A Winchester fivérek Impalája szinte láthatatlanná vált az utcán megforduló járókelők számára. Bárki, aki csak a médium háza előtt elsétált, teljesen figyelmen kívül hagyta az éjfekete autót. Legtöbben csodálkozó tekintettel vizsgálgatták Amy zöld Kawasakiját, míg mások, ha csak egy pillanatra is, de megálltak és közelebbről szemügyre vették a motort. Az idegen tekintetek reakcióját Dean is észrevette. Amikor az Impala csomagtartóját felnyitotta, hogy öccse bepakolja az Amy által összeszedett kellékeket, épp egy fiatalokból álló csapat sétált el Pamela háza előtt. Ők voltak az elsők, akiknek feltűnt a fiúk autója. Az egyik srác, aki nem lehetett több tizennyolcnál, lenézően a Winchesterekre tekintett, akinek reakcióját a haverjai is követték.
- De gáz! – szólalt meg a bandavezér, gördeszkájával a hóna alatt, majd nagyképűen felnevetett.
Dean ebben a pillanatban érezte úgy, hogy bármennyire is figyelmen kívül kellene hagynia a srác beszólását, egyszerűen nem tudta magát visszafogni. Öccsét magára hagyta az Impala csomagtartójánál, ő pedig a gördeszkás fiú bandájához sétált, és kemény arccal megállt előttük.
- Talán valami gond van?
- Semmi különös, csak tudod, elég gáz a verdátok, de ez a moci azért nem rossz. Elfogadnám – szólalt meg az egyik sültössapkás fiú, aki távolabb állt Deantől.
- Azt hiszitek, hogy ti, ezeken a guruló micsodákon előbbre juttok? – fortyogott hangosan az idősebbik Winchester. – Még egy métert sem tudnátok megtenni vele anélkül, hogy ki ne esne a kereke. Kicsit vissza kéne fogni az egótokból!
- Nicsak ki beszél, Dean Winchester – mondta ki gúnyosan a fiú nevét a bandavezér, majd szeme éjfeketére váltott. Dean reflexszerűen a kés után nyúlt, de félúton meggondolta magát. Igaz, hogy egy démon állt vele szemben, de azért mégsem ölhet meg egy gyereket, pláne itt kint az utcán, az éjszaka ellenére sem. A srác barátai szintén démoni megszállás alatt voltak. Dean hezitálását gúnyos mosollyal fogadták.
- Na, mi az? A híres DeanWinchester meghátrál pár kölyök láttán? – Erre a mondatra már Sam is felkapta a fejét, aki egész eddig az Impala csomagtartójában matatott. A démoni bandavezér szemei láttán kikapott egy pisztolyt a kocsiból, és bátyja mellé sietett.
- Oh, a kis Sammy is megérkezett – szólalt meg gúnyosan a banda másik tagja.
- Nem véletlenül vagytok itt. Ki vele! Mit akartok? – kérdezte Sam minden habozás nélkül, miközben szúrós pillantásokat vetett a fiatalokból álló csoport tagjaira.
- Úgyis tudjátok miért vagyis inkább hogy kiért jöttünk. Hol van?
- Őszintén! Áruljátok már el, hogy miért kell mindenkinek egy és ugyanazon személy? És különben is, a nagyfőnök tudja a választ. Ezért igazán felesleges volt idefáradnotok – mondta Dean, majd a démon fekete szemébe nézett és válaszra várva felvonta a szemöldökét.
- A nagyfőnök? Crowley? – nevetett fel gúnyosan a gördeszkás fiú. – A mai napig nem értem, hogy miért pont ő lett a „Pokol királya”. Nála jobban bármelyikünk kiérdemelte volna ezt a posztot – bólintott a társai felé. – Crowley mindig is egy szánalmas keresztúti démon volt és az is marad – majd a földre köpött.
A démon reakciójától nem csak Sam, de Dean is meglepődött. Az idősebbik Winchesternek majdhogynem tátva is maradt a szája. Azt gondolta, hogy Crowley mindennél jobban kordában tartja a csatlósait, pláne azok után, hogy összeszövetkezett Michaellel, de az is meglehet, hogy pont emiatt lázadtak fel ellene.
- Dean, Sam! Álljatok hátrébb! – kiáltott Amy a küszöbről, majd két szenteltvizes Molotov-koktélt dobott egyenesen a társaság közepébe. A démoni megszállás alatt lévő fiatalok arcukhoz kaptak a szenteltvíz maró hatása miatt. Amy, miután az apró bombák felrobbantak, egy latin démonűző szöveget kezdett el kántálni. A démonok e hallatán perceken belül elhagyták a tizenéves fiatalok testét, akik a démonok távozása után eszméletlenül rogytak a földre.
