14. fejezet

Úton Bobby felé, Dean már nem tudta megállni, hogy ne hallgasson valami igazán pörgős zenét, csakhogy elterelje a figyelmét arról, amit percekkel ezelőtt Pamela mondott neki. Kissé ideges volt, ugyanakkor mosolygott, mert számíthatott a médium segítségére. Ha a nő nem figyelmezteti, talán nem is indult volna vissza Samékhez, hogy elmondja nekik mindazt, amit tud, de itt most Hope volt a fő, és nem gondolhatott csak arra, hogy hogyan nyírja ki a veszélyt jelentő arkangyalt.

- Hello, Dean – jelent meg Castiel a kocsiban, kizökkentve Deant a gondolatmenetéből.

- Cas… ki hitte volna – mondta szem forgatva a fiú. – Miért jöttél?

- Érted. – Dean felnevetett.

- Csak nem hiányzom odahaza? – kérdezte kissé gúnyosan.

- Nem értelek. Teljesen megváltoztál. Mintha nem is önmagad lennél – rázta meg a fejét Castiel.

- Ugye most csak viccelsz? – kérdezte dühösen. – A lány, akiben már az első pillanattól kezdve totál megbíztam, tőrbe csalt. Mintha ő dönthetne arról, hogy mi legyen velünk.

- Hope nagyon aggódik érted. Ahogy én is – mondta összeszűkült szemmel Castiel, mint aki nagyon koncentrál valamire.

- Köszönöm, hogy ennyire aggódtok értem, de igazán nem kell. Meg tudom oldani magam is – majd az utat figyelte.

- Megoldani? Mit? Hol voltál?

- Ki vagy te, az apám? – vágott vissza az angyal kérdésére. – Különben is Pamela-nál voltam. – Az idősebbik Winchester látta, hogy a nő nevének hallatán Castiel egy pillanatra lehunyja a szemét, és mély levegőt vesz. – Abban reménykedtem, hogy segít majd megkeresni Michaelt.

- Michaelt? Dean… nem vehetsz minden súlyt ismét a válladra. Kérlek, engedd, hogy segítsünk. – A fiú egy percig hosszan hallgatott. Nem szólt semmit, csak az utat bámulta rezzenéstelen arccal. Castiel próbálta megfejteni, hogy mit érezhet a barátja, de hiába. Az angyal tudta, hogy Dean szereti a düh és az agresszió hirtelen kitöréseit, nem bírja a szánakozó pillantásokat, jobb’ szereti kiadni magából a feszültséget, majd felrobbanni mérgében.

- De nincs több hazugság és titkolózás – szólalt meg a fiú most már nyugodtabb hangon, és barátjára nézett. – Cas, sajnálom, ahogy ma bántam Hope-pal. Csak azért neked mondom mindezt, mert tudom, hogy mennyire közel áll hozzád. – Castiel, ha félig nem angyal lenne, ebben a pillanatban biztosan teljesen zavarba jött volna úgy, ahogy védence szokott. – Ha már a titkokról van szó… - kezdte az idősebbik Winchester. - … mint barátodnak, igazán elmondhatnád, hogy hogy is állsz a lányokkal. Tudod, olyan értelemben.

- Ezt… ezt nem igazán értem… - hezitált az angyal, és próbálta Dean tekintetét kerülni. A fiú elnevette magát.

- Egyszer megpróbáltalak… hogy is mondjam. Emlékszel még a mi kis közös kalandunkra? Feledhetetlen élmény volt, még sosem nevettem annyit, mint akkor. Hát te, Cas, nem igazán vagy egy szoknyapecér, de… - hirtelen elhallgatott, majd eszébe jutott az az éjszaka, amikor kissé többet ivott a kelleténél. - Kérdezhetek valamit? – Az angyal bólintott. – Te és Hope… milyen közelről ismeritek egymást? Csak őszintén – mosolygott a fiú.

- Ha arra gondolsz, hogy…

- Ne is próbáld tagadni – szólt közbe Dean. - Pechedre emberekkel vagy körülvéve, és hát, ami feltűnő, az igencsak feltűnő. – Castiel szóhoz sem jutott. Fogalma sem volt, hogy mit akar kihozni ebből Dean. – És tegnap este láttalak odakint benneteket. Be kell valljam, igencsak romantikus volt. Holdfény, meg minden… Már majdnem elérzékenyültem – mosolygott az idősebbik Winchester.

- Nem tudom, miről beszélsz. – Ahogy az angyal megszólalt furcsának találta, hogy a hangja a szokásosnál jobban remeg, és szinte alig tud bármit is mondani.

- Mmmm, szóval most már zavarban is vagyunk. Ez jó jel. Tehát igazam van – vigyorgott a fiú. Ekkor vette észre, hogy már nem is haragszik annyira Hope-ra, és Castielben sem csalódott annyira, mint hitte. Már megint sikerült az angyalnak megnevettetnie. – És mit éreztél, amikor átölelted a lányt? – kérdezte még mindig mosolyogva Dean, de tudta, hogy az angyal úgy sem fog rá válaszolni. Meglepettségére azonban Castiel most már nem rejtette el barátja elől az érzéseit. Megbízott benne, mint mindig.

- Nem tudom, Dean – fordult a fiú felé az angyal.

- De ugye ez nem azt akarja jelenteni, hogy csak úgy álltál ott, mint egy kőszobor? – Dean kérdésére Castiel kérdéssel válaszolt.

- Mit kellett volna éreznem? Te mit szoktál? – kérdezte teljesen komolyan Cas, mire Dean elnevette magát.

- Jobb, ha nem tudod. – Az angyal értetlenül nézett barátjára. – Látom, még igencsak kezdő vagy. Hát jó, legyen – mosolygott. – Nálam sok mindentől függ, hogy mit érzek olyankor. Például ha egy csaj csak bombázó... ez még a könnyebb eset. Ilyenkor egy férfi tudja mi a teendő, de ha már valami érzelem is van a dologban, akkor nagy gáz van. Gyorsan fel kell venni a nyúlcipőt, és elspurizni olyan messzire, amilyen messzire csak tudsz, még mielőtt megégetnéd magad. Persze, ha ez az érzés kölcsönös… hát ebben nem tudok segíteni. Én leginkább az egyéjszakás kalandokat helyezem előtérbe, vagyis inkább csak helyeztem. Az épp elég volt arra, hogy egy férfi kielégítse a … nah, mindegy, hagyjuk... nem hinném, hogy értenéd.

 Castiel döbbenten hallgatta perceken keresztül, amit a barátja minden szégyen nélkül megosztott vele. Sok mindent olvasott, illetve hallott a női és a férfi test biológiai működéséről, de amiket Deantől megtudott, teljesen újak voltak a számára. Főleg, az egyéjszakás kaland fogalma, amit sehogy sem tudott felfogni, de az éjszakai beszélgetésükből következtetve úgy ítélte meg, hogy Hope és az ő kapcsolata nem több mint egy „egyéjszakás kaland”.

- Szóval? Mi a te véleményed? – kérdezte Dean érdeklődően.

- Ahogy így végighallgattalak, most már letisztult az, amit tudnom kell erről a furcsa érzésről.

- Furcsa érzés? Nah, kivele!

- Azt hiszem, Hope-pal való kapcsolatunk nem több mint egy egyéjszakás kaland. – Az idősebbik Winchester majdhogynem elnevette magát Cas kijelentésétől, mert tudta, hogy ezt az angyal sem gondolhatja komolyan, és biztos volt benne, hogy az előbbi ’tanító jellegű’ beszédét nem igazán fogta fel.

- És ezt Michael is tudja? – kérdezte Dean viccnek szánva. – Mert ugye akkor tudod, hogy Hope már nem lehet az ’új Szűz Mária’ – mondta mosolyogva. – Jól van Castiel – veregette hátba barátját. – Egyszer talán majd megérted. Ha tanácsra lenne szükséged, rám midig számíthatsz, főleg, ha olyan ügyben akadna gondod.

***

Ha ezt a csodás üzenetrögzítőt hallod, akkor több mint valószínű, hogy nem vagyok elérhető. A sípszó után hagyj üzenetet. Ting!

- Dean? Hol a fenében vagy? – hadarta Sam kissé idegesen, amikor bátyja telefonja a huszadik csörgés után üzenetrögzítő üzemmódba kapcsolt. – Csak hogy tudd, Hope bezárkózott a szobájába, és szóba se áll velünk. Miután Cas elment, Bobby épp Michaelről kérdezte, és teljesen kiborult. Szóval… örülnénk, ha felnőtt módjára viselkednél és visszafáradnál – majd lecsapta a telefont, és Bobby-ra nézett, aki már egy ideje letáborozott a lány ajtaja előtt és alig győz bocsánatot kérni tőle.

A bejárati ajtó ebben a pillanatban kinyílt, és Dean lépett be rajta. Sam kissé dühös pillantással méregette bátyját, akire nemigen volt jellemző, hogy nem veszi fel öccse hívását.

- Te meg hol a fenében voltál? És miért nem vetted fel a telefonod? - Szinte még alig ért vissza Dean, Sam máris a kérdéseivel támadta le őt.

-  Jajj, Sammy, ne kezd már te is – rázta meg a fejét Dean. – És hol van Hope?

- Ezért kellett volna felvenned azt a nyamvadt telefont! – lépett bátyja elé Sam. – Bezárkózott.

- Bezárkózott? – kérdezte felvont szemöldökkel az idősebbik Winchester. – És mégis miért?

- Teljesen kiakadt szegény – szólalt meg Bobby a nappali végénél, a szobaajtó előtt szobrozva. – Félek, hogy baj lesz ebből. Nagy baj.

- Miért nem törtétek be az ajtót? – idegeskedett ismét Dean, ami a hangján is hallatszott. – Bobby – lépett a férfi elé. – Kérlek, mond, hogy abban a szobában nincs fegyver. – Az öreg vadász csak pislogott a fiú kérdésének hallatán, majd mély levegőt vett és bólintott. – Ezt ne hiszem el! – mondta Dean idegesen, minden egyes szót erősen megnyomva.

- Bobby, állj félre – szólalt meg Sam is, majd erősen az ajtónak feszült és megpróbálta betörni, de elsőre nem sikerült, így Dean segítségét kérte, de ekkor, az ajtó másik oldaláról Hope sikítása, majd egy eldördült pisztoly hangja töltötte be a házat.

- Jézusom! Hope! – ordította Dean és öccsével, amilyen erősen csak tudtak, nekirugaszkodtak és betörték a kulcsra zárt ajtót.

A szobában, az ágy mellett Bobby fegyvere hevert, amit nemrég sütöttek el, de a fiúk szeme mégsem a pisztolyon akadt meg először, hanem a szoba közepén dulakodó két alakon.

- Ne! Kérlek, ölj meg! Kérlek! – ordította a lány zokogva. – Vagy engedj el, és megteszem én… - Az egyik alak Hope volt, aki teljesen maga alatt volt, a másik személy pedig…

- Castiel – rohant a fiú az angyalhoz és segített neki lefogni a lányt. Eközben Bobby felvette a fegyverét a földről és egy gondos, eldugott helyre rakta, ahol remélhetőleg rajta kívül már senki sem fogja megtalálni. – Hope, figyelj rám… Hope, hallasz? – majd a lány arcát a két keze közé fogta és mélyen a szemébe nézett. – Megbocsátok, csak ne... ne tedd ezt többet, rendben? – A lány azonban még mindig nem nyugodott le. Castiel alig tudta már tartani, amit Sam is észrevett, és úgyszintén segítségére sietett az angyalnak.

- Bobby, hozz ide valami jó ütős piát! – fordult Dean az öreg vadász felé, de a férfi csak nézte a szoba közepén vergődő lányt. – Bobby, mi lesz már!? – sürgette a fiú az öreget.

- Mégis minek kell neked whisky? – kérdezte Sam összeráncolt homlokkal.

- Van jobb ötleted? Szerinted mivel tudnánk lenyugtatni? – válaszolt Dean.

- Nem lesz kicsit túlzás?

- Megártani nem árthat meg. Nyugi, tudom, mit csinálok. - Bátyja ötletére Sam és Castiel is rábólintott, majd az idősebbik Winchester intett egyet, és megpróbálták a lányt az ágy közelébe vinni.

 Hope, amint látta, hogy a fegyver már nincs a szobában, egy kicsit visszavett az erejéből és látszólag megengedte, hogy a fiúk érezzék magukat fölényben. Nagy erőfeszítések árán, a lányt sikerült az ágyhoz cipelniük és leültették, azonban még mindig nem merték magára hagyni. Épp végszóra Bobby is megérkezett, kezében egy felbontatlan Jack Deniel’s-szel. Dean villámgyorsan kikapta a férfi kezéből az üveget és rutinos vadász módjára felbontotta, majd a lány szájához emelte.

- Ezt most szépen megiszod… már amennyit sikerül belőle – tette hozzá Dean. Hope erősen összeszorította az ajkait, hogy még egy csepp alkohol se kerüljön a szervezetébe. A fiú azonban nem engedett a lánynak, és megpróbálta erősebben a szájához tuszkolni az üveget, aminek eredménye is lett. Majdhogynem egy egész pohárnyi whisky borult a lány ölébe. – A francba – szisszent fel Dean. – Hope, ne csináld. Idd meg szépen!