30. fejezet

A fiatalabbik Winchester ölébe vette a lányt, majd némi sóval a kezében kirúgta a konyha ajtaját, és a velük szemben lévő nőre szórta az ételízesítőt. A nő azonban nem tűnt el, ahogy a szellemek tennék ebben az esetben. Dühösen a fiúra nézett, majd amikor észrevette Sallyt a karjaiban, hirtelen a kétségbeesés tört rá.

- Azonnal tedd le, vagy esküszöm... Megöllek! Nem volt elég, amit a bárban műveltetek?

- Nyugalom. Leteszem, rendben? Csak nyugalom – majd óvatosan lefektette a lányt a kanapéra. A fiatal nő végignézett a lakásán, és ekkor tűnt csak fel neki, hogy az ajtaját valaki betörte. Nem is akárhogyan. A nagy felfordulás láttán szemei könnybe lábadtak.

- Mi történt itt? És ki vagy te? – hangja egy oktávval feljebb ugrott.

- Esküszöm, nem tettem vele semmit sem. Csak elájult. A nevem pedig Sam Winchester – válaszolt udvariasan a lány kérdéseire a fiú.

- Aha, szóval Sam – hangjában némi gúny bujkált, ami jelen esetben Deannek volt köszönhető. - Remélem, nem vagy olyan, mint a bátyád.

- Dean? Találkoztál vele? Ő most hol van?

- Sammy! – lépett át a küszöbön az idősebbik testvér, aki majdnem megbotlott a helyéből kiszakított ajtóban.

- Katie – nézett a lányra bocsánatkérően a fiú. Katie azonban még csak felé sem fordult, sőt, egyáltalán nem is törődött vele. Barátnőjéhez sétált, aki már kezdett magához térni.

- Elmentek már? - bújt elő Chuck a fürdőszobából, de amint meglátta a Winchester fiúkat, máris megnyugodott.

- Chuck, hogy kerültél te a fürdőszobába? - kérdezte mosolyogva Sam.

- Csak... elbújtam - válaszolta halkan a férfi. - Utálom a szellemeket.

- Szellemek? - szólalt meg Dean, majd Katie helyett Chuckra nézett. - Akkor ti még mindig jobban jártatok - majd öccse kérdő tekintetét látván folytatta. - A bárban összefutottunk egy-két igencsak barátságos alakkal. És köztük volt a mi drágalátos Michaelünk is.

- Hope - suttogta Sam lehajtott fejjel.

- Igen Sammy, tudjuk. És az a rohadék nem akarta elmondani, hogy hová vitte.

- Meg kell keresnünk.

- Hidd el, most én sem tudok másra gondolni - rázta meg a fejét Dean. - De túl sok mindenkinek baja eshet, ha csak így, minden felkészülés nélkül belevágunk. Kapásból van három ártatlanunk, akiket azok a szemetek akár fel is használhatnak csalinak vagy bármi másnak...

- Három? - Az idősebbik Winchester bólintott, majd folytatta.

- Katie, a barátnője - mutatott a lányok felé. - és Andie.

- Na, jó. És ki az az Andie?

- Senki! – szólt közbe Katie ingerülten.

- Sajnálom, szivi, de ezzel nem érsz el semmit sem. Már ő is benne van a dologban, szóval… mindhárman szépen velünk jöttök.

- Dean, én megértem, hogy meg akarod őket védeni, de… Beszélhetnénk négyszemközt? – bólintott a folyosó felé a fiatalabbik Winchester.

- Sam, ha bármi van, nekünk is tudnunk kell – szólalt meg magabiztos hangon Katie.  -, vagy nem megyünk sehová.

- Hát akkor Sammy… Ne várasd meg a mi kis művésznőnket – mosolyodott el Dean. – Sam sóhajtott egy nagyot, és Katie-re nézett.