Sam ámulattal pillantott a lányra, aki lassan lesétált a lépcsőn és sisakját a motorja ülésére rakta. A fiatalabbik Winchester még csak most vette észre, hogy Amy-n már nem az a ruha van, amit odabent láttak rajta. Igazi fekete motorosruhát viselt, haját lófarokba kötötte, de a tornacipőjéhez változatlanul ragaszkodott. Ahogy az utcalámpák fénye megvilágította a lányt, még Deannek is elállt a lélegzete a látványtól. Ösztönösen elfüttyentette magát, amit persze másodpercek múlva már meg is bánt. Elég volt csak az öccsére pillantania, aki szinte gyilkolni tudott volna a tekintetével. Amy a fütty hallatán hátrafordult és mosolyogva a fiúkra nézett.
- Már értem, hogy miért van minden lány oda értetek. Hallottam ezt-azt… - mondta kuncogva, majd egyenesen Dean szemébe nézett, aki csibészes mosolyával egyszerűen az őrületbe tudta volna kergetni az öccsét.
- Ne törődj Deannel. Tudod, csak próbálkozik – mondta a fiatalabbik Winchester olyan halkan, hogy szinte alig lehetett hallani, a lány mégis minden szavát értette a fiúnak. Lassan Sam elé lépett és olyan közel hajolt hozzá, hogy az orruk már majdhogynem összeért. A fiú visszafojtott lélegzettel figyelte az eseményeket.
- Tudom, Sammy – suttogta a lány, mire Sam lehunyta a szemét és már épp megcsókolta volna Amy-t, amikor Pamela hangos léptekkel megindult le a lépcsőn, egyenesen az Impala felé.
- Mi ez a nagy csend? Van itt egyáltalán valaki? – kérdezősködött a médium tanácstalanul.
- Máris megyek, Pam – szólalt meg Amy, majd eltávolodott a fiútól és a nő kezét megfogván, levezette őt a lépcsőn. Sam hangosan felsóhajtott. Miközben Amy Pamela-nak segített, Dean hebegve-habogva mutogatott az öccsére és egyfolytában csak vigyorgott.
- Tudom, Sammy – utánozta elváltoztatott hangon a fiú Amy-t, mire Sam oldalba bökte bátyját. Dean, ahogy észrevette, hogy öccse zavarba jött, még rátett egy lapáttal, és nekiállt dúdolászni. – „Love is in the air…”
- Dean, ezt most hagyd abba…
- Most mi van Sammy? Jó ez a szám! Sőt, ez a nap dala. „Love is in the air…uhh… love is in the air…” – énekelte tovább teli vigyorral az arcán.
- Dean – szólalt meg baljós hangon Sam, majd elképedve Amy-re nézett, aki épp Pamet ültette be a kocsiba. – Én ismerem őt. Tudom, hogy láttam már valahol. – Dean a testvérére pillantott, akinek arckifejezése láttán mosolya az arcára fagyott.
- Na, ez már nem vicces öcsi. Már honnan ismernéd? Hisz nem is tudtuk, hogy Pamnek van egy unokahúga.
- Tudom Dean, de mindenféle érzés kavarog bennem, amikor a közelemben van és… sosem akarnék megcsókolni valakit csak úgy, az első találkozás után. Hiszen ismersz. Még csak meg se próbálnám.
- Sammy, mégis mióta lettél te ilyen titokzatos? – kérdezte öccsétől kissé aggódóan az idősebbik Winchester.
- Esküszöm, ha tudnám, mi ez az egész, elmondanám, de fogalmam sincs – rázta meg a fejét Sam. – De tudod mi a legérdekesebb? Amikor majdnem megcsókoltam, kettőnket láttam magam előtt. Egy motelszobában – tette hozzá halkan a fiú.
- Nem gondolod, hogy a férfi ösztöneid kicsit túlmentek a dolgon? – mosolyodott el az idősebbik Winchester.
- Dean… Amy sokkal fiatalabbnak tűnt, és kevésbé volt ennyire határozott.
- Hű! És mindezt egy képből vetted le?
- Nem, ez nem csak egy kép volt. Éreztem, hogy ott vagyok… vele, de közben mégsem én voltam. Olyan volt, mintha csak lélekben lettem volna ott, de a testemet nem magam irányítottam.
- Ez már kezd egyre durvább lenni. Nem elég, hogy itt van nekünk Michael, mint óriási probléma… a végén még az is kiderül, hogy valami igencsak megfejthetetlen dolgot csináltál évekkel ezelőtt. Azért remélem, hogy ennek nincs semmi köze hozzád, meg persze Amy-hez sem – nyugtatgatta öccsét Dean.
Amint észrevették, hogy a lány közeledik feléjük, Sam már meg sem mert szólalni. Ahogy Amy elhaladt a fiúk előtt és rájuk nézett, a fiatalabbik Winchester tanácstalanságát leplezvén egy mosolyt erőltetett az arcára, mire a lány visszamosolygott rá.
- Pam már indulásra kész – nevette el magát Amy, majd Deanre pillantott.
- Hát akkor akár mehetünk is – húzta ki magát a fiú és elfoglalta helyét az Impala volánja mögött.
- Mi az úti cél? – kérdezte Amy, mielőtt felvette volna a sisakját.
- Sioux Falls, egyenesen Bobby roncstelepe – válaszolt mosolyogva Dean, miután lehúzta a kocsi ablakát.
- Bobby Singer? – csillant fel a lány szeme. – Azt hiszem, nem lesz gond – mondta, majd mosolyogva Samre nézett. – Sajnálom, ha az előbb kicsit megtévesztettelek. Nem tudom, mi volt velem – majd megrázta a fejét és sóhajtott.
- Nincs semmi baj – mosolygott a lányra Sam, ugyanakkor még mindig az a kép lebegett a szeme előtt. Amy válaszul, nem túl feltűnően kifújta magát, és felvette a sisakját, majd felült a motorjára.
Sam az autóhoz sétált, és beült a bátyja mellé. Ahogy felmordult a ’67-es Impala motorja, Amy is ráhúzott a gázkarra, és már a főúton is volt.
***
Bobby házához először Amy érkezett meg, igencsak maga mögött hagyván a Winchester fiúk Impaláját. Még le sem vette a sisakját, amikor Bobby lépett ki a bejárati ajtón. Az idős vadász ámulva és kicsit félve tekintett a zöld Kawasakira. Fogalma sem volt róla, hogy ki lehet ez az idegen, és miért pont az ő háza előtt parkolt le, nem épp a legmegfelelőbb pillanatban. Először azt hitte, hogy egy távoli kuncsaft jött érdeklődni egy-egy eladhatónak mondható autóalkatrész iránt.
- Bocsánat, hogy ezt kell mondanom, de sajnálatos módon ma nem fogadok vevőket. Ha esetleg talán később… - kezdte beszédét Bobby, majd amikor a lány levette a sisakját és leszállt a motorról, a döbbenettől újra és újra megdörzsölte alvatlanságról árulkodó szemeit.
- Bobby! – kiáltott fel Amy, majd, mint egy kislány, mosolyogva a férfihoz rohant és megölelte őt.
- A…A…Amy? – kérdezte dadogva Bobby, aki még mindig a lány váratlan látogatásának hatása alatt volt. – Uram atyám! De megnőttél! Ezer éve nem láttalak.
- Pontosabban tíz éve - mondta mosolyogva a lány, majd eltávolodott a férfitól, aki így alaposabban szemügyre vehette a 24 éves fiatal nőt.
- Nem hiszem el, hogy újra itt vagy – mosolygott a férfi is a meghatódottságtól, könnybe lábadt szemekkel. – Mesélj! Mi szél hozott ismét erre az elhagyatott helyre? Démonok? - kérdezte összeszűkült szemmel.
- Csak egy alakváltó. Abban a városban láttam utoljára, ahol Pam lakik, de sajnos elvesztettem a nyomát – válaszolt a lány.
- Oh, egy alakváltó. Nem könnyű feladat, az biztos. Hallottam Pamela-tól, hogy igencsak ügyes vadász vált belőled.
- És ezt mind neked köszönhetem – szólalt meg a lány csillogó szemekkel, majd elmosolyodott.
- Nem, nem. Pamela-é az érdem. Ő fedezte fel, hogy mekkora nagy tehetség lakozik benned. Szinte már a véredben van a vadászat. Úgy, mint a fiaimnak – tette hozzá Bobby, amitől Amy kissé értetlen arckifejezést vágott. Az idős vadász a lány reakciójától elnevette magát, majd folytatta.
- Sam és Dean. Igaz, hogy nem a vérszerintiek, de fiaimként szeretem őket. – Mindig egy kis apai büszkeség töltötte el a férfit, ha csak rágondolt arra a sok együtt töltött időre, és amikor John megkérte, hogy vigyázzon Deanre és a kis Sammy-re.
Miközben Bobby Amy-vel társalgott, Castiel épp egy újabb faggatásról érkezett meg, melynek eredményeként nemcsak a ruhája, de még a keze is csupa vér volt. Tekintete Bobby-t kutatta egészen addig, amíg észre nem vette, hogy a bejárati ajtó tárva-nyitva és a férfi a küszöbön állva épp beszélget valakivel. Ahogy egyre közeledett az idős vadászhoz, Amy, aki mind idáig mosolyogva hallgatta Bobby-t, most elképedve meredt az angyalra és véres kezeire. A vér láttán azt hitte, hogy Castiel egy démon, aki épp Bobby-t akarja. Holtan. Amy ösztönösen, ugyanakkor észrevétlenül a kabátja zsebébe nyúlt, és egy ezüst pengéjű tőrt vett elő. Amint Castiel már elég közel volt Bobby-hoz, a fiatal nő minden gondolkodás nélkül egyenesen szíven szúrta az angyalt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése