- De nincs több hazugság és titkolózás – szólalt meg a fiú most már nyugodtabb hangon és barátjára nézett. – Cas, sajnálom, ahogy ma bántam Hope-pal. Csak azért neked mondom mindezt, mert tudom, hogy mennyire közel áll hozzád. – Castiel, ha félig nem angyal lenne, ebben a pillanatban biztosan teljesen zavarba jött volna úgy, ahogy védence szokott. – Ha már a titkokról van szó… - kezdte az idősebbik Winchester. - … mint barátodnak, igazán elmondhatnád, hogy hogy is állsz a lányokkal. Tudod, olyan értelemben.
- Ezt… ezt nem igazán értem… - hezitált az angyal és próbálta Dean tekintetét kerülni. A fiú elnevette magát.
- Egyszer megpróbáltalak… hogy is mondjam. Emlékszel még a mi kis közös kalandunkra? Feledhetetlen élmény volt, még sosem nevettem annyit, mint akkor. Hát te, Cas, nem igazán vagy egy szoknyapecér, de… - hirtelen elhallgatott, majd eszébe jutott az az éjszaka, amikor kissé többet ivott a kelleténél. - Kérdezhetek valamit? – Az angyal bólintott. – Te és Hope… milyen közelről ismeritek egymást? Csak őszintén – mosolygott a fiú.
- Ha arra gondolsz, hogy…
- Ne is próbáld tagadni – szólt közbe Dean. - Pechedre emberekkel vagy körülvéve, és hát, ami feltűnő, az igencsak feltűnő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése