20. fejezet

Nagyon szépen köszönöm az életmentő kiegészítést Száraz Andreának! :)

A két Winchester fiú gondolata akarva-akaratlanul Meg hátsó szándéka körül keringett. Ha Bobby nem jön ki és szól a testvéreknek, akkor talán még a hamarosan bent zajló rituáléról is megfeledkeztek volna.

Bobby dolgozószobájában már minden a megfelelő helyen volt. Utolsó simításként az ezüstös tálka az ötágú csillag alakban kirakott gyertyák közé került. Pont középre. Pam megfogta Hope kezét és a jobb oldalára ültette, majd miután a lány leült, a médium felállt és csípőre tette a kezét.

- Mi az, Pam? – kérdezte Amy. Közben már Bobby és a fiúk is megérkeztek.

- Egy valaki hiányzik. Aki jelen esetben a legszorosabb összeköttetésben áll a lánnyal. Ha jól tudom, van egy őrangyalod, igaz? – fordult Hope felé.

- Igen, de nem tudom, hol lehet.

- A francba, Cas! – morgolódott Dean hangosan. – Remélem, nem egy démont kínozol valahol.

- Csak kezet mostam – szólalt meg a fiú háta mögött az angyal.

- Azért szólhattál volna. De mi tartott ilyen sokáig? Talán nem találtad meg a mosdókagylót? – csipkelődött az idősebbik Winchester, mire Castiel morcos arckifejezést vágott és suttogva csak ennyit mondott:

- Nem csak kezet mostam, jó? – Dean szemei tágra nyíltak az angyal kijelentésétől.

- Várj… te most vécéztél? Hát, ha engem kérdezel, valami tényleg nincs veled rendben, barátom. – Cas érezte, hogy zavarba jön a fiú kérdésétől, habár nem tudta, hogy mi van ezen olyan szégyellni való.

- Fiúk, talán nem épp itt és most kellene megbeszélnetek az ügyes-bajos dolgaitokat – jegyezte meg Amy szúrós tekintettel.

- Rendben, Cas. Kérlek, add a kezed. – Az angyal kissé félve fogta meg a médium kezét azok után, amit évekkel ezelőtt tett vele. Végül Castiel erőt vett magán, Pamela mellé sétált, és megfogta a nő kezét. Ahogy a médium és az angyal egymáshoz értek, Pam elrántotta a kezét, és dühösen Dean felé fordult:

- Egy szóval sem említetted, hogy Castiel Hope őrangyala!

- Azt hittem, ezen már túl vagyunk – válaszolta megrökönyödve a fiú. Castiel látta a nő arcán azt a dühöt és a fájdalmat, ami szinte majd megőrjítette az angyalt. Bár tudna neki segíteni! Bár vissza tudná adni a látását! De nem. Tudta, hogy napról napra távolabb kerül a valós énjétől. Angyali képességeinek nagyobb részét már elvesztette. Azokat, amelyek talán a legfontosabbak voltak , és még midig azok a számára.

- Dean Winchester! A hatalmas felelőtlenséged miatt most simán foghatnám a cuccom és… - kezdte majdhogynem ordibálva a médium.

- Pam – szólította nevén a nőt kedvesen és kérlelőn Bobby.

- Amíg Castiel itt lesz, nem fogok mást látni benne, mint azt a sötétséget, amit ő okozott nekem, de… Nem hagyhatom védtelenül ezt a  szegény lányt. Segítek.

Bobby megkönnyebbülten elmosolyodott, majd a fiúkkal és Amy-vel kissé távolabb lépett az asztaltól. A fiatal nő a dolgozószoba bejáratának jobb oldalán helyezte magát kényelembe, míg az öreg vadász és a Winchester testvérek párhuzamosan, vele szemben. Sam tekintete a rituálé előtt hosszasan elidőzött Amy magabiztos, mégis szomorú arcán. Legszívesebben… Valójában még ő sem tudta, hogy mit mondana neki. Hisz lehet, hogy el sem hinné. Csak egyszer találkozzon újra Meggel. Minden kérdés nélkül a Pokol legmélyebb bugyrába fogja visszaküldeni őt.

- Meg kell próbálnunk egy kört alkotni az asztal körül, ha lehet, ülve. A legfontosabb dolog, hogy ti ketten – először Hope, majd pedig Cas felé nézett. – fizikai összeköttetésben is legyetek. Castiel, fogd meg Hope kezét. – Az angyal minden kérdés nélkül követte Pam utasítását, és kissé bizonytalanul, de megfogta Hope jobb kezét. A lány Cas zafírkék szemeibe nézett, majd kicsit erősebben megszorította a médium kezét, jelezvén, hogy kezdheti a rituálét.

                                       

Pamela az ég felé emelte világtalan tekintetét és egy latin szöveg kántálásával belekezdett a rituáléba. Ahogy a percek egyre csak teltek, a médium annál erőteljesebb hangon mondta a varázsigét. Hope egy pillanatra megrémült, amikor Pamela hirtelen felemelte a hangját. Castiel ezt észrevette és erősebben, de mégis lágyan megszorította a lány kezét. Hope, tekintetét Pamről az angyalra emelte, kinek mélykék szemeiből nyugalom tükröződött. A lány rámosolygott az őrangyalára, tudatva vele, hogy már minden rendben. Castiel ebben a pillanatban újra beleesett abba a hibába, amitől még közelebb érezte magát a védencéhez: viszonozta a lány mosolyát. Az angyal nem is törődött azzal, hogy Dean emiatt újabb beszólással gazdagíthatja a szókincsét, ugyanakkor az idősebbik Winchester mellett a többieket is ugyanúgy figyelmen kívül hagyta, és csak Hope-ot látta maga előtt: mélybarna szemeit és mindent elfeledtető mosolyát.

A fiatal vadász – aki tanulás szempontjából mindezidáig Pamet figyelte - épp abban a pillanatban fordult az angyal felé, amikor elmosolyodott. Amy-nek egy másodperc leforgása alatt sok minden az eszébe jutott, aminek nem kellett volna. Castiel után tekintete Hope-ra tévedt, aki minden kétséget kizáróan még mindig őrangyala pillantását fürkészte. Lehet, hogy nem kellene semmi olyanra gondolnia, hisz ha lenne valami kettőjük között, azt a fiúk már rég észrevették volna. Viszont mindemellett az a bizonyos női megérzés azt súgta, hogy ez sokkal több, mint őrangyal-védenc kapcsolat.

A rituálé befejeztével a gyertyák lángja hirtelen fellobbant, Pam pedig elengedte a két fiatal kezét. Az angyal egy másodperc erejéig még mindig ugyanúgy szorította a lány kezét, mintha attól félne, hogy ha most elengedi, örökre elveszíti őt.

- Bravó, bravó! Ezt a hókuszpókuszt én is kipróbálhatom? - tapsolt gúnyosan, hanyagul a falnak támaszkodva Meg. Sam, amint meglátta a démont, előhúzta a tőrt a kabátja zsebéből, és már épp leszúrta volna a nőt, amikor maga Dean fogta le az öccse kezét.

- Sam, mi ütött beléd? Nemrég még azt akartátok, hogy segítsen. Most meg már leszúrnád?

- Te ezt nem értheted - nézett dühösen a bátyja szemébe a fiatalabbik Winchester.

- Dehogynem... - tette hozzá halkan Dean.

- Oh, az én kis kedvencem. - Meg a fiatal nőhöz sétált, és fölényesen az arcába mosolygott. - És hogy van a picike Tommy? - csillant fel a démon szeme. - Jaj, miket is beszélek, hisz lassan már 4 éves. Jól mondom?

