Teltek, múltak a percek, de Dean minél jobban megpróbálta magát türtőztetni, annál jobban felidegesítette magát. Nem törődve Bobby intelmével, öccsére szólt:
- Hé, Sammy – majd megkopogtatta az ásót a kavicsos talajon. – Segítenél? – Sam bátyja szavára egyből hátrafordult és bólintott.
- Várj meg itt. Egy perc és visszajövök – nézett mélyen a lány szemébe a fiú, majd testvéréhez sétált. Dean a ház mögé hívta öccsét, majd megállt és letette az ásót.
- Hol van Meg? – kérdezte a holttest után kutatva Sam.
- Már elástuk – válaszolt a fiú.
- Akkor meg miért hívtál ide? Ha nem láttad volna, épp…
- Amy-vel beszélgettél. Tudom. Hát épp ezért. Sammy, ez a lány az ujjai köré akar csavarni.
- Te meg mi a fenéről beszélsz?
- Csak arról, hogy ezt a gyerekes sztorit is amiatt találta ki, hogy magához láncoljon.
- Dean, egyáltalán hallod, hogy miket beszélsz? – kérdezte idegesen a fiatalabbik Winchester.
- Nemcsak hogy hallom, de biztos is vagyok benne.
- Figyelj, Dean… - kezdte higgadtabb hangon Sam. – Tommy nem egy kitalált gyerek. Amy-nek valóban van egy kisfia és… én vagyok az apja.
- Jaj, Sammy, te még el is hiszed neki? – kérdezte nevetve az idősebbik Winchester, mire öccse komoly tekintettel nézett rá. Dean egy pillanat alatt elhallgatott, és meg sem tudott szólalni a döbbenettől.
- Amy nem hazudott – szólalt meg bátyja helyett Sam, megerősítve az előbbi kijelentését. – Tommy a kisfiunk.
- És ezt honnan veszed? - kérdezte Dean feleszmélve a döbbenetből.
- Dean, ezen nincs mit gondolkodni. Elég, ha csak Megre gondolsz. Azt mondta, hogy mindkét részről jól választott. Ezt mivel magyarázod?
- Hát, öcsi… - rázta meg a fejét a fiú. – És most mi lesz?
- Nem tudom. Talán meg kellene keresnem Tommy-t.
- És mit mondasz majd neki? Egy 4 éves gyereknek?
- Vissza kell mennem Amy-hez – mondta Sam, mintha meg se hallotta volna bátyja kérdését. Ahogy a fiatal Winchester a ház elé sietett, a lány már nem volt ott. Csak a porban hagyott keréknyomokat találta, melyek egyenesen az országútra vezettek. Sam gyomra görcse rándult. Fogalma sem volt, hogy Amy hová mehetett. Olyan állapotban pedig veszélyes is motorra ülni. A fiú egyre jobban aggódott a lány miatt, de nem tehetett mást.
Amy biztos csak egyedül akar lenni – nyugtatgatta magát a fiatalabbik Winchester, majd bement a házba.
- Amy? – kérdezte Bobby a kanapén ülve. A dolgozószoba rádiójából egy ismert Bon Jovi szám szólt.
- Elment – válaszolta Sam halkan, majd leült az idős vadász mellé a kanapéra, és arcát két tenyerébe temette.
- Sam, mi a baj? – Hope a fiú mellé sétált és gyengéden a vállára tette a kezét. – Érzem, hogy nagyon aggódsz miatta – mondta együtt érzően.
- Nagyon zaklatott volt… Én mondtam neki, hogy várjon meg – majd a fiú szeme megtelt könnyel. – Ha valami baja esik, én…
„És most következzenek délutáni rövid híreink – szólalt meg a rádióban a bemondó hangja. – Tragikus baleset történ a Worthington felé vezető útszakaszon. Egy teherautó és egy motoros frontálisan ütközött egymással. A teherautó sofőrjének szerencsére nem esett komoly baja, mindössze csak pár zúzódás érte. A motoron utazó személy állapota azonban válságos. Ezt a helyi kórház főorvosa is megerősítette.”
A hír hallatán mindenki a dolgozószobába vonult és néma csendbe hallgatták a rádióban nyilatkozó főorvost. Sam egyre csak feszültebb és aggódóbb lett.
„Az alig pár perce behozott beteg egy 25 év körüli nő. Súlyos bordatöréssel és kisebb agyrázkódással kezeljük a sürgősségi osztályon. Mindemellett az sem kizárt, hogy belső vérzésre is számíthatunk.
A következő rövid hírünkben egy bankrablásról lesz szó, melyet..--” – Sam kikapcsolta a rádiót és döbbent arckifejezéssel a többiekre nézett, majd maga elé bámult. Biztos volt benne, hogy Amy az a motoros, aki balesetet szenvedett. Nem várhat tovább! Utána kell mennie!
- Amy? – szólalt meg aggódva, könnyes szemekkel Pamela, majd óvatosan elindult a kijárat felé.
- Pam, várj – fogta meg a fiú a médium karját. – Ha a kórházba mész, én is veled megyek – majd belekarolt a nőbe és kikísérte, egyenesen az Impalához.
***
- Jó napot! Segíthetek valamiben? – kínálta fel a segítségét mosolyogva a kórház portáján dolgozó nővér.
- Amy Barnes nevű beteghez jöttünk – válaszolta siettetve Sam.
- Egy pillanat. – A fiatal nővér az előtte lévő füzetet kezdte el lapozgatni, majd megrázta a fejét.
– Sajnálom, de ilyen nevű betegünk nincs a kórházban.
- Lehet, hogy még nem regisztrálták. Iratokat sosem hord magánál – súgta oda Pam a fiúnak.
- Értem – majd visszafordult a nővérhez és megpróbálta másik oldalról megközelíteni a dolgot.
– Nemrég történt egy motoros baleset. A fiatal nő, akit behoztak. Ő lesz az.
- Önök a rokonai?
- Igen. A lány az unokahúgom – válaszolta Pamela. – Ő pedig a barátja – fordult Sam felé.
- Sajnálom, de még nem látogathatják meg. Jelenleg ebben a pillanatban műtik. Egy vagy talán két óra múlva bemehetnek hozzá, de ezt nem mondhatom biztosra. A főorvossal kellene megbeszélniük.
- Rendben. És őt most hol találjuk?
- Épp ő műti a hozzátartozójukat.
- Szóval mindenképp várnunk kell – sóhajtott a Winchester fiú.
- Addig nyugodtan foglaljanak helyet – mosolygott kedvesen a fiatal nővér.
Sam és a médium a porta melletti székeken találtak ülőhelyet maguknak. Alig fél óra várakozás után a fiú már nem bírta tovább. Idegesen dobolni kezdett a lábával, és folyamatosan a homlokát masszírozta. Pam tenyerét a fiú térdére helyezte, és megpróbálta megnyugtatni, de Sam csak annál jobban felhúzta magát. Felállt és elkezdett fel-alá járkálni a folyosón.
- Még fél óra… vagy több – tette hozzá aggódóan a fiatalabbik Winchester.
- Amy erős lány – szólalt meg Pam is a hosszas várakozás közepette.
- Tudom, de mégis féltem – majd visszaült a nő mellé, aki megfogta a fiú kezét és bizakodóan megszorította.
- Butaság volt, amit csinált.
- Épp ezért nem kellett volna magára hagynom – hajtotta le a fejét a fiú, majd szemei megteltek könnyel. – Dean most biztosan kinevetne – tette hozzá mosolyogva, miközben egy könnycsepp gördült le az arcán.
- Miért?
- Mindig is túl érzelgős voltam, de egy lány miatt még sosem sírtam ennyit.
- Ha a bátyád pont most nem vesz komolyan, akkor nem is tudja, milyen az, amikor szívünk egy olyasvalakiért dobog, aki nélkül szinte már létezni sem tudnánk – mondta lágy hangon a médium.
- Pam… én nem tudom, mit érzek – suttogta a fiú.
- Hidd el, idővel megtudod – jelent meg egy aprócska mosoly a nő szája sarkában.
Sam ebben a pillanatba lehunyta a szemét, és megpróbálta elképzelni Amy-t úgy, amikor először találkoztak. Megpróbált arra a napra visszagondolni, amikor a két karjában tarthatta, és senki sem zavarta őket. Csak ő volt és Amy. Majd hirtelen egy név villant át Sam elméjén: Meg. És ez újra aggódást váltott ki a fiúból. Épphogy kinyitotta a szemét, a műtő ajtaja kinyílt, és egy fiatal nőt toltak ki a betegágyon, majd a bal oldali kórterembe vitték.
- Vége a műtétnek – állt fel a székből a fiatalabbik Winchester, majd felsegítette Pamet, és elindultak a szoba felé. Amikor odaértek, épp kinyílt a kórterem ajtaja, és egy 40 év körüli, sötét hajú férfi lépett ki rajta.
- Főorvos Úr? – szólította meg Sam a férfit.
- Miben segíthetek?
- A lány, akit az imént műtöttek…
- Igen?
- Hozzá jöttünk. Már nagyon aggódtunk miatta – folytatta Pamela. – Tudja, ő az unokahúgom. Esetleg bemehetnénk hozzá?
- Nézze, hölgyem. Nem rég esett át egy igen megerőltető műtéten.
- Ígérem, nem zavarjuk sokáig – mondta a fiú. – Kérem…
- Rendben. Negyed óra – jelentette ki a férfi, majd bólintott, és kettesben hagyta a fiút és a médiumot.
A fiatalabbik Winchester egy percet sem várt kint a folyosón. Sietve a terembe lépett. A látvány, amely fogadta, teljesen megrázta. Látva Amy-t a kórházi ágyon: teljesen szívszorongató volt. Csendben az ágy mellé sétált, és lágyan végigsimította a fiatal nő arcát, aki még az altató hatása alatt volt.
- Édes Istenem, Amy! Miért kellett ezt csinálnod? – majd óvatosan megfogta a lány kezét. Pamela lassan odasétált a fiú mellé, és vállára tette a kezét. Sam könnyes tekintettel a nőre nézett, majd visszafordult Amy-hez.
- Tommy? – A lány aprókat pislogva kinyitotta a szemeit. Először még homályosan látta a körülötte zajló eseményeket, majd kezdett kitisztulni előtte Sam aggódó arca.
- Amy? Én vagyok az. Sam.
- Sam? – nyöszörögte a fiatal vadász.
- Igen – válaszolta megkönnyebbülve a fiú.
- Hol… hol vagyok?
- Kórházban.
- Hogy hol? Nem, ez nem lehet. Nekem nem itt kéne lennem. – A lány hangjában némi ijedség bujkált. Megpróbált felülni az ágyon, de amikor megmozdult, felszisszent és az oldalához nyúlt.
- Amy, nem szabadnak mozognod. Épp az előbb műtöttek – majd óvatosan visszafektette a lányt.
- Műtöttek? – kérdezte a lány egyre kétségbeesetten.
- Miért? Miért mentél el?
- Én… - kezdte Amy, majd szemei könnybe lábadtak. – Tommy-t akartam meglátogatni.
- Tommy-t? – kérdezte döbbenten Sam. – Megtaláltad?
- Mindig is tudtam, hogy hol van – majd hangja elcsuklott.
- De nekem egy szóval sem említetted, hogy…
- Sajnálom, de letelt a negyed óra. A betegnek pihenésre van szüksége – nyitott be egy nővér a kórterembe.
- Igen, persze – helyeselt Sam is, majd felállt és Pammel együtt kisétáltak a folyosóra, ahol meglepő módon Dean várta őket. A fiatalabbik Winchester kérdőn bátyjára nézett, aki csak ennyit mondott:
- A többiek már nyaggattak, hogy jöjjek utánatok – majd egy kis hatásszünet után folytatta. – Mi a helyzet Amy-vel? Már jobban van?
- Körülbelül egy órája műtötték. Reméljük, hogy rendbe jön.
- Épp az előbb futottam össze a fődokival és azt mondta, hogy minimum 4 napig bent kell maradnia a kórházban.
- Dean, én nem megyek haza. Kérlek, vidd el Pamela-t.
- Arról szó sem lehet. Nem hagyom magára Amy-t – ellenkezett a médium. – Itt maradok veled, amíg rendbe nem jön.
- És itt fogtok éjszakázni is? – vonta fel a szemöldökét Dean.
- Ma mindenképp, de holnap keresünk egy motelt a közelben – válaszolta Sam. – A többieknek megmondhatod, hogy minden rendben lesz – majd leült a kórterem melletti székre. Az idősebbik Winchester bólintott, és elköszönt az öccsétől, majd pedig Pamtől.
***
Aznap éjszaka Hope ismét rosszul érezte magát: már kevésbé volt hányingere, de a hasa még mindig elviselhetetlenül görcsölt. A fájdalom közepette eszébe jutott Amy főzete. Biztos volt benne, hogy nem fogyott még el mind, és ahogy eszébe jutott a főzet íze, undorodva húzta el a száját. Pláne a borsmenta miatt, aminek még a nevétől is kirázta a hideg. Egy fintorral az arcán kinyitotta a szobája ajtaját, és elindult a konyha felé, a nappalin keresztül.
- Hová mész? – kérdezte egy mély, rekedtes hang, észrevéve a sötétben úszó nappalin áthaladó lányt.
- Jézusom, Castiel! A szívbajt hozod rám – kapkodott levegő után Hope. – És te miért nem alszol, vagy legalább szundítasz egy kicsit?
- Az alvás nem az erősségem, viszont… ha szeretnék, akkor sem tudnék.
- Miért?
- Meglehet, hogy valami betegséget kaptam el, vagy nem is tudom… de a hasam egy kissé rakoncátlankodik.
- Jelenleg ezzel én is így vagyok – majd a lány felszisszent, és a hasához kapott, kinek reakcióját Castiel is követte. Hope döbbenten nézett az angyalra, aki szintén érthetetlen pillantásokkal fürkészte a lányt. – Azt hiszem, jobb lesz, ha mielőbb megiszom a következő borsmenta adagomat – hadarta.
Hope a konyhába sietett és felkapcsolta a villanyt. A gáztűzhelyhez sétált, felmelegítette az edényben lévő borsmenta italt, és lélegzetét visszafojtva még egy kortyot ivott belőle. Amikor lerakta az üres poharat, épp Castiel lépett be a konyhába és a lányhoz sétált. Néma csendben Hope jobb keze után nyúlt. A lány reflexszerűen szétnyitotta a tenyerét Castiel kezében, majd az angyal mutatóujját lassan végigsimította a Pamela által ejtett vágáson, ami már csak egy heg volt. Hope kíváncsi tekintettel figyelte Castielt, majd a férfi szétnyitotta a bal tenyerét, amin szintén egy olyan vágás volt, mint a lány jobb kezén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése