Ízelítő a 44. fejezetből

(...)

- Nincs semmi baj – mosolygott a fiú. – És hogyhogy így egyedül?

- Az az igazság, hogy nem egyedül jöttem. A két bátyám is elkísért és az egyik barátjuk.

- Bátyád? – kérdezte kissé döbbenten Dan. – Titkok a múltból?

- Nem – nevetett fel a lány. Rájött, hogy hiányzott neki Dan társasága. Amikor vele és Kathleen-nel volt, sosem érezte magát magányosnak vagy boldogtalannak. Bármelyik nap képesek voltak megnevettetni őt. – Igazából, ők az unokatestvéreim, de mivel csak ők maradtak, úgy érzem, mintha már valóban a bátyáim lennének.

- Értem és… sajnálom. Hallottam, ami a szüleiddel történt. A városban mindenkit nagyon sokkolt a hír – jelentette ki a fiú együtt érzően.

- Megpróbálok túllépni rajt – majd egy könnycsepp gördült le az arcán, amit észrevétlenül sikerült letörölnie.

- Mi lenne, ha egy vidámabb témáról beszélgetnénk? – Vetette fel ötletként Dan, mire Hope válaszul elmosolyodott. – Hogy tetszik a buli? Látom, csíped a halloween-t. Nagyon tetszik a jelmezed – kacsintott egyet a fiú.

- Köszönöm, de azért te sem panaszkodhatsz. Igazán rémisztőre sikerült.

- Ó, köszi! És még a fogamat nem is láttad – majd a zsebébe nyúlt, ahonnét egy műanyag vámpírfogsort halászott elő, amit be is rakott a szájába. Próbált ijesztő arcot vágni, de a lány csak nevetett a látványon. – Káh, hogy egy pipit pösze vahok benne – majd kivette a szájából és elnevette magát. – Meghívhatlak egy italra?

- Hát, nem is tudom – hezitált Hope. – De valami alkoholmentesre.

- Na! – mordult rá viccesen a fiú. – Egy buliban elengedhetetlen. És különben is, ma ünneplem a 18. születésnapomat. Legalább egy tequilát – mosolyodott el sejtelmesen.

- Az nem túl erős? Mármint, nem igazán szoktam hozzá, hogy alkoholt igyak

- Nem kell félned. Nem foglak leitatni. Egyébként, egy-két haverom is itt van – mutatott a pulttal szemközti, hátsó asztalra, ahol két fiú és egy lány ült. 

(...)