- Amy kórházban van, és megígértem neki, hogy ha felépül… Mindegy is! Most az a fontos, hogy megállítsuk Michaelt – mondta szomorúan a fiú.

- Nem Sam. Neked és Amy-nek most az a legfontosabb feladata, hogy elhozzátok, és biztonságba helyezzétek Tommyt, amilyen gyorsan csak tudjátok.

- Biztonságba? De mégis miért? Ki elől? – kérdezte kissé riadtan a fiatalabbik Winchester.

- Tommy – kezdte szomorú hangon Katie. – Ő az Antikrisztus.

- Antikrisztus? – A fiú arcára a teljes döbbenet ült ki. – De én úgy tudtam, hogy az Antikrisztus Lucifer gyermeke.

- Nem feltétlenül – szólalt meg egy mély férfihang a helyiség bejárata felől. Mindenki a hang irányába fordult. Sally lassan felült a kanapén, és tátott szájjal a ballonkabátos férfira meredt, aki mellett Andrea is kissé feszülten hallgatta az eseményeket. – Ez csak egy feltételezés, ugyanis a Biblia néhány ponton nem megbízható, ugyanakkor az arkangyalok nem igazán kavarnak halandókkal, ahogyan ti mondanátok – folytatta Castiel mély és nyugodt hangján. – Ha az évezredek során bármikor megtették volna, akkor már nem angyalok lennének.

- Hanem halandók – egészítette ki barátját Dean elgondolkodva. Az angyal bólintott. – Amikor a bárban voltunk, Michael említett valamit. Ezzel a ’halandós’ dologgal kapcsolatban – vonta fel a szemöldökét a fiú.

- Ez most nem számít, Dean – intette le az idősebbik Winchestert az angyal. – Szóval, amint említettem, az Antikrisztus nem feltétlenül Lucifer leszármazottja. Lehet akár egy démoné és egy emberé is.

- Amy és én – szólalt meg fájdalmas hangon Sam, akinek több szó már nem is jött ki a száján.

- Sajnálom Sam – sóhajtott Katie, majd Deanre nézett, aki ugyanolyan sajnálattal tekintett az öccsére.

- De ha Tommy az Antikrisztus, akkor… Igaz az is, amit Michael mondott? – Andrea arcán a kétségbeesés jelei látszottak.

- Mit mondott Michael? – kérdezte Sam, miközben végignézett mindenkin, aki csak a szobában volt.

- Sam, ez nem…

- Mit mondott Michael? – erősködött a fiú, mélyen a bátyja szemébe nézve.

- Csak annyit, hogy Hope gyermeke lesz az Antikrisztus végzete – nyögte ki végül Dean.

- Ezt nem… Nem tudom elhinni… - majd leült a mellette lévő székre, és arcát a két tenyerébe temette. – Miért pont most? Miért pont velünk történik mindez? – suttogta maga elé a fiú.

- He, Sammy – szólította meg öccsét együtt érző hangon Dean, majd Samhez sétált, és leguggolt elé. – Ezt is megoldjuk majd, rendben? – Sam nem nézett a bátyjára. – Figyelj, öcskös, voltunk már nagyobb galibában is. Össze kell szedned magad! Amy-ért! – Dean remélte, hogy ezzel majd hatni fog az öccsére. Szerencséjére sikerült kizökkentenie testvérét a tehetetlenség állapotából. Sam felemelte a fejét, és egyenesen a bátyja szemébe nézett.

- Amy-ért – majd Dean vállára tette a kezét.

- Jól van, öcskös – mosolyodott el a fiatal vadász, majd a többiek felé fordult, és összecsapta a kezét. – Hát, akkor már csak el kell jutnunk Bobby-hoz. Amit még nem tudom, hogy hogyan oldunk meg, mivel hogy heten vagyunk, és momentán csak egy kocsival tudok szolgálni.

- Ha csak ennyi a baj, nekem van kocsim – szólalt meg Katie egy sejtelmes mosollyal az arcán.

 - Oh! Valóban? – vonta fel csodálkozva a szemöldökét Dean. – És hol?

- Hátul. A garázsban – majd Sally felé fordult, aki kuncogva hol Andrea-ra, hol pedig Katie-re nézett.

- Most mi olyan vicces? – nézett értetlenkedve először Andie-re, majd pedig Sally-ékre az idősebbik Winchester.

- Majd meglátod. Találkozunk a motel előtt.

***

Chuck, Sam, Dean és Castiel a motel parkolójában várták a lányokat. Az idősebbik Winchester már kezdett egy kicsit türelmetlen lenni, amikor hirtelen egy ismerős autó motorjának a dörömbölését hallotta meg a közelben. Szája akarva-akaratlanul mosolyra húzódott, majd pár másodperc múlva elképedve figyelte a szembe jövő éjfekete ’67-es Chevy Impalát, amelynek volánja mögött Katie ült, kacér mosollyal az arcán.

- Ne… csak ezt ne… Hogy a fenébe? – hebegte Dean tátott szájjal, miközben a lefékezni készülő autóhoz sétált. – Te klónoztad a kocsimat? – kérdezte széttárt karokkal Katie-től, aki épp óvatosan becsapta maga mögött az Impala ajtaját.

- Nem pont erre a reakcióra számítottam – szólalt meg a lány, közvetlenül megállva a fiú előtt.

- Talán azt hitted, hogy tapsikolni fogok örömömben? – Katie felnevetett. Dean összeráncolta a homlokát.

- Már attól tartottam, hogy egy egész fegyverraktárral rontasz nekem.

- Nem is olyan rossz ötlet – csillant fel a fiú szeme, majd tekintetet hirtelen komollyá vált. – Senki sem szórakozhat Baby-vel.

- Nem kell félned. Azt sosem tenném – mondta őszintén, minden szemrebbenés nélkül a lány. Dean kissé meglepődött azon, amit mondott, de leginkább azon ahogy mondta, mivel még soha senki sem vette ennyire komolyan, hogy ez az Impala mennyire fontos a számára. Még Sam is inkább viccelődni szokott vele, amikor hosszabb-rövidebb időre meg kellett válnia a kocsijától. - Lenne kedved vezetni az én Baby-met? -–mosolyodott el a lány, miközben az autója slusszkulcsát forgatgatta a kezében.  Az idősebbik Winchester először meg sem tudott szólalni a meglepődöttségtől, csak hallgatott, majd félszemmel az öccsére nézett.

- Sammy, a kulcs a helyén. Most te vezetsz. – Katie újra elmosolyodott, majd a fiú kezébe adta a kulcsokat, aki minden további kérés nélkül beszállt a Chevy ikertestvérébe. Az idősebbik Winchester teljesen otthon érezte magát, ahogy mindkét kezével végigsimította az Impala kormányát: mintha csak az ő kocsijában ült volna. Katie beszállt az idősebbik testvér mellé. A hátsó ülésen Andrea és Sally még mindig azon nevetgélt, ahogyan Dean reagált a másik Impala megjelenésére. – Wow – hüledezett Dean. – Ez több mint szimpla klónozás – majd csibészesen elmosolyodott, és beindította az új, de mégis régi ’67-es Chevy Impalát.

A motel parkolójából először Deanék kanyarodtak ki, majd pedig Sam: Castiellel és Chuckkal a hátsó ülésen.

***

- Uram! – lépett be egy fiatal férfi a tárgyalóterembe, ahol Michael négy másik férfival és egy fiatal nővel együtt látszólag igen komoly ügyről tanácskoztak.

- Mi az Nathanael?

- Az imént értesített Aleera, hogy Rebecca végzett a szobával.

- Minden a legnagyobb rendben volt? – érdeklődött az arkangyal.

- Igen. Magán kívül senki sem mehet se ki, se be. Kivétel az alakváltó, ahogyan parancsolta. – Az arkangyal bólintott.

- És a lány?

- Még mindig alszik – válaszolta a fiú, aki a többiekkel ellentétben sötétszürke zakót és hozzá kevésbé illő fekete szövetnadrágot viselt.

- Azt szeretném, ha semmiben sem szenvedne hiányt az elkövetkezendő napokban.

- Értettem, Uram – majd megigazította a zakóját és elhagyta a termet.

A helyiséget, amely közepén egy hatalmas márvány asztal állt, bármely halandó megcsodálta volna. A bejárattól jobbra lévő oldalon erkélyajtókhoz hasonló ablakokon keresztül szűrődött be a fény. A karnisokon bordó bársonyfüggönyök lógtak, ízlésesen elkötve. A padlót színtiszta márvány borította. A baloldalon egy szűk átjáró jelezte a másik terem bejáratát. Mellette egy hosszan elnyúló, közel húszpolcos vitrin díszelgett, amelyben a világirodalom híres költőinek és íróinak művei sorakoztak. A tárgyalóterem bejáratával szembeni oldalon egy márvánnyal kirakott kandalló álldogált, felette pedig egy majdnem az egész falat eltakaró festmény, melynek kerete aranyszínezésű volt, és alighanem a hét arkangyalt ábrázolta mennyei Atyjuk társaságában.

Michael a fiatal férfi távozása után az asztalt körülvevő arkangyalokhoz sétált, majd a márványasztalra támaszkodva kérdésre várva figyelte őket.

- Mi ez a nagy vendégeskedés Michael? – szólalt meg gúnyosan az egyetlen sötétbőrű férfi a teremben, markáns hangján.

- Te is tudod, Rafael, hogy a lánynak önszántából kell beleegyeznie a rituáléba.

- És azt gondolod, hogy sikerülni fog? – kérdezte egy lágy, barátságos férfihang. Michael az angyal kávébarna szemeibe nézett, melyek a nap fényétől arany barnának tűntek.

- Igen Sariel. Azt – válaszolt magabiztosan Michael. A sötétbőrű arkangyal felnevetett.

- Úgy, mint azzal a kis harcos amazonnal? – kérdezte lenézően a férfi. – Lássuk csak, mikor is volt? Hmm, úgy cirka 2-3000 éve? És ha jól tudom, egy évvel ezelőtt sikerült is újjászületnie. Mondd, te hiszel a lélekvándorlásban Michael? – A teremben mindenki feszülten figyelt, egészen addig, amíg Rafael feljebb nem emelte a hangját. – Mert én nem! Nem szép dolog visszahozni a holtakat a halálból testvérem!

- Elég legyen ebből a hangnemből! – emelte fel Michael is a hangját, miközben rácsapott az asztalra. Ha nem márványból lett volna, talán még ketté is törött volna az arkangyal erős ütésétől.

- És még Castielt ítéltük el emiatt – rázta meg a fejét Rafael. Ekkor Michael a semmiből előragadott egy angyalpengét, de nem ölte meg a tőle pár méterre szemben lévő arkangyalt. Erősen megszorította a markában megjelenő mennyei fegyvert, majd dühösen Rafael szemeibe nézett. – Utoljára akkor láttalak ilyennek, amikor megtudtad, hogy Lucifer fellázadt.

- Az már régen volt – mondta kemény hangján az arkangyal.

- Bárhogy is tervezed ezt a rituálét, egyáltalán nem értek veled egyet. Azzal meg végképp nem, hogy démonokkal és hasonló lényekkel szövetkeztél az ügy érdekében.

- Abban reménykedtem, hogy majd számíthatok rád, de ha ezt gondolod, akkor…

- Szóra sem érdemes – vágott Michael szavába Rafael. – Ez már nem az én dolgom – tette hozzá hanyagul az arkangyal, majd magára hagyta a teremben lévő testvéreit.