Bobby igazán házias volt, ha különféle hozzávalók beszerzéséről és tárolásáról volt szó. A konyhában, a bögrés polc felett, apró reteszekben voltak a fontosabb gyógynövények, amiket leggyakrabban rituálékhoz szoktak használni. Amy, ahogy elhagyta a nappalit, Deanbe botlott bele, aki már alig bírta ki kérdezősködés nélkül.
- Mi volt ez az ide-oda ráncigálás? – jegyezte meg az idősebbik Winchester, majd még meg sem várta a lány válaszát, máris feltett egy újabb kérdést. – Ugye még nem kell pelenkáért futkorásznom a boltba? – viccelődött Dean, ugyanakkor nagyon is átérezte a kérdés súlyosságát.
- Férfiak – mondta szem forgatva Amy, majd kikerülte a fiút, a konyhába sétált és elővett egy kisebb méretű edényt, amit teletöltött vízzel.
- Valami rosszat mondtam? – követte a lányt a konyhába. Amy, miután feltette a gázra melegedni a vizet, hátrafordult és fölényesen Dean szemébe nézett.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyire elhanyagoljátok ezt a lányt. A férfiak, meg a logikájuk – tette hozzá Amy.
- Én inkább arra a híres nevezetes női logikára lennék kíváncsi – csipkelődött az idősebbik Winchester, amire Amy már nem reagált. Néma csendben levett a polcról egy kis maroknyi szárított borsmenta levelet, majd a forrásban lévő vízbe rakta.
- Hope nem terhes – szólalt meg pár percnyi hallgatás után a fiatal nő, mire Dean felkapta a fejét.
- Hogy mi? Mármint… ez jó, de akkor mi a baja? Talán beteg?
- Igen, de nem kell aggódnotok, nem úgy. Tudod, a lányoknál ez természetes, és most egy kicsit nehéz is neki, mivel senki sem világosította fel igazán – majd célozgatóan Deanre nézett.
- Na, ne! Ismerem ezt a nézést, ha nőkről van szó. És különben is, ha nem látnád, én férfi vagyok. Nem az én feladatom, hogy felvilágosítsak egy tinédzsert. Az a szülei dolga.
- Hogy te mennyire bunkó vagy, Dean! A szülei…
- Halottak. Tudom. De én sem tudok minden percben vigyázni rá. A francba is ezzel! A legrosszabb időszakát éli. Én is emlékszem a tini korszakomra, okés? Néha még saját magamat is nehezen értettem meg.
- Valami gond van? – lépett be Dean végszavára Sam a konyhába.
- Semmi, csak épp beszélgettünk Deannel. A rituáléról – tette hozzá Amy füllentve.
- Aha, értem. Öhm, Pam és Bobby épp a részleteket beszélik. Pam meg van győződve róla, hogy sikerülni fog, de ehhez Hope beleegyezése is kell. Apropó, ő hol van?
- A szobában pihen. Kissé rosszul érezte magát, és felajánlottam neki, hogy készítek egy gyógynövényes főzetet, amitől elmúlnak a görcsei – válaszolt Amy, miközben a fiatalabbik Winchester arcát fürkészte.
- Görcsei? – kérdezte döbbenten Sam. – Mármint olyan…?
- Nem – nevette el magát Amy. – Miért hiszi mindenki azt, hogy Hope terhes? Már hogy lenne az? Ha valaki kisbabát vár, az nem ilyen. Az teljesen más és különleges - mondta elérzékenyülve a fiatal nő.
- Nem tudhatod – szólalt meg Dean. – Vagy talán te már megtapasztaltad, hogy milyen ez a „csodás” érzés? – kérdezte kissé fintorogva a fiú.
- Nem. Csak tudom és kész – felelte Amy, majd arca hirtelen elkomorodott, de még mielőtt a fiúk észrevették volna, a gáz felé fordult és elzárta azt. Egy ruhával megfogta az edény forró peremét és az asztalra rakta, majd leszűrte a házilag készített gyógyszert.
A megmaradt, nedves leveleket a kukába szórta, majd a polchoz sétált. A fiatal nő egy kisebb poharat szúrt ki magának, ami a legfelső polcon helyezkedett el. Lábujjhegyre állt és megpróbálta levenni, de még a kezével is alig tudta elérni. A fiúk egy ideig csak figyelték a lányt, ahogy reménytelenül megpróbálja leemelni a poharat a polcról. Az idősebbik Winchester egy kissé ideges volt Amy-re az iménti beszélgetésük miatt, Sam azonban feltűnés nélkül kihúzta magát és a lányhoz sétált, majd levette a poharat. A fiatalabbik Winchester egy pillanatra elidőzött az átlátszó üvegpoháron, végül arra lett figyelmes, hogy Amy a kezét nyújtja neki, és egy kedves mosollyal viszonozza a segítségét. Sam is elmosolyodott, és ahogy a poharat egyenesen a lány felé nyújtotta, ujjaik lassan egymásba fonódtak. Miközben Amy és a fiatalabbik Winchester kölcsönösen egymás tekintetét fürkészték, a lány szíve egyre gyorsabb ütemben dörömbölt a mellkasában. Sam ismét a fiatal nő hatása alá került, ami újra megmagyarázhatatlan volt a számára. Még a bátyjáról is megfeledkezett, aki kissé durcásan figyelte a konyhában turbékoló párt. Sam leírhatatlanul boldognak érezte magát, ugyanakkor gondolatban elidőzött egy kicsit néhány kérdésen. Miért pont most? Miért Amy? Kicsoda ez a lány, hogy tudat alatt ilyen erős érzelmek fűzik hozzá?
Amy-t szintén kétfajta érzés kerítette hatalmába: a fiúhoz hasonlóan nagyon boldog volt, de ennek a boldogságnak volt egy sötét oldala is. A múlt emlékei, melyeket már évek óta megpróbált elfojtani, most ismét felszínre törtek, apró emlékfoszlányok képében. Csak röpke ideig tudta a színtiszta boldogságot megtapasztalni, majd ahogy a múlt egyre jobban felszínre tört, a szívét szorongató fájdalomtól szeme megtelt könnyel, a poharat pedig kiejtette a kezéből. Sam reflexszerűen a pohár után nyúlt, amit sikerült még idő előtt elkapnia, majd lerakta az asztalra. Végül Amy felé fordult. A lány kezét lágyan magához szorította, és aggódóan a szemébe nézett:
- Amy? – De a fiatal nő nem válaszolt. Egy pillanat elejéig még az egymásba fonódó kezeiket bámulta, majd hátrébb lépett, és letörölte az arcán épp legördülő könnycseppeket.
A fiatalabbik Winchester kérdőn bátyjára nézett, aki egy vállvonással épp elhagyta volna a konyhát, de közben Bobby és Pam jelent meg mosolyogva, nem tudván az előbb történtekről.
- Jaj, Bobby! Te mindig is tudtad, hogy kell valakit jókedvre deríteni – mondta nevetve Pamela. Bobby rámosolygott a médiumra, de amint észrevette a túlzottan feltűnő feszültséget és néma hallgatást a fiúk és Amy között, arca komollyá vált. Kérdő tekintettel Deanre nézett, aki fél lábbal már a konyha küszöbén túl volt. Az idősebbik Winchester Samék felé bólintott. Az öreg vadász lassan Amy-hez sétált, aki megpróbálta minél előbb elkészíteni a Hope-nak ígért főzetet. Pamela, a hosszas hallgatás kellemetlensége miatt elindult Bobby után, és megfogta a férfi karját.
- Mi ez a nagy csend? – suttogta a nő, némi aggodalommal a hangjában. A csendet Amy szipogása törte meg, amit Pam egyből felismert. Apró, óvatos léptekkel unokahúga mellé sétált, és átölelte őt. Amy legbelül újra teljesen összetörtnek érezte magát, de nem szerette volna, ha ebből a külvilág bármit is megérezne. A médium nagyon is jól ismerte a lányt ahhoz, hogy tudja: ez a szipogás sokkal több némi elkeseredettségnél. A fiatal nő megpróbált kiszabadulni Pamela öleléséből, de a médium még szorosabban magához húzta és úgy, hogy a többiek ne hallják, megkérdezte tőle, hogy mi történt valójában. Végül megtört a jég, és Amy megosztotta Pammel mindazt, amit már régen tisztázniuk kellett volna.
A médium, ahogy hallgatta megtört unokahúgát, percről percre döbbentebb arcot vágott. Közel öt perc után, minden apró mozdulat nélkül Pamela elengedte Amy-t és Sam felé fordult:
- Beszélhetnénk?
- Persze – válaszolt halkan a fiatalabbik Winchester, majd a konyhát elhagyva a nappaliba vonultak.
***
- Tessék, ettől biztosan jobban leszel – adta át mosolyogva Amy Hope-nak a gyógynövényes italt.
- Nagyon szépen köszönöm – ült fel az ágyon a lány, majd kezébe vette a poharat és belekortyolt. Az első korty után egyből elfintorodott és visszaadta az italt Amy-nek. - Borsmenta?
- Igen. Úgy hallottam ez nagyon hatásos. Sőt, még hányinger ellen is jó.
- Szerintem inkább csak még jobban rosszul leszek tőle. – Hope újabb fintorokat vágott, amitől Amy elnevette magát.
- Tudod, jó színésznő lenne belőled – jegyezte meg mosolyogva a fiatal vadász.
- Jaj, csak nehogy te is azt mond, hogy tudok pofákat vágni… - nevette el magát Hope is, majd azt vette észre, hogy már kevésbé érzi olyan rosszul magát, mint reggel.
- Nyugi, az nem olyan rossz dolog. Ennek még akár hasznát is veheted. Például könnyebben tudsz majd füllenteni – tette hozzá Amy, amitől Hope-nak ismét eszébe jutott a fiúkkal szembeni hazudozása. – Sajnálom, ha valami rosszat mondtam – szólalt meg a fiatal nő, miután észrevette, hogy a lány arca szomorúvá vált.
- Nincs semmi baj, csak… rájöttem, hogy a hazudozás nem vezet semmi jóra. És a legrosszabb, ha a saját bőrén tapasztalja meg az ember – sóhajtott Hope.
- Kip-kop! Bejöhetek? – kérdezte Sam a résnyire nyitott szobaajtónál.
- Persze, nyugodtan – invitálta be Hope a fiút mosolyogva. Amy, a fiatalabbik Winchester hangja hallatán a lány felé fordult, és megpróbálta Sam tekintetét elkerülni.
- Csak azért jöttem, mert Pam szólt, hogy már most neki kellene állnunk a rituálénak. Minél előbb, annál jobb. Bobby-val épp a dolgozószobában alakítják ki a helyet, de szükség lenne rátok is. Leginkább Hope-ra, hogy tisztában legyen a „szabályokkal”.
- Szabályok? – kérdezte kissé döbbenten a lány.
- Majd Pamela mindent elmagyaráz – mosolyodott el Sam, majd kisétált a szobából.
- Jobb lesz, ha nem váratjuk meg őket – szólalt meg rezzenéstelen arckifejezéssel Amy, miután a fiú már nem volt mellettük. Hope látta a fiatal nőn, hogy valami nagyon bántja, de nem mert rákérdezni. Biztos volt benne, hogy magánügy és tudta, hogy nem rá tartozik. Talán majd máskor, ha jobban megismerik egymást Amy-vel…
Amikor Amy és Hope beléptek Bobby dolgozószobájába, az ablakokat elsötétítve találták. A fiatal vadász jól tudta, hogy Pamela-nal az első lépés mindig az ablakok eltakarása volt a kíváncsiskodó szomszédok elől. Hope viszont csodálkozó tekintettel figyelte Bobby-ék minden egyes lépését: ahogy a szoba közepére helyezték az asztalt, amit később egy fekete terítőféleséggel takartak le, majd ahogy a gyertyákat pentagramm alakban elhelyezték az asztal közepén. Miközben Bobby meggyújtotta a gyertyákat, addig Pam egy apró, fémtálkát vett elő, amibe hol egy csipetnyi, hol pedig egy maréknyi gyógynövényt rakott bele. Végsőként Hope-hoz sétált és minden kérdés nélkül megvágta a lány tenyerét ott, ahol Michael is. Hope felszisszent, leginkább a meglepettségtől, minthogy a fájdalomtól.
Eközben kint, az Impala motorház tetejének támaszkodva Dean a sötétített ablakokat figyelte. Le sem vette róluk a tekintetét egészen addig, amíg öccse meg nem jelent a ház küszöbén, majd el nem indult a Chevy felé.
- Lehet, hogy ránk is szüksége lesz Pamela-nak a rituáléhoz – támaszkodott bátyja mellé Sam.
- Mit mondott? – kérdezte rezzenéstelen arckifejezéssel Dean.
- Még semmi különöset.
- Én nem a rituáléról beszélek – majd az öccse felé fordult és komoly tekintettel a szemébe nézett. – Mi ez az egész Sammy? Te és Amy? Meg most már Pam is…?
- Dean, mondtam már… Ha tudnám, esküszöm, elmondanám.
- De valaminek mégis történnie kellett, ha ennyire odavagytok egymásért – erősködött az idősebbik Winchester. Sam mély levegőt vett.
- Twin Lakes felől érdeklődött… hogy jártam-e ott? És hogy mennyi ideig tartózkodtam a környéken?
- ÉS?
- És?! Jobb, ha vissza se emlékezem arra az időszakra. Majdnem megöltelek. Nem csak téged, hanem Bobby-t is – nézett dühösen bátyja szemébe a fiú.
- Sammy, az nem te voltál – nyugtatgatta öccsét Dean, és a vállára tette a kezét. – Az a ribanc tette mindazt veled.
- Tudom, Dean, de ettől még ez nem változtat a helyzeten. Akkor részben én is az ő oldalán álltam. Dühös voltam, ahogyan ő is.
- És Amy? Hogy jön a képbe?
- Pam azt mondta, 20 éves volt, amikor elszökött a szüleitől és az egyik ismerősénél vállalt munkát Wisconsinban. Abban az időszakban szintén Twin Lakes-ben tartózkodott, és állítólag akkor találkozott egy férfival, aki totál ugyanúgy nézett ki, mint én – mondta döbbenten Sam, akinek a libabőr szaladgált a hátán, hacsak belegondolt abba, hogy mindez az ő tudatán kívül történt. – És Pam meggyőződése szerint…
- Igen? – vonta fel a szemöldökét az idősebbik Winchester.
- …és nem csak szerinte, hanem Amy szerint is… én és ő…
- Te megfektetted a csajt? – kérdezte kicsit a kelleténél hangosabban Dean.
- Psszt!! – szólt rá mérgesen a bátyjára Sam.
- Bocsi – suttogta Dean. – De… de.. ez hogy lehet? Vagyis ez még nem bűn.
- Mondod te! Próbálj úgy együtt tölteni egy éjszakát egy gyönyörű és jóhiszemű lánnyal, hogy utána totál nem emlékszel semmire se. És pláne úgy, hogy reggel abban a tudatban ébred, hogy nem volt több egy egyéjszakás kalandnál.
- Uhh, Sammy – dörzsölte meg a homlokát Dean. – Ezek után nem tehetsz úgy, mintha nem „ismernéd”. Szóval érted…
- Igen, tudom, de egy valamit mégsem értek. Mire volt jó egy démonnak az, hogy faképnél hagyott egy szerencsétlen lányt? – rázta meg fejét Sam, majd bátyjára nézett, aki ugyanolyan tehetetlen volt ez ügyben, mint saját maga.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése