2013. október 5., szombat

53. fejezet



Sioux Fallsban már alkonyat felé járt, amikor Castiel és Hope, Cupido segítségével épségben hazaértek. A roncstelep ”családját” alkotó félig vagy teljesen használhatatlan járműveit a nap lemenő sugarai szinte aranyként csillogóvá varázsolta. Ezek voltak az öreg vadász, Bobby büszkeségei, természetesen a két fia, Sam és Dean után. Hope-nak csak úgy repesett a szíve az örömtől, ahogy a rozoga kis házikón végigfuttatta a tekintetét. Alig egy-két hónapot töltött itt, mégis emlékek sokaságával gazdagodott ez alatt az idő alatt. Szája mosolyra húzódott, amit Castiel és Cupido is észrevett. A kövérkés pasas ismét kézen fogta a lányt őrangyalával együtt, és egy kettő-három autóroncsból alkotott kupac mögé vezette őket, ahol jól elrejtőzhettek a házban lévők elől. Mindketten kérdőn néztek rá.

– Mindezt értetek és a babáért tettem – kezdte halkan. – Nem épp ez lett volna a feladatom, sőt egyáltalán nem ilyen dolgokban utazom, de tudnotok kell, hogy egy darabig most nem mehetek haza. Ott fent valószínűleg azt hiszik, hogy én akarom megkaparintani a babát, pedig nem így van – hadarta gyorsan. – Nem kérek semmi mást, csak azt, hogy legyetek türelmesek. Csak idő kérdése, és magatokra hagylak benneteket, de addig is, figyelemmel kell lennetek az én jelenlétem következményeire is.

– Ami alatt mit is kellene értenünk? – kérdezett rá Hope, érdeklődő tekintettel.

– Inkább megmutatom. Várjatok itt – majd köddé vált, de Castiel érezte, hogy még mindig a közelükben van.

Épphogy nem vezérszóra Katie lépett ki Bobby házának ajtaján. A fából ácsolt bejárat nyikorogva csukódott be mögötte. A fiatal nő pár lépést tett, majd leült a lépcső legfelső fokára. Alsó ajkába harapott, és könnybe lábadt szemekkel a csillagos eget kezdte el kémlelni.

– Katie – suttogta Hope együtt érzően. – De hát, mi történt? – fordult Castiel felé.

– Remélem, nem az, amire gondolok.

– Micsoda?

– Mielőtt utánad mentünk volna, Andrea-ék kopogtattak az ajtón, és közölték, hogy szerintük Sally-t fogva tartja egy démon, aki egy régi barátjának a bőrébe bújt.

– Ugye nem…? – tenyerét a szájához emelte, és lélegzetvisszafojtva várta a férfi válaszát.

– Nem tudom pontosan.

– Nem kellene odamennünk hozzá?

– Cupido azt mondta, hogy várjunk itt. – Castiel épphogy kimondta az angyal nevét, egy lágy fuvallat lebegtette meg a lépcsőn szomorkodó lány szőkésbarna haját.

Katie egy másodpercre végigfuttatta tekintetét a ház előtt parkoló két, koromfekete Impalán, amik majdhogynem beleolvadtak az egyre mélyreható sötétségbe. Arcán egy halvány mosoly jelent meg, majd amikor ismét a csillagokra emelte kék szemeit, egy könnycsepp gördült le az arcán. Ebben a pillanatban egy középmagas férfi lépett ki a házból, kezében két félig tele pohárral. Dean Winchester volt az, kinek láttán Castiel nyugodtan könyvelhette el magában, hogy Gabriel most az egyszer valóban igazat mondott. Nem folyamodott semmi trükkhöz, hogy a szövevényes világában tartsa őket. Az idősebbik Winchester az egyik poharat a lány felé nyújtotta, aki egy pillanatra megijedt a fiú közeledésétől.

– Whisky? – kérdezte sírástól rekedt hangján Katie.

– Alkalomhoz illő ital. – A fiatal lány az alsó ajkába harapott, elfojtva ezzel az újabb könnyeket, majd bólintott, és elvette Deantől a neki szánt poharat.

– Mindig is azt akarta, hogy inkább bulizzunk, minthogy siránkozzunk, amikor… Ma lett volna 22 éves – majd hirtelen elhallgatott, és mély levegőt véve, könnyes szemekkel belekortyolt az alkoholos italba.