- Ki vagy te? - Amy szeme megtelt gyűlölettel, arca eltorzult. Tommy nevének hallatán képek villantak fel a múltból, amik még inkább csak felerősítették a szívében oly régen elnyomott fájdalmat. A démon válaszként vállat vont, és gúnyosan elmosolyodott.

- KI VAGY TE!? - kérdezte egyre dühösebben a fiatal nő, majd amikor a démon ismételten nem válaszolt, torkánál fogva a falnak szorította.

- Tudtam, hogy jól választottam - nevetett fel gúnyosan a nő Amy erejét megtapasztalván, majd Samre pillantott. - Mindkét részről.

- Esküszöm, megöllek! – mondta dühösen a fiatalabbik Winchester, és kiszabadulva bátyja szorításából, egyenesen a nő oldalába szúrta a démonölő kést. Meg még a halála utolsó pillanatában is gúnyos mosollyal vizsgálgatta Amy-t, majd lehunyta két szemét, és a földre rogyott.

A fiatal vadász a dühtől zihálva egy kétségbe esett pillantást vetett a mellette álló fiúra, kinek összeszorított markában még mindig ott volt a véres tőr. Dean ekkor kikapta testvére kezéből az éles fegyvert, és miután megtisztította, saját zsebébe rakta el.

- Bobby, kérlek, segítsd eltüntetni a holttestet – fordult az öreg vadász felé, aki teljesen magán kívül volt a hallottak és látottak után.

- Majd én segítek – állt fel az asztaltól Hope és Deanékhez sétált.

- Te csak maradj – majd óvatosan félretolta Meg testétől a lányt, aki már épp lehajolt, hogy megfogja a halott démon karját. – Inkább akkor elintézem egyedül – tűrte fel a kabátja ujját, majd ölébe vette Meget, és a kijárat felé indult vele. Bobby Sam vállára tette a kezét, közben pedig aggódóan és meglepetten Amy-t figyelte. Végül megigazította a sapkáját, és Dean után sietett, hogy segítsen eltemetni a nő holttestét.

Amy megvárta, amíg Bobby és az idősebbik Winchester elhagyják a házat, majd kikerülte Hope-ot és minden szó nélkül a kijárat felé sietett. Sam azonban még idejében feleszmélt, és megfogta a fiatal vadász karját, majd szomorúan mélyen a szemébe nézett. Amy szemei könnybe lábadtak. Ebben a pillanatban nem látott jobb megoldást, csak a magányt, hogy legyen ideje és ereje leküzdenie mindazt, amit régen egyszer már sikerült. Amy megrázta a fejét, kirántotta karját a fiú gyengéd szorításából, és egyenesen az udvarra rohant.

Sam Castielre pillantott, mintha egyfajta beleegyezést várna tőle. Az angyal bólintott, a fiú pedig már úton is volt, hogy megvigasztalja a lányt. Ahogy Sam kiért az udvarra, Amy már a zöld Kawasakiján ült, sisakkal a fejében és épp akkor húzott a gázkarra, amikor a fiú a lépcsőn rohant lefelé. A fiatalabbik Winchester a motor elé szaladt, és a kormányt megfogva megpróbálta megállítani Amy-t. A lány bármennyire is nyomta a gázt, Sam makacsul ellenállt. A fiatal nő végül feladta a küzdelmet és megtörten leállította a motort, majd a sisakján keresztül mélyen a fiú szemébe nézett. Mindketten aggódva figyelték egymást. Hosszú, néma csendben. A hosszas hallgatást Sam törte meg egy vigasztaló gesztussal: kezével lágyan megszorította a lány kormányon lévő kezét.

- Amy – suttogta a fiú, kinek torkát már a sírás szorongatta. – Nem kell, hogy higgy nekem, de kérlek, hallgass meg – majd a lány fájdalmát látván szeme megtelt könnyel. A fiatal nő levette a sisakját és könnyeit megpróbálta elrejteni a fiú elől.

- Az, ami Twin Lakes-nél történt… tudnod kell, hogy… akkor nem voltam önmagam.

- Ezt mégis hogy érted?

- Akit az imént megöltem, egy démon volt. Az a démon, aki akkor megszállt és azt tette velem… illetve velünk. Én egyáltalán nem emlékszem semmire sem abból az időszakból. – Sam döbbenten vette észre, hogy a lány még csak meg se lepődött a történtek hallatán. – Mindez amiatt volt, hogy… egy démon uralta a testemet. Ezért el kell mondanod mindent, amire csak emlékszel. – Amy elfordította a fejét, és előtört belőle a zokogás. A fiatalabbik Winchester a lány elé guggolt, arcát két tenyere közé fogta és együtt érzően a szemébe nézett. – Kérlek, tudnom kell, mi történt akkor. – A fiatal vadász egy perc erejéig még hezitált a dolgon, majd mély levegőt vett, visszafojtva ezzel a sírást, és elhatározta, hogy megosztja a fiúval a legféltettebb titkát.

- Van egy kisfiam – suttogta, majd mélyen Sam szemébe nézett. – És most már biztos vagyok benne, hogy te vagy az apja. –A fiatalabbik Winchester meghökkenve vette tudomásul a hírt, amit talán már a Pammel való beszélgetésük alatt sejtett.

- Öööö, úgy érted, hogy...ahm...Jézusom, Amy!! Ezt nem tudom elhinni. - Sam teljesen lesújtva nézett a lány szemeibe, és egyelőre fogalma sem volt, hogy hogyan is érez. Még soha sem gondolt arra, hogy gyereke legyen és az a tény, hogy van valahol a világon egy gyermek, aki az ő vére, teljesen letaglózta. Kavarogtak benne az érzelmek, és igazándiból még fel sem tudta fogni teljes valójában ezt a hírt. Hiszen nem is ismeri Amy-t igazán... Mi van, ha nem is ő az igazi? Mi van, ha ő képtelen arra, hogy normális élete legyen? De valahogy Amy szemeibe nézve érezte, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül ezt a tényt és támogatnia kell a lányt, ha kissé megkésve is. - Sajnálom, hogy nem voltam akkor ott. Vagyis, hogy nem én voltam, hanem egy… - majd Amy mutatóujját a fiú ajkaira helyezte.

- Bárhogy is történt, nem bántam meg. Akkor voltam igazán szerelmes, és amikor először megláttalak, tudtam, hogy te leszel az, akire mindig is vártam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fájt, amikor reggel arra ébredtem, hogy már nem vagy mellettem, de így, hogy tudom az igazságot, kicsit könnyebb… Tegnap, amikor Pamnél találkoztunk, már akkor ismerős voltál, csak nem tudtam honnét, és… - majd hangja elcsuklott és elmosolyodott. - … és amikor majdnem megcsókoltalak, úgy éreztem, ismerlek.

- Én is ugyanezt éreztem – csillant fel a fiatalabbik Winchester szeme, majd ismét megfogta a lány kezét, és lágyan magához szorította. – Amy – kezdte nyugodt hangon. – Mi történt Tommy-val?

- Nem tudom. Azóta nem láttam, amióta megszületett.

- És még sosem gondoltál arra, hogy felkeresd?

- Soha – válaszolt a lány, majd egy könnycsepp gördült le az arcán, amit a fiú egy lassú mozdulattal letörölt. – Úgy érzem, így sokkal könnyebb feldolgoznom.

Ebben a pillanatban Dean és Bobby jelent meg a ház sarkánál, a fiú kezében egy ásóval. Mikor Dean észrevette, hogy öccse Amy-vel beszélget, már épp elordította volna magát, de az idős vadász befogta a száját. Az idősebbik Winchester összeszűkült szemmel Bobby-ra nézett, mire a férfi megrázta a fejét:

- Ez nem a te köröd, Dean. Nem érdemes beszállnod a ringbe – suttogta, majd megveregette a fiú vállát, és besétált a házba.