bátyjára nézett, aki csak ennyit mondott:

- A többiek már nyaggattak, hogy jöjjek utánatok – majd egy kis hatásszünet után folytatta. – Mi a helyzet Amy-vel? Már jobban van?

- Körülbelül egy órája műtötték. Reméljük, hogy rendbe jön.

- Épp az előbb futottam össze a fődokival és azt mondta, hogy minimum 4 napig bent kell maradnia a kórházban.

- Dean, én nem megyek haza. Kérlek, vidd el Pamela-t.

- Arról szó sem lehet. Nem hagyom magára Amy-t – ellenkezett a médium. – Itt maradok veled, amíg rendbe nem jön.

- És itt fogtok éjszakázni is? – vonta fel a szemöldökét Dean.

- Ma mindenképp, de holnap keresünk egy motelt a közelben – válaszolta Sam. – A többieknek megmondhatod, hogy minden rendben lesz – majd leült a kórterem melletti székre. Az idősebbik Winchester bólintott, és elköszönt az öccsétől, majd pedig Pamtől.

***

Aznap éjszaka Hope ismét rosszul érezte magát: már kevésbé volt hányingere, de a hasa még mindig elviselhetetlenül görcsölt. A fájdalom közepette eszébe jutott Amy főzete. Biztos volt benne, hogy nem fogyott még el mind, és ahogy eszébe jutott a főzet íze, undorodva húzta el a száját. Pláne a borsmenta miatt, aminek még a nevétől is kirázta a hideg. Egy fintorral az arcán kinyitotta a szobája ajtaját, és elindult a konyha felé, a nappalin keresztül.

- Hová mész? – kérdezte egy mély, rekedtes hang, észrevéve a sötétben úszó nappalin áthaladó lányt.

- Jézusom, Castiel! A szívbajt hozod rám – kapkodott levegő után Hope. – És te miért nem alszol, vagy legalább szundítasz egy kicsit?

- Az alvás nem az erősségem, viszont… ha szeretnék, akkor sem tudnék.

- Miért?

- Meglehet, hogy valami betegséget kaptam el, vagy nem is tudom… de a hasam egy kissé rakoncátlankodik.

- Jelenleg ezzel én is így vagyok – majd a lány felszisszent, és a hasához kapott, kinek reakcióját Castiel is követte. Hope döbbenten nézett az angyalra, aki szintén érthetetlen pillantásokkal fürkészte a lányt. – Azt hiszem, jobb lesz, ha mielőbb megiszom a következő borsmenta adagomat – hadarta.

Hope a konyhába sietett és felkapcsolta a villanyt. A gáztűzhelyhez sétált, felmelegítette az edényben lévő borsmenta italt, és lélegzetét visszafojtva még egy kortyot ivott belőle. Amikor lerakta az üres poharat, épp Castiel lépett be a konyhába és a lányhoz sétált. Néma csendben Hope jobb keze után nyúlt. A lány reflexszerűen szétnyitotta a tenyerét Castiel kezében, majd az angyal mutatóujját lassan végigsimította a Pamela által ejtett vágáson, ami már csak egy heg volt. Hope kíváncsi tekintettel figyelte Castielt, majd a férfi szétnyitotta a bal tenyerét, amin szintén egy olyan vágás volt, mint a lány jobb kezén.

Egy kis ízelítő

(...)

- Amy? – kérdezte Bobby a kanapén ülve. A dolgozószoba rádiójából egy ismert Bon Jovi szám szólt.

- Elment – válaszolta Sam halkan, majd leült az idős vadász mellé a kanapéra, és arcát két tenyerébe temette.

- Sam, mi a baj? – Hope a fiú mellé sétált és gyengéden a vállára tette a kezét. – Érzem, hogy nagyon aggódsz miatta – mondta együtt érzően.

- Nagyon zaklatott volt… Én mondtam neki, hogy várjon meg – majd a fiú szeme megtelt könnyel. – Ha valami baja esik, én…

„És most következzenek délutáni rövid híreink – szólalt meg a rádióban a bemondó hangja. – Tragikus baleset történ a Worthington felé vezető útszakaszon. Egy teherautó és egy motoros frontálisan ütközött egymással. A teherautó sofőrjének szerencsére nem esett komoly baja, mindössze csak pár zúzódás érte. A motoron utazó személy állapota azonban válságos. Ezt a helyi kórház főorvosa is megerősítette.”

A hír hallatán mindenki a dolgozószobába vonult és néma csendbe hallgatták a rádióban nyilatkozó főorvost. Sam egyre csak feszültebb és aggódóbb lett.

„Az alig pár perce behozott beteg egy 25 év körüli nő. Súlyos bordatöréssel és egy kisebb agyrázkódással kezeljük a sürgősségi osztályon. Mindemellett az sem kizárt, hogy belső vérzésre is számítanunk kell.

A következő rövid hírünkben egy bankrablásról lesz szó, melyet..--” – Sam kikapcsolta a rádiót és döbbent arckifejezéssel a többiekre nézett, majd maga elé bámult. Biztos volt benne, hogy Amy az a motoros, aki balesetet szenvedett. Nem várhat tovább! Utána kell mennie!

(...)

"Hello mindenki! Kimmy B. egy újabb képpel jelentkezik. Bàr ez nem kapcsolódik a történethez, mégis észrevehető, hogy az oldal promó videójànak zenéje ihletett meg: The Cab-Angel with a shotgun. :) Remélem tetszik mindenkinek! :D Üdv: Kimmy B. ♥"

Régi történet, új "köntösben"

Kedves Olvasóim!


A napokban egy kissé felújítottam a pár évvel ezelőtt elkezdett vámpíros sztorimat. Ez alatt azt értem, hogy a történetem blogja új kinézetet illetve új elérhetőséget kapott. Ugyanis eddig más néven írtam a sztorit, de úgy döntöttem, hogy ezentúl "Hope" kezébe adom az irányítást és nem szeretném csak úgy elhagyni a régebbi blogomat sem.
Ha valakinek kedve van, és még nem unjátok az effajta történeteket, örömmel várlak benneteket az "új" blogomon is. 
A címe: Endless Love ( http://rebecca-redway.blogspot.com/ )


Jó olvasást!


Puszi: Hope

20. fejezet

Nagyon szépen köszönöm az életmentő kiegészítést Száraz Andreának! :)

A két Winchester fiú gondolata akarva-akaratlanul Meg hátsó szándéka körül keringett. Ha Bobby nem jön ki és szól a testvéreknek, akkor talán még a hamarosan bent zajló rituáléról is megfeledkeztek volna.

Bobby dolgozószobájában már minden a megfelelő helyen volt. Utolsó simításként az ezüstös tálka az ötágú csillag alakban kirakott gyertyák közé került. Pont középre. Pam megfogta Hope kezét és a jobb oldalára ültette, majd miután a lány leült, a médium felállt és csípőre tette a kezét.

- Mi az, Pam? – kérdezte Amy. Közben már Bobby és a fiúk is megérkeztek.

- Egy valaki hiányzik. Aki jelen esetben a legszorosabb összeköttetésben áll a lánnyal. Ha jól tudom, van egy őrangyalod, igaz? – fordult Hope felé.

- Igen, de nem tudom, hol lehet.

- A francba, Cas! – morgolódott Dean hangosan. – Remélem, nem egy démont kínozol valahol.

- Csak kezet mostam – szólalt meg a fiú háta mögött az angyal.

- Azért szólhattál volna. De mi tartott ilyen sokáig? Talán nem találtad meg a mosdókagylót? – csipkelődött az idősebbik Winchester, mire Castiel morcos arckifejezést vágott és suttogva csak ennyit mondott:

- Nem csak kezet mostam, jó? – Dean szemei tágra nyíltak az angyal kijelentésétől.

- Várj… te most vécéztél? Hát, ha engem kérdezel, valami tényleg nincs veled rendben, barátom. – Cas érezte, hogy zavarba jön a fiú kérdésétől, habár nem tudta, hogy mi van ezen olyan szégyellni való.

- Fiúk, talán nem épp itt és most kellene megbeszélnetek az ügyes-bajos dolgaitokat – jegyezte meg Amy szúrós tekintettel.

- Rendben, Cas. Kérlek, add a kezed. – Az angyal kissé félve fogta meg a médium kezét azok után, amit évekkel ezelőtt tett vele. Végül Castiel erőt vett magán, Pamela mellé sétált, és megfogta a nő kezét. Ahogy a médium és az angyal egymáshoz értek, Pam elrántotta a kezét, és dühösen Dean felé fordult:

- Egy szóval sem említetted, hogy Castiel Hope őrangyala!

- Azt hittem, ezen már túl vagyunk – válaszolta megrökönyödve a fiú. Castiel látta a nő arcán azt a dühöt és a fájdalmat, ami szinte majd megőrjítette az angyalt. Bár tudna neki segíteni! Bár vissza tudná adni a látását! De nem. Tudta, hogy napról napra távolabb kerül a valós énjétől. Angyali képességeinek nagyobb részét már elvesztette. Azokat, amelyek talán a legfontosabbak voltak , és még midig azok a számára.

- Dean Winchester! A hatalmas felelőtlenséged miatt most simán foghatnám a cuccom és… - kezdte majdhogynem ordibálva a médium.

- Pam – szólította nevén a nőt kedvesen és kérlelőn Bobby.

- Amíg Castiel itt lesz, nem fogok mást látni benne, mint azt a sötétséget, amit ő okozott nekem, de… Nem hagyhatom védtelenül ezt a  szegény lányt. Segítek.

Bobby megkönnyebbülten elmosolyodott, majd a fiúkkal és Amy-vel kissé távolabb lépett az asztaltól. A fiatal nő a dolgozószoba bejáratának jobb oldalán helyezte magát kényelembe, míg az öreg vadász és a Winchester testvérek párhuzamosan, vele szemben. Sam tekintete a rituálé előtt hosszasan elidőzött Amy magabiztos, mégis szomorú arcán. Legszívesebben… Valójában még ő sem tudta, hogy mit mondana neki. Hisz lehet, hogy el sem hinné. Csak egyszer találkozzon újra Meggel. Minden kérdés nélkül a Pokol legmélyebb bugyrába fogja visszaküldeni őt.

