Ízelítő a 48. fejezetből

(...)

- Tudom, hogy még mindig félsz – jelentette ki együtt érzően a fiatal vadász. -, de ígérem, ha újra eljön az a pillanat, mindent megteszek, hogy egy cseppnyi félelem se maradjon benned, és hogy újra megbízz bennem.

- Én most is megbízom benned.

- Tudom – majd arcon puszilta a lányt és elindult a konyha felé, de Amy megfogta a kezét és magához húzva szenvedélyesen megcsókolta. Miután kicsit eltávolodtak egymástól, a fiatal vadász kérdő tekintettel a lányra nézett.

- A türelem nem épp az erősségem – mosolyodott el zavarában vállat vonva, majd újra megcsókolta a fiút, aki már az ingét gombolva, lágyan a kanapé felé tolta Amy-t.

- És most már nem félsz, hogy valaki meglát minket? – kérdezte somolyogva a fiatalabbik Winchester.

- Hmm, lássuk csak… Tommy alszik, Bobby és Castiel Whitefish-ben van Pamela-val. Szóval, mostanában biztosan nem fognak hazajönni…

- Hogy te milyen kis rafinált vagy – állapította meg újabb csók után Sam, miközben lassan a lány pólója alá nyúlt, hogy megpróbálja minél előbb lehúzni róla.

- Na, mi az nagyfiú? A könyvekkel könnyen megküzdesz, de egy női pólóval már kevésbé? – majd a fiúra kacsintott, akinek több nem is kellett. Előhúzta zsebéből a démonölő tőrt és az éles hegyével elvágta Amy felsőjének a szegélyét.

- Csak meg kellett volna kérned, hogy vessem le – nézett szúrós tekintettel a fiúra.

- Sa-sajnálom – dadogta a fiatal Winchester és bocsánatkérő, hatalmas kiskutyaszemekkel a fiatal nőre nézett.

(...)