– Igazi vadászhoz méltó temetésben részesült, merthogy az is volt. Szabad? – mutatott a lány melletti helyre. Katie bólintott, mire Dean is leült a lépcsőre, és az eget kezdte el kémlelni. – Tudom, hogy néha úgy viselkedtem, mintha elegem lenne belőle, de azért be kell, hogy valljam, csíptem a csajt. – Szája félmosolyra húzódott.

Katie lelki szemei előtt megjelentek a majdhogynem égig érő lángok, amik lassan felemésztették Sally vérrel borított, fiatal testét. Temetése estéjén is ugyanilyen ragyogóan csillagos volt az ég. A lánynak már nem is volt olyan gyönyörű ez a természeti jelenség. Inkább elkapta tekintetét a csillagok nyújtotta látványról, és újra az Impalákra esett a pillantása.

– Andie teljesen kikészült… és már én sem vagyok messze attól, hogy… – suttogta sírástól remegve. – Megígértem neki, de egyszerűen nem tudok bulizni, miközben tudom, hogy ő már nincs velünk.

– Sajnálom. Tényleg – szólalt meg együttérzően Dean. – Nem fázol?

– Nem vészes – vont vállat a lány, aki felül mindössze csak egy lenge, világos színekkel tarkított, kockás inget viselt. A Winchester fiúnak ez a válasz épp elég volt ahhoz, hogy levegye a kabátját, és Katie hátára terítse.

– Köszönöm – nézett mélyen a fiú smaragdzöld szemeibe. Dean tekintete pedig ösztönösen a fiatal nő halványrózsaszín ajkaira tévedt. Nem akarta kihasználni a lány állapotát, de egyszerűen valami, ott legbelül arra késztette, hogy megtegye ezt a lépést. Egyetlenegy, hirtelen jövő, apró lendülettel egy lopott csókkal ajándékozta meg a lelkileg megtört lányt. – Sajnálom, de egyszerűen… – majd kínos csend.

Katie kissé összezavarodva nézett újra a fiú szemeibe. Talán még el sem ért a tudatáig az, ami az előbb történt vele. Másodpercnyi hallgatás után azonban mégis viszonozta a fiatal vadász csókját. Miközben a fiú hajába túrt, a hátára terített bőrdzsekiben megcsörrent az Impala kulcsa. Dean ekkor eszmélt fel, hogy valami nagyon nincs rendben egyikőjükkel sem. Mintha valami befolyásolná vagy irányítani akarná az érzéseiket. Gyengéden eltolta magától a lányt, és lesétálva a lépcsőn, tarkóra tett kézzel, fel-alá kezdett járkálni a kocsija előtt.

– Azt hiszem, jobb, ha nem nagyon megyek bárkinek a közelébe is – jelent meg hirtelen Hope mellett a még mindig Cas kabátját viselő férfi.

– Ezt te csináltad? – kérdezte tátott szájjal a lány.

– Igen, vagyis nem csak én. Én mindössze csak felszínre hozom az érzéseket. És arról nem tehetek, hogy ők ketten… – mutatott a lépcsőn üldögélő Katie, és az Impala motorháztetejének támaszkodó Dean felé. – Kölcsönösen vonzódnak egymáshoz. 

– Én mindig azt hittem, hogy Dean utálja Katie-t – jelentette ki Castiel összeráncolt homlokkal.

– A látszat néha csal – jegyezte meg Hope mosolyogva, majd bátyjára nézett, aki látszólag igencsak elgondolkodva meredt maga elé. – És mi lett volna, ha még pár percig a közelükben sétálgatsz?

– Valószínűleg kiszemelték volna az egyik Impalát, és beteljesítették volna a szerelmüket.

­– Vagyis lefeküdtek volna egymással? – fordított a saját nyelvére a lány.

– Pontosan.

– Hűha! Dean meg a szerelem… – vett egy mély levegőt, majd folytatta. – De ránk akkor miért nem vagy hatással?

– Valószínűleg a baba miatt. Eddig nem sokat tudtam meg róla, de az eddigi tapasztalataim azt sugallják, hogy a közelében szinte megsemmisül a természetfeletti erőm, ebben az esetben a kisugárzásom – nevetett fel hangosan.

– Ki van ott? – kiáltotta el magát Dean, fejét ide-oda forgatva.

– Muszáj előjönnünk. Nem maradhatunk itt – fogta meg Castiel kezét Hope, és a ház felé húzta. A férfi bólintott.

– Ne feledjétek, egy darabig a közeletekben fogok maradni. Látva vagy látatlanul –kacsintott az angyal, majd eltűnt.

– Dean! – szaladt ki a roncsok takaró hajlékából Hope, elengedve őrangyala kezét.

– Hope? Cas? Hát itt vagytok? – mosolyodott el széttárt karokkal az idősebbik Winchester, kinek hangjára a házból mindenki az udvarra sietett. 

– Nem mintha olyan régen láttuk volna egymást… – jegyezte meg viccelődve.

– Örülök, hogy újra látlak, Dean – szólalt meg mély hangján Hope háta mögött Castiel, majd az idősebbik Winchesterhez sétált, és kezét nyújtotta, hogy köszöntse őt.

– Ugyan már! Hagyjuk ezt a formalitást – nevetett fel Dean. – Én is örülök, hogy látlak, te, szerelmes angyalka – majd megragadta Castiel karját, magához rántotta, és erősen megszorongatva megveregette a vállát. Cas először értetlenül pislogott barátja kijelentésén, de jól tudta, hogy miért kapta ezt a becenevet. Végül elmosolyodott, és ő is szintén megveregette rég nem látott, öreg barátja hátát. Bármennyire is zavarba ejtette Dean szófordulata, hiányzott neki a fiú. A furcsa, néha megfejthetetlen favicceivel együtt. Castiel erre elnevette magát, mire Dean összeráncolt szemöldökkel eltolta magától, és egyenesen barátjára villantotta csibészes mosolyát. – Gyerekek! Történelmi pillanatnak lehettetek szem- és fültanúi. Castiel, a morcos ex-angyalkánk elnevette magát! Hová kell ezt felírni? – majd kacsintott, és Hope-ra nézett. – Nem tudom hugi, mit tettél vele, de amit csináltál, azt jól csináltad. – A fiatal lány erre láthatóan elvörösödött.

„Jobb, ha nem tudod, mert akkor egy örök életre cikiznél vele.” – válaszolt Dean kérdésére gondolatban.

– Jól van, Dean! – morrant rá Bobby viccesen a ház küszöbjéről. – Inkább gyertek beljebb, és ünnepeljük meg, hogy újra együtt a család.


***


Másnap reggel, Hope egy csésze teával kiült az apró teraszon pihenő, rozoga hintaszékbe, és a távolban lévő, rózsaszín virágokban pompázó, termetes fára esett a tekintete. Mélyen beszippantotta a levegőben terjengő, friss virágillatot. Érezte, amint a lágy, tavaszi szellő megérinti kipirult arcát. Még mindig Castiel csókja járt az eszében, miközben lassan végigsimított gömbölyödő pocakján.

– Bárcsak minden olyan egyszerű lenne – sóhajtott halkan. –, de ne félj! Mindketten vigyázni fogunk rád – mosolyodott el kedvesen. Az elején tehernek érezte a baba kihordását, de most, hogy beszélt hozzá, ez volt az első olyan pillanat, amikor elfogadta, és szíve mélyén akarta is őt. Tisztában volt azzal, hogy egy különleges gyermek növekszik benne, ami egy kis aggodalommal töltötte el, ugyanakkor büszkeséggel is. Tudta, hogy ez a fiú és Castiel fogja neki jelenteni a jövőbeli családját. Már alig várta, hogy a karjaiba tartsa őt. – Sajnálom, hogy nem találkozhattál a nagyszüleiddel. Nagyszerű emberek voltak – suttogta, mire egy hatalmas könnycsepp gördült le az arcán. – De nem kell aggódnod. Itt is fantasztikus emberekkel leszel körülvéve! Tudod, amikor legelőször ide kerültem, nehezemre esett megnyílnom a fiúk előtt… de azóta már sok minden megváltozott! Rájöttem, hogy ennél szebb és jobb családot senki sem kívánhat magának – majd belekortyolt a gőzölgő teába, és egy pillanatra mosolyogva figyelte, ahogy kezeivel gyengéden végigsimít a pocakján. – Ha igaz, amit Gabriel mondott, akkor kisfiú leszel. És már tudom is, hogy foglak hívni – pillantott az égre és folytatta: – Édesapám nevét fogod kapni. Matthew – ejtette kis suttogva. – Igen. Matthewnak foglak hívni. 

Pár percre csend szállta meg Bobby házát és környékét. Hope olyan nyugodtnak és boldognak érezte magát, hogy egy pillanatra átadta magát az őt körül ölelő meleg, tavaszias napsütésnek. Végül álomba szenderült.

Dean, amint észrevette a pihenő lányt, keresztbe tett kézzel, mosolyogva megállt a küszöbön. Egy perc sem telt belé, Sam már a bátyja mellett termett, kíváncsian kémlelve az idősebbik Winchester mosolygásának az okát.

– Nagyon kimerülhetett – szólalt meg suttogva, hosszú hallgatás után Sam.

– Már azt hittük, hogy sosem kerülünk haza… épségben – rázta meg a fejét Dean. – El tudod képzelni mit éreztem, amikor láttam, hogy a hasa napról napra csak növekszik? – A fiatalabbik Winchester együttérzésképpen bátyja vállára rakta a kezét, majd megfordult, hogy visszamenjen a lakásba, amikor halk neszezést hallott meg a roncsautók felől.

– Te is hallottad? – nyúlt a pisztolya után Dean, majd Hope-ra nézett, aki a csörömpölésre felriadt álmából.

– Mi volt ez? – kérdezte kissé ijedten, és a pocakjához nyúlt. Úgy érezte, mintha a baba is nyugtalan lenne.

– Mindjárt kiderítjük – nézett öccsére, akinek kezében szintén egy pisztoly lapult. – Gyerünk, Sammy! – intett a zaj irányába. – Váljunk ketté – suttogta, miközben egyre közelebb értek a rozsdás roncsokhoz. – Te menj elölről, én pedig hátulról. – Sam bólintott, majd maga elé tartotta a fegyverét.

A fiatalabb Winchesternek nem kellett sokat gyalogolnia ahhoz, hogy az egyik autó összetörött visszapillantójában megpillantsa a másik kocsi mögött megbújó lányt. Sam, látva az ártatlan lányt, elrakta a fegyverét és közelebb lépett hozzá, a szőke hajú lány azonban meghallotta lépteit, és a fiatal vadász felé kapta rémült tekintetét.

– Téged ismerlek – szólalt meg Sam. – Te vagy az a lány, aki… – majd elhallgatott. – És hol van a testvéred? Ő is itt van valahol, igaz?

– Naná – hallotta meg háta mögött a fiatal fiú hangját, majd egy kibiztosított pisztoly kattanását. – Sosem hagynám cserben a húgomat.

– Ezek szerint akkor követtetek minket – fordult meg felemelt kézzel a fiatalabbik Winchester, hogy a fiú arcába tudjon nézni. Pár méterrel a fiú mögött látta, hogy bátyja közeledik feléjük, és csendre inti. Sam azon volt, hogy szóval feltartsa a fiút.

– Lilly akarta így – felelte kissé dühösen.

– És mi volt a szándékotok ezzel a bujdosással? – kérdezte felvont szemöldökkel.

– Csak szerettük volna látni… – kezdte a lány, de bátyja a szavába vágott.

– Lilly, csönd!

– Lilly, kit akarsz látni? – kérdezte kedvesen Sam.

– Senkit – vágta rá a fiú.

– Nem téged kérdeztelek. Szóval, Lilly… – fordult a lány felé.

– A-a! Meg se próbáld – hallatszódott Dean hangja a fiú háta mögül, aki Sam tarkójára próbálta helyezni a pisztolya csövét. – Én sem hagyom, hogy bántsák az öcsémet.

– Sajnálom – adta meg magát a fiú. 

– Szóval… – köszörülte meg a torkát az idősebbik Winchester. – Mit is kerestek itt valójában? És kik vagytok? Ha kell, tesztelünk is benneteket – csillant fel a szeme, amikor másik kezével végigsimított a démonölő tőr markolatán.

– Nem vagyunk démonok.

– Ezt bárki mondhatja.

– Legalább hadd mutassam meg – suttogta a fiú, majd felhúzta az inge ujját. A csuklóján egy jól látható tetoválás volt, ami azt a pentagrammát formázta, ami Dean és Sam mellkasán is megtalálható.

– És a húgod? – bólintott a szőke lány felé. A fiatal lány lassan felállt, és megadóan az idősebbik Winchester elé sétált, majd megfordult. Végül félrehúzta a vastag hajkoronáját, ami kitakarta a bátyjához hasonló tetoválását a nyaka hátsó részén. – Hát… – eresztette le tétován a fegyverét Dean, majd megvakarta a feje búbját. – Vadászok vagytok?
– Sőt, még annál is több – suttogta a lány, miközben félénken a testvérére nézett, nehogy valami rosszat mondjon, de a fiú bólintott, így tudta, hogy már nincs mit titkolni tovább. Sam és Dean kérdőn a két fiatalra nézett. – Hope a mi édesanyánk.

1 megjegyzés:

Népszerű bejegyzések

Serials online