- Meg kell próbálnunk egy kört alkotni az asztal körül, ha lehet, ülve. A legfontosabb dolog, hogy ti ketten – először Hope, majd pedig Cas felé nézett. – fizikai összeköttetésben is legyetek. Castiel, fogd meg Hope kezét. – Az angyal minden kérdés nélkül követte Pam utasítását, és kissé bizonytalanul, de megfogta Hope jobb kezét. A lány Cas zafírkék szemeibe nézett, majd kicsit erősebben megszorította a médium kezét, jelezvén, hogy kezdheti a rituálét.

                                       

Pamela az ég felé emelte világtalan tekintetét és egy latin szöveg kántálásával belekezdett a rituáléba. Ahogy a percek egyre csak teltek, a médium annál erőteljesebb hangon mondta a varázsigét. Hope egy pillanatra megrémült, amikor Pamela hirtelen felemelte a hangját. Castiel ezt észrevette és erősebben, de mégis lágyan megszorította a lány kezét. Hope, tekintetét Pamről az angyalra emelte, kinek mélykék szemeiből nyugalom tükröződött. A lány rámosolygott az őrangyalára, tudatva vele, hogy már minden rendben. Castiel ebben a pillanatban újra beleesett abba a hibába, amitől még közelebb érezte magát a védencéhez: viszonozta a lány mosolyát. Az angyal nem is törődött azzal, hogy Dean emiatt újabb beszólással gazdagíthatja a szókincsét, ugyanakkor az idősebbik Winchester mellett a többieket is ugyanúgy figyelmen kívül hagyta, és csak Hope-ot látta maga előtt: mélybarna szemeit és mindent elfeledtető mosolyát.

A fiatal vadász – aki tanulás szempontjából mindezidáig Pamet figyelte - épp abban a pillanatban fordult az angyal felé, amikor elmosolyodott. Amy-nek egy másodperc leforgása alatt sok minden az eszébe jutott, aminek nem kellett volna. Castiel után tekintete Hope-ra tévedt, aki minden kétséget kizáróan még mindig őrangyala pillantását fürkészte. Lehet, hogy nem kellene semmi olyanra gondolnia, hisz ha lenne valami kettőjük között, azt a fiúk már rég észrevették volna. Viszont mindemellett az a bizonyos női megérzés azt súgta, hogy ez sokkal több, mint őrangyal-védenc kapcsolat.

A rituálé befejeztével a gyertyák lángja hirtelen fellobbant, Pam pedig elengedte a két fiatal kezét. Az angyal egy másodperc erejéig még mindig ugyanúgy szorította a lány kezét, mintha attól félne, hogy ha most elengedi, örökre elveszíti őt.

- Bravó, bravó! Ezt a hókuszpókuszt én is kipróbálhatom? - tapsolt gúnyosan, hanyagul a falnak támaszkodva Meg. Sam, amint meglátta a démont, előhúzta a tőrt a kabátja zsebéből, és már épp leszúrta volna a nőt, amikor maga Dean fogta le az öccse kezét.

- Sam, mi ütött beléd? Nemrég még azt akartátok, hogy segítsen. Most meg már leszúrnád?

- Te ezt nem értheted - nézett dühösen a bátyja szemébe a fiatalabbik Winchester.

- Dehogynem... - tette hozzá halkan Dean.

- Oh, az én kis kedvencem. - Meg a fiatal nőhöz sétált, és fölényesen az arcába mosolygott. - És hogy van a picike Tommy? - csillant fel a démon szeme. - Jaj, miket is beszélek, hisz lassan már 4 éves. Jól mondom?

- Ki vagy te? - Amy szeme megtelt gyűlölettel, arca eltorzult. Tommy nevének hallatán képek villantak fel a múltból, amik még inkább csak felerősítették a szívében oly régen elnyomott fájdalmat. A démon válaszként vállat vont, és gúnyosan elmosolyodott.

- KI VAGY TE!? - kérdezte egyre dühösebben a fiatal nő, majd amikor a démon ismételten nem válaszolt, torkánál fogva a falnak szorította.

- Tudtam, hogy jól választottam - nevetett fel gúnyosan a nő Amy erejét megtapasztalván, majd Samre pillantott. - Mindkét részről.

- Esküszöm, megöllek! – mondta dühösen a fiatalabbik Winchester, és kiszabadulva bátyja szorításából, egyenesen a nő oldalába szúrta a démonölő kést. Meg még a halála utolsó pillanatában is gúnyos mosollyal vizsgálgatta Amy-t, majd lehunyta két szemét, és a földre rogyott.

A fiatal vadász a dühtől zihálva egy kétségbe esett pillantást vetett a mellette álló fiúra, kinek összeszorított markában még mindig ott volt a véres tőr. Dean ekkor kikapta testvére kezéből az éles fegyvert, és miután megtisztította, saját zsebébe rakta el.

- Bobby, kérlek, segítsd eltüntetni a holttestet – fordult az öreg vadász felé, aki teljesen magán kívül volt a hallottak és látottak után.

- Majd én segítek – állt fel az asztaltól Hope és Deanékhez sétált.

- Te csak maradj – majd óvatosan félretolta Meg testétől a lányt, aki már épp lehajolt, hogy megfogja a halott démon karját. – Inkább akkor elintézem egyedül – tűrte fel a kabátja ujját, majd ölébe vette Meget, és a kijárat felé indult vele. Bobby Sam vállára tette a kezét, közben pedig aggódóan és meglepetten Amy-t figyelte. Végül megigazította a sapkáját, és Dean után sietett, hogy segítsen eltemetni a nő holttestét.

Amy megvárta, amíg Bobby és az idősebbik Winchester elhagyják a házat, majd kikerülte Hope-ot és minden szó nélkül a kijárat felé sietett. Sam azonban még idejében feleszmélt, és megfogta a fiatal vadász karját, majd szomorúan mélyen a szemébe nézett. Amy szemei könnybe lábadtak. Ebben a pillanatban nem látott jobb megoldást, csak a magányt, hogy legyen ideje és ereje leküzdenie mindazt, amit régen egyszer már sikerült. Amy megrázta a fejét, kirántotta karját a fiú gyengéd szorításából, és egyenesen az udvarra rohant.

Sam Castielre pillantott, mintha egyfajta beleegyezést várna tőle. Az angyal bólintott, a fiú pedig már úton is volt, hogy megvigasztalja a lányt. Ahogy Sam kiért az udvarra, Amy már a zöld Kawasakiján ült, sisakkal a fejében és épp akkor húzott a gázkarra, amikor a fiú a lépcsőn rohant lefelé. A fiatalabbik Winchester a motor elé szaladt, és a kormányt megfogva megpróbálta megállítani Amy-t. A lány bármennyire is nyomta a gázt, Sam makacsul ellenállt. A fiatal nő végül feladta a küzdelmet és megtörten leállította a motort, majd a sisakján keresztül mélyen a fiú szemébe nézett. Mindketten aggódva figyelték egymást. Hosszú, néma csendben. A hosszas hallgatást Sam törte meg egy vigasztaló gesztussal: kezével lágyan megszorította a lány kormányon lévő kezét.

- Amy – suttogta a fiú, kinek torkát már a sírás szorongatta. – Nem kell, hogy higgy nekem, de kérlek, hallgass meg – majd a lány fájdalmát látván szeme megtelt könnyel. A fiatal nő levette a sisakját és könnyeit megpróbálta elrejteni a fiú elől.

- Az, ami Twin Lakes-nél történt… tudnod kell, hogy… akkor nem voltam önmagam.

- Ezt mégis hogy érted?

- Akit az imént megöltem, egy démon volt. Az a démon, aki akkor megszállt és azt tette velem… illetve velünk. Én egyáltalán nem emlékszem semmire sem abból az időszakból. – Sam döbbenten vette észre, hogy a lány még csak meg se lepődött a történtek hallatán. – Mindez amiatt volt, hogy… egy démon uralta a testemet. Ezért el kell mondanod mindent, amire csak emlékszel. – Amy elfordította a fejét, és előtört belőle a zokogás. A fiatalabbik Winchester a lány elé guggolt, arcát két tenyere közé fogta és együtt érzően a szemébe nézett. – Kérlek, tudnom kell, mi történt akkor. – A fiatal vadász egy perc erejéig még hezitált a dolgon, majd mély levegőt vett, visszafojtva ezzel a sírást, és elhatározta, hogy megosztja a fiúval a legféltettebb titkát.

- Van egy kisfiam – suttogta, majd mélyen Sam szemébe nézett. – És most már biztos vagyok benne, hogy te vagy az apja. –A fiatalabbik Winchester meghökkenve vette tudomásul a hírt, amit talán már a Pammel való beszélgetésük alatt sejtett.

- Öööö, úgy érted, hogy...ahm...Jézusom, Amy!! Ezt nem tudom elhinni. - Sam teljesen lesújtva nézett a lány szemeibe, és egyelőre fogalma sem volt, hogy hogyan is érez. Még soha sem gondolt arra, hogy gyereke legyen és az a tény, hogy van valahol a világon egy gyermek, aki az ő vére, teljesen letaglózta. Kavarogtak benne az érzelmek, és igazándiból még fel sem tudta fogni teljes valójában ezt a hírt. Hiszen nem is ismeri Amy-t igazán... Mi van, ha nem is ő az igazi? Mi van, ha ő képtelen arra, hogy normális élete legyen? De valahogy Amy szemeibe nézve érezte, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül ezt a tényt és támogatnia kell a lányt, ha kissé megkésve is. - Sajnálom, hogy nem voltam akkor ott. Vagyis, hogy nem én voltam, hanem egy… - majd Amy mutatóujját a fiú ajkaira helyezte.

- Bárhogy is történt, nem bántam meg. Akkor voltam igazán szerelmes, és amikor először megláttalak, tudtam, hogy te leszel az, akire mindig is vártam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fájt, amikor reggel arra ébredtem, hogy már nem vagy mellettem, de így, hogy tudom az igazságot, kicsit könnyebb… Tegnap, amikor Pamnél találkoztunk, már akkor ismerős voltál, csak nem tudtam honnét, és… - majd hangja elcsuklott és elmosolyodott. - … és amikor majdnem megcsókoltalak, úgy éreztem, ismerlek.

- Én is ugyanezt éreztem – csillant fel a fiatalabbik Winchester szeme, majd ismét megfogta a lány kezét, és lágyan magához szorította. – Amy – kezdte nyugodt hangon. – Mi történt Tommy-val?

- Nem tudom. Azóta nem láttam, amióta megszületett.

- És még sosem gondoltál arra, hogy felkeresd?

- Soha – válaszolt a lány, majd egy könnycsepp gördült le az arcán, amit a fiú egy lassú mozdulattal letörölt. – Úgy érzem, így sokkal könnyebb feldolgoznom.

Ebben a pillanatban Dean és Bobby jelent meg a ház sarkánál, a fiú kezében egy ásóval. Mikor Dean észrevette, hogy öccse Amy-vel beszélget, már épp elordította volna magát, de az idős vadász befogta a száját. Az idősebbik Winchester összeszűkült szemmel Bobby-ra nézett, mire a férfi megrázta a fejét:

- Ez nem a te köröd, Dean. Nem érdemes beszállnod a ringbe – suttogta, majd megveregette a fiú vállát, és besétált a házba.

Lassan már a vége felé járok a 20. fejezetnek. :) A héten biztos felkerül a blogra... ^^

Figyelmeztetésképpen: érzelgőségből nem lesz hiány. Csak remélni tudom, hogy nem viszem túlzásba! :$ :)

Puszi: Hope

Amy

Kimmy B. gyönyörű illusztrációja Amy-ről a 19. fejezethez. :)

Ízelítő a 20.fejezetből

(...)


- Bravo, bravo! Ezt a hókuszpókuszt én is kipróbálhatom? - tapsolt gúnyosan a falnak támaszkodva Meg. Sam, amint meglátta a démont, előhúzta a tőrt a kabátja zsebéből és már épp leszúrta volna a nőt, amikor maga Dean fogta le az öccse kezét.
- Sam, mi ütött beléd? Nemrég még azt akartátok, hogy segítsen. Most meg már leszúrnád?
- Te ezt nem értheted - nézett dühösen a bátyja szemébe a fiatalabbik Winchester.
- Dehogy nem... - tette hozzá halkan Dean.
- Oh, az én kis kedvencem. - Meg a fiatal nőhöz sétált és fölényesen az arcába mosolygott. - És hogy van a picike Tommy? - csillant fel a démon szeme. - Jaj, miket is beszélek, hisz lassan már 4 éves. Jól mondom?
- Ki vagy te? - Amy szeme megtelt gyűlölettel, arca eltorzult. Tommy nevének hallatán képek villantak fel a múltból, amik még inkább csak felerősítették a szívében oly régen elnyomott fájdalmat. A démon válaszként vállat vont és gúnyosan elmosolyodott.
- KI VAGY TE!? - kérdezte egyre dühösebben a fiatal nő, majd amikor a démon ismételten nem válaszolt, torkánál fogva a falnak szorította.
- Tudtam, hogy jól választottam - nevetett fel gúnyosan a nő Amy erejét megtapasztalván, majd Sam-re pillantott. - Mindkét részről.


(...)

19.fejezet

Bobby igazán házias volt, ha különféle hozzávalók beszerzéséről és tárolásáról volt szó. A konyhában, a bögrés polc felett, apró reteszekben voltak a fontosabb gyógynövények, amiket leggyakrabban rituálékhoz szoktak használni. Amy, ahogy elhagyta a nappalit, Deanbe botlott bele, aki már alig bírta ki kérdezősködés nélkül.

- Mi volt ez az ide-oda ráncigálás? – jegyezte meg az idősebbik Winchester, majd még meg sem várta a lány válaszát, máris feltett egy újabb kérdést. – Ugye még nem kell pelenkáért futkorásznom a boltba? – viccelődött Dean, ugyanakkor nagyon is átérezte a kérdés súlyosságát.

- Férfiak – mondta szem forgatva Amy, majd kikerülte a fiút, a konyhába sétált és elővett egy kisebb méretű edényt, amit teletöltött vízzel.

- Valami rosszat mondtam? – követte a lányt a konyhába. Amy, miután feltette a gázra melegedni a vizet, hátrafordult és fölényesen Dean szemébe nézett.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire elhanyagoljátok ezt a lányt. A férfiak, meg a logikájuk – tette hozzá Amy.

- Én inkább arra a híres nevezetes női logikára lennék kíváncsi – csipkelődött az idősebbik Winchester, amire Amy már nem reagált. Néma csendben levett a polcról egy kis maroknyi szárított borsmenta levelet, majd a forrásban lévő vízbe rakta.

- Hope nem terhes – szólalt meg pár percnyi hallgatás után a fiatal nő, mire Dean felkapta a fejét.

- Hogy mi? Mármint… ez jó, de akkor mi a baja? Talán beteg?

- Igen, de nem kell aggódnotok, nem úgy. Tudod, a lányoknál ez természetes, és most egy kicsit nehéz is neki, mivel senki sem világosította fel igazán – majd célozgatóan Deanre nézett.

- Na, ne! Ismerem ezt a nézést, ha nőkről van szó. És különben is, ha nem látnád, én férfi vagyok. Nem az én feladatom, hogy felvilágosítsak egy tinédzsert. Az a szülei dolga.

- Hogy te mennyire bunkó vagy, Dean! A szülei…

- Halottak. Tudom. De én sem tudok minden percben vigyázni rá. A francba is ezzel! A legrosszabb időszakát éli. Én is emlékszem a tini korszakomra, okés? Néha még saját magamat is nehezen értettem meg.

- Valami gond van? – lépett be Dean végszavára Sam a konyhába.

- Semmi, csak épp beszélgettünk Deannel. A rituáléról – tette hozzá Amy füllentve.

- Aha, értem. Öhm, Pam és Bobby épp a részleteket beszélik. Pam meg van győződve róla, hogy sikerülni fog, de ehhez Hope beleegyezése is kell. Apropó, ő hol van?

- A szobában pihen. Kissé rosszul érezte magát, és felajánlottam neki, hogy készítek egy gyógynövényes főzetet, amitől elmúlnak a görcsei – válaszolt Amy, miközben a fiatalabbik Winchester arcát fürkészte.

- Görcsei? – kérdezte döbbenten Sam. – Mármint olyan…?

- Nem – nevette el magát Amy. – Miért hiszi mindenki azt, hogy Hope terhes? Már hogy lenne az? Ha valaki kisbabát vár, az nem ilyen. Az teljesen más és különleges - mondta elérzékenyülve a fiatal nő.

- Nem tudhatod – szólalt meg Dean. – Vagy talán te már megtapasztaltad, hogy milyen ez a „csodás” érzés? – kérdezte kissé fintorogva a fiú.

- Nem. Csak tudom és kész – felelte Amy, majd arca hirtelen elkomorodott, de még mielőtt a fiúk észrevették volna, a gáz felé fordult és elzárta azt. Egy ruhával megfogta az edény forró peremét és az asztalra rakta, majd leszűrte a házilag készített gyógyszert.

 A megmaradt, nedves leveleket a kukába szórta, majd a polchoz sétált. A fiatal nő egy kisebb poharat szúrt ki magának, ami a legfelső polcon helyezkedett el. Lábujjhegyre állt és megpróbálta levenni, de még a kezével is alig tudta elérni. A fiúk egy ideig csak figyelték a lányt, ahogy reménytelenül megpróbálja leemelni a poharat a polcról. Az idősebbik Winchester egy kissé ideges volt Amy-re az iménti beszélgetésük miatt, Sam azonban feltűnés nélkül kihúzta magát és a lányhoz sétált, majd levette a poharat. A fiatalabbik Winchester egy pillanatra elidőzött az átlátszó üvegpoháron, végül arra lett figyelmes, hogy Amy a kezét nyújtja neki, és egy kedves mosollyal viszonozza a segítségét. Sam is elmosolyodott, és ahogy a poharat egyenesen a lány felé nyújtotta, ujjaik lassan egymásba fonódtak. Miközben Amy és a fiatalabbik Winchester kölcsönösen egymás tekintetét fürkészték, a lány szíve egyre gyorsabb ütemben dörömbölt a mellkasában. Sam ismét a fiatal nő hatása alá került, ami újra megmagyarázhatatlan volt a számára. Még a bátyjáról is megfeledkezett, aki kissé durcásan figyelte a konyhában turbékoló párt. Sam leírhatatlanul boldognak érezte magát, ugyanakkor gondolatban elidőzött egy kicsit néhány kérdésen. Miért pont most? Miért Amy? Kicsoda ez a lány, hogy tudat alatt ilyen erős érzelmek fűzik hozzá?

Amy-t szintén kétfajta érzés kerítette hatalmába: a fiúhoz hasonlóan nagyon boldog volt, de ennek a boldogságnak volt egy sötét oldala is. A múlt emlékei, melyeket már évek óta megpróbált elfojtani, most ismét felszínre törtek, apró emlékfoszlányok képében. Csak röpke ideig tudta a színtiszta boldogságot megtapasztalni, majd ahogy a múlt egyre jobban felszínre tört, a szívét szorongató fájdalomtól szeme megtelt könnyel, a poharat pedig kiejtette a kezéből. Sam reflexszerűen a pohár után nyúlt, amit sikerült még idő előtt elkapnia, majd lerakta az asztalra. Végül Amy felé fordult. A lány kezét lágyan magához szorította, és aggódóan a szemébe nézett:

- Amy? – De a fiatal nő nem válaszolt. Egy pillanat elejéig még az egymásba fonódó kezeiket bámulta, majd hátrébb lépett, és letörölte az arcán épp legördülő könnycseppeket.

A fiatalabbik Winchester kérdőn bátyjára nézett, aki egy vállvonással épp elhagyta volna a konyhát, de közben Bobby és Pam jelent meg mosolyogva, nem tudván az előbb történtekről.

- Jaj, Bobby! Te mindig is tudtad, hogy kell valakit jókedvre deríteni – mondta nevetve Pamela. Bobby rámosolygott a médiumra, de amint észrevette a túlzottan feltűnő feszültséget és néma hallgatást a fiúk és Amy között, arca komollyá vált. Kérdő tekintettel Deanre nézett, aki fél lábbal már a konyha küszöbén túl volt. Az idősebbik Winchester Samék felé bólintott. Az öreg vadász lassan Amy-hez sétált, aki megpróbálta minél előbb elkészíteni a Hope-nak ígért főzetet. Pamela, a hosszas hallgatás kellemetlensége miatt elindult Bobby után, és megfogta a férfi karját.

- Mi ez a nagy csend? – suttogta a nő, némi aggodalommal a hangjában. A csendet Amy szipogása törte meg, amit Pam egyből felismert. Apró, óvatos léptekkel unokahúga mellé sétált, és átölelte őt. Amy legbelül újra teljesen összetörtnek érezte magát, de nem szerette volna, ha ebből a külvilág bármit is megérezne. A médium nagyon is jól ismerte a lányt ahhoz, hogy tudja: ez a szipogás sokkal több némi elkeseredettségnél. A fiatal nő megpróbált kiszabadulni Pamela öleléséből, de a médium még szorosabban magához húzta és úgy, hogy a többiek ne hallják, megkérdezte tőle, hogy mi történt valójában. Végül megtört a jég, és Amy megosztotta Pammel mindazt, amit már régen tisztázniuk kellett volna.

A médium, ahogy hallgatta megtört unokahúgát, percről percre döbbentebb arcot vágott. Közel öt perc után, minden apró mozdulat nélkül Pamela elengedte Amy-t és Sam felé fordult:

- Beszélhetnénk?

- Persze – válaszolt halkan a fiatalabbik Winchester, majd a konyhát elhagyva a nappaliba vonultak.

***

- Tessék, ettől biztosan jobban leszel – adta át mosolyogva Amy Hope-nak a gyógynövényes italt.

- Nagyon szépen köszönöm – ült fel az ágyon a lány, majd kezébe vette a poharat és belekortyolt. Az első korty után egyből elfintorodott és visszaadta az italt Amy-nek. - Borsmenta?

- Igen. Úgy hallottam ez nagyon hatásos. Sőt, még hányinger ellen is jó.

- Szerintem inkább csak még jobban rosszul leszek tőle. – Hope újabb fintorokat vágott, amitől Amy elnevette magát.

- Tudod, jó színésznő lenne belőled – jegyezte meg mosolyogva a fiatal vadász.

- Jaj, csak nehogy te is azt mond, hogy tudok pofákat vágni… - nevette el magát Hope is, majd azt vette észre, hogy már kevésbé érzi olyan rosszul magát, mint reggel.

- Nyugi, az nem olyan rossz dolog. Ennek még akár hasznát is veheted. Például könnyebben tudsz majd füllenteni – tette hozzá Amy, amitől Hope-nak ismét eszébe jutott a fiúkkal szembeni hazudozása.  – Sajnálom, ha valami rosszat mondtam – szólalt meg a fiatal nő, miután észrevette, hogy a lány arca szomorúvá vált.

- Nincs semmi baj, csak… rájöttem, hogy a hazudozás nem vezet semmi jóra. És a legrosszabb, ha a saját bőrén tapasztalja meg az ember – sóhajtott Hope.

- Kip-kop! Bejöhetek? – kérdezte Sam a résnyire nyitott szobaajtónál.

- Persze, nyugodtan – invitálta be Hope a fiút mosolyogva. Amy, a fiatalabbik Winchester hangja hallatán a lány felé fordult, és megpróbálta Sam tekintetét elkerülni.

- Csak azért jöttem, mert Pam szólt, hogy már most neki kellene állnunk a rituálénak. Minél előbb, annál jobb. Bobby-val épp a dolgozószobában alakítják ki a helyet, de szükség lenne rátok is. Leginkább Hope-ra, hogy tisztában legyen a „szabályokkal”.

- Szabályok? – kérdezte kissé döbbenten a lány.

- Majd Pamela mindent elmagyaráz – mosolyodott el Sam, majd kisétált a szobából.

- Jobb lesz, ha nem váratjuk meg őket – szólalt meg rezzenéstelen arckifejezéssel Amy, miután a fiú már nem volt mellettük. Hope látta a fiatal nőn, hogy valami nagyon bántja, de nem mert rákérdezni. Biztos volt benne, hogy magánügy és tudta, hogy nem rá tartozik. Talán majd máskor, ha jobban megismerik egymást Amy-vel…

Amikor Amy és Hope beléptek Bobby dolgozószobájába, az ablakokat elsötétítve találták. A fiatal vadász jól tudta, hogy Pamela-nal az első lépés mindig az ablakok eltakarása volt a kíváncsiskodó szomszédok elől. Hope viszont csodálkozó tekintettel figyelte Bobby-ék minden egyes lépését: ahogy a szoba közepére helyezték az asztalt, amit később egy fekete terítőféleséggel takartak le, majd ahogy a gyertyákat pentagramm alakban elhelyezték az asztal közepén. Miközben Bobby meggyújtotta a gyertyákat, addig Pam egy apró, fémtálkát vett elő, amibe hol egy csipetnyi, hol pedig egy maréknyi gyógynövényt rakott bele. Végsőként Hope-hoz sétált és minden kérdés nélkül megvágta a lány tenyerét ott, ahol Michael is. Hope felszisszent, leginkább a meglepettségtől, minthogy a fájdalomtól.

Eközben kint, az Impala motorház tetejének támaszkodva Dean a sötétített ablakokat figyelte. Le sem vette róluk a tekintetét egészen addig, amíg öccse meg nem jelent a ház küszöbén, majd el nem indult a Chevy felé.

- Lehet, hogy ránk is szüksége lesz Pamela-nak a rituáléhoz – támaszkodott bátyja mellé Sam.

- Mit mondott? – kérdezte rezzenéstelen arckifejezéssel Dean.

- Még semmi különöset.

- Én nem a rituáléról beszélek – majd az öccse felé fordult és komoly tekintettel a szemébe nézett. – Mi ez az egész Sammy? Te és Amy? Meg most már Pam is…?

- Dean, mondtam már… Ha tudnám, esküszöm, elmondanám.

- De valaminek mégis történnie kellett, ha ennyire odavagytok egymásért – erősködött az idősebbik Winchester. Sam mély levegőt vett.

- Twin Lakes felől érdeklődött… hogy jártam-e ott? És hogy mennyi ideig tartózkodtam a környéken?

- ÉS?

- És?! Jobb, ha vissza se emlékezem arra az időszakra. Majdnem megöltelek. Nem csak téged, hanem Bobby-t is – nézett dühösen bátyja szemébe a fiú.

- Sammy, az nem te voltál – nyugtatgatta öccsét Dean, és a vállára tette a kezét. – Az a ribanc tette mindazt veled.

- Tudom, Dean, de ettől még ez nem változtat a helyzeten. Akkor részben én is az ő oldalán álltam. Dühös voltam, ahogyan ő is.

- És Amy? Hogy jön a képbe? 

- Pam azt mondta, 20 éves volt, amikor elszökött a szüleitől és az egyik ismerősénél vállalt munkát Wisconsinban. Abban az időszakban szintén Twin Lakes-ben tartózkodott, és állítólag akkor találkozott egy férfival, aki totál ugyanúgy nézett ki, mint én – mondta döbbenten Sam, akinek a libabőr szaladgált a hátán, hacsak belegondolt abba, hogy mindez az ő tudatán kívül történt. – És Pam meggyőződése szerint…

- Igen? – vonta fel a szemöldökét az idősebbik Winchester.

- …és nem csak szerinte, hanem Amy szerint is… én és ő…

- Te megfektetted a csajt? – kérdezte kicsit a kelleténél hangosabban Dean.

- Psszt!! – szólt rá mérgesen a bátyjára Sam.

- Bocsi – suttogta Dean. – De… de.. ez hogy lehet? Vagyis ez még nem bűn.

- Mondod te! Próbálj úgy együtt tölteni egy éjszakát egy gyönyörű és jóhiszemű lánnyal, hogy utána totál nem emlékszel semmire se. És pláne úgy, hogy reggel abban a tudatban ébred, hogy nem volt több egy egyéjszakás kalandnál.

- Uhh, Sammy – dörzsölte meg a homlokát Dean. – Ezek után nem tehetsz úgy, mintha nem „ismernéd”. Szóval érted…

- Igen, tudom, de egy valamit mégsem értek. Mire volt jó egy démonnak az, hogy faképnél hagyott egy szerencsétlen lányt? – rázta meg fejét Sam, majd bátyjára nézett, aki ugyanolyan tehetetlen volt ez ügyben, mint saját maga.

Alkotók...

Kedves Mindenki! 


Csak hogy tudjátok, hogy kik állnak a blog illetve a történet szerkesztése mögött, arra gondoltam, hogy feltárom magam ill. magunkat. :) Így talán nem leszünk annyira "idegenek" a számotokra.

A történet írója: Melles Dorina (írói név: Hope)

     

       A történet illusztrátora: Szabó Vivien

A történet bétája: Száraz Andrea