A fiatal vadász a lányt egyenesen a női mosdóba húzta, aminek ajtaját kulcsra zárta. Dean, dzsekijét levéve egyenesen a mosdókagylóra terítette. Kigombolt ingjének a gomblyukakkal borított része épphogy csak bele volt tűrve a nadrágjába. Amikor megpróbálta kihúzni, Katie védelmezően a szeme elé tette a kezét.
- Hé, hé, hé! Mondtam, hogy nem vagyok rá kíváncsi.
- Nyugi, kislány. Most még nem a lényeget akarom megmutatni – majd levetette az ingjét és a kabátjára dobta. Katie kezével azonban még mindig kitakarta a Dean nyújtotta látványt. – Arra kértél, hogy mutassak valami olyat, ami csak Deanre, vagyis csak rám jellemző. – A rám szót erős nyomatékkal ejtette ki. – De ha ennyire félsz egy kézlenyomattól, akkor… - A lány ekkor elemelte a tenyerét a szeme elől és megnyugodva vette észre, hogy az idősebbik Winchester nem félmeztelenül áll előtte. Fekete izompólót viselt, a bal felkarján pedig jól észrevehető volt annak az angyalnak az összetéveszthetetlen kézlenyomata, aki kimentette őt a Pokolból.
- Az ott Castiel…? – kérdezte Katie tátott szájjal.
- Ha csak nem más taperolt le a Pokolban töltött idő alatt – válaszolta Dean viccesen.
- Meg… megérinthetem? – A lány hangjában némi félelem és zavar is bujkált. A Winchester fiú bólintott, mire Katie Deanhez sétált, és tenyerét lassan a kézlenyomatra helyezte, fél szemel pedig a vadászt figyelte.
- Hmm, azért csak óvatosan. Mostanában ez is igencsak kényes területté vált – szólalt meg a fiú csibészes mosollyal az arcán, miközben mélyzöld szemeiben valami megmagyarázhatatlan dolog csillant fel. Katie nem válaszolt, még csak nem is reagált az idősebbik Winchester mondatára. Képes lett volna a tenyerét egész nap ezen az egy, sokatmondó jelen pihentetni. Csak egyetlen egy szó jutott eszébe ez után a sok hihetetlennek tűnő dolog után: elképesztő. Még a legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy valaha mindez meg fog vele történni. És most…
- Vissza kell mennünk a motelba - szólalt meg a lány komoly hangon, majd Dean ruháiért nyúlt, mire a fiú mosolyogva felvonta a szemöldökét. - Öltözz fel!
- Miért is?
- Így... - kezdte zavarában a lány. Érezte, amint lassan elpirul. - ... nem tudok gondolkodni.
- Miért is?
- Az istenért Dean, ne hajtogasd már állandóan ezt a kérdést - rivallt rá Katie a fiúra.
- Jól áll, ha ideges vagy. Pláne akkor, ha egy kicsit még zavarba is jössz - mosolyodott el csibészesen Dean.
- Honnan tudod? Hisz nem is ismersz. Másnak tartogasd az eféle csajozós dumádat. - Az idősebbik Winchester felnevetett.
- Tudod, ezt már sok mindenkitől megkaptam az évek során, és valahogy mégis úgy hozta a sors, hogy a végén nálam kötöttek ki. Ha érted, mire gondolok...
- Azt hiszem, most már biztos vagyok benne, hogy te vagy az a bizonyos Dean Winchester - rázta meg a fejét Katie.
- Az egyetlen és a pótolhatatlan - tette hozzá mosolyogva a fiú, majd neki állt, hogy felvegye az ingjét és a dzsekijét.
Az alatt a negyed óra alatt, amíg Dean és Katie a mosdóban voltak, egy újabb idegen látogatta meg az otthonos kis bárt. A pult mögött lévő fiatal nő, Andrea, már túl sok véletlen szerű egybeesést látott, illetve hallott a mai nap folyamán ahhoz, hogy egy újabb furcsa dolog történjen vele. Azonban tévedett. Tekintetét lassan végigfuttatta a bejáratnál álló férfin, akin a legfeltűnőbb dolog az egyik kedvenc sorozatbeli szereplőjének a hamisítatlan ruhadarabja volt. Zafírkék szemei pedig csak úgy izzottak a halovány fényben úszó helyiségben. Andrea lassan körbenézett a bárjában és meglepetten tapasztalta, hogy rajta és a férfin kívül senki sincs a közelben. Ugyanis azt nem tudta, hogy a fiatal vadász és Katie a tőle pár méterre lévő illemhelyiségben vannak, ráadásul kulcsra zárt ajtó mögött.
A hosszú kabátos férfi vészesen közeledett a pult felé. A fiatal nőben már az is felmerült, hogy értesíti a rendőrséget. Azonban valamiért mégsem tette. Végül is mi lehet rosszabb egy olyan embernél, aki olyannyira rajong a sorozatbeli karakteréért, hogy már úgy is öltözködik?
- Jó napot! - köszönt illedelmesen a férfi.
- Jó napot! – köszönt vissza udvariasan a fiatal nő. – Miben segíthetek? Vagy esetleg kér valamit inni? – A férfi megrázta a fejét.
- Az egyik barátomat keresem.
- És honnan tudja, hogy itt van?
- Csakis itt lehet. Ez a legközelebbi bár a motelhez.
- Az Alex Johnson Hotelhez?
- Igen – válaszolt a férfi mély hangján.
- És mondja uram, kit keres? Azon kívül, hogy a barátját?
- A neve Dean. 32 év körüli…
- Sötétbarna bőrdzsekit viselt? – kérdezte döbbent arckifejezéssel a pult mögött álló nő. A férfi nem tudta, hogy mitől lepődött meg ennyire, de ettől eltekintve ugyanúgy válaszolt.
- Igen. – Andrea már végleg túl soknak érezte a mai nap véletlenszerű eseményeit. Már csak egy valami hiányzott ahhoz, hogy kitérítse a hitéből. Méghozzá az idegen neve.
- Ha nem túl személyes… Elárulná a nevét?
- Természetesen. A nevem Castiel. – A fiatal nő számára ez az egy név olyan volt, mint derült égből villámcsapás. A hüledezésre azonban nem sok ideje maradt, mert másodpercekkel később kinyílt a mosdó ajtaja, amin Katie és Dean lépett ki. Mind Katie-ék, mind pedig Andrea-ék kölcsönös döbbenettel fürkészték egymást.
- Castiel? Te meg mit keresel itt? – Dean lassan már kezdte úgy érezni, mint akinek saját, bejáratos bébi csősze van. – És nehogy azt mond, hogy értem jöttél. Megint.
- Cas… Castiel? – dadogott a lány. – Ez már nekem túl sok.
- És akkor én mit mondjak? – szólalt meg Andrea, majdhogynem tátott szájjal. Majd egy pillanat csend, és folytatta. – Szóval akkor Dean és Castiel. És mindketten…?
- Igen, Andie. Mindketten létező személyek. Amolyan hús és vér emberek. Dean – fordult kétségbeesetten Katie a fiú felé. – Ha minden valóban igaz, amit írok, akkor minél gyorsabban vissza kell mennünk a motelhez. Hope hatalmas veszélyben van.
- Milyen veszélyben? - szólalt meg Castiel aggódó tekintettel.
- Michael el fogja vinni. Érte jön. Láttam álmomban.
Ebben a pillanatban négy férfi sétált be az ajtón, kőszobrokra emlékeztető arccal. Szemükben a fölényesség szikrája izzott, egészen addig a percig, amíg tekintetük egy pislantással éjfeketére nem változott.
- Démonok – suttogta Andrea.
- Mindenki a pult mögé! – kiáltotta el magát Dean, majd megragadta a lány karját, és a fiatal nő felé tolta. – Most!
Az idősebbik Winchester ekkor előhúzta kabátjának belső zsebéből a démonölő kést, majd elindult a négy férfi irányába, akik gúnyosan elmosolyodtak, és újabb négy feketeruhás alak sétált be a helyiségbe.
- Dean, túlerőben vannak.
- Köszi Cas. Ezt én is látom. A francba is! Miért nem kocsival jöttem? Nincs semmi fegyverünk – idegeskedett a fiú.
- És hogy jutottál volna ki a kocsidhoz? A főbejáraton biztos nem – szólalt meg Katie a pult mögül. – Ha csak… - majd Andrea-ra nézett, akinek a szemében látszólag ugyanaz az ötlet villant fel.
- A raktár – súgta Deannek a gesztenyebarna hajú nő. – Ott vannak fegyverek. Igaz, hogy csak kettő, de az is jobb, mint a semmi.
- Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de a sima golyó nem öli meg a démonokat. Még csak le se lassítja őket.
- Nem is átlagos fegyverekről beszéltem – mosolyodott el Andrea.
- Öhm, azt hiszem, nem egy dologra gondoltunk – vonta fel a szemöldökét Katie. – Azt hittem, hogy a hátsó kijáratról beszélsz – suttogta a lány alig hallván, mire az egyik feketeszemű megszólalt.
- Nincs hová mennetek. Körbevettük az épületet. – A férfi kijelentésére Dean reakciója csak egy szisszenés volt, majd szája kurta félmosolyra húzódott.
- Ki mondta, hogy el akarunk menni? – majd a kést a pengés részénél megragadta, és egy késdobóhoz hasonló mozdulattal egyenesen a démon szívébe dobta. A démon felordított és pillanatok alatt halott volt. A még életben maradt hét démon, társuk halála láttán összeszűkült szemmel Castielék felé néztek, és elindultak a pult irányába.
- Andrea – fordult Dean a fiatal nő felé. – Bármilyen fegyverekről is beszéltél, hozd ki őket, és amilyen gyorsan csak tudod, zárd be a hátsó kijárat ajtaját, nehogy még több rohadék jöjjön be rajta. – Andrea bólintott és már rohant is a raktárba.
- Segítek neki – szólalt meg Katie, majd elindult a raktár felé, de félúton megtorpant és hátrafordult. – Dean. – A fiatal vadász a neve hallatán a lány felé nézett, miközben lassan Cast is sikerült a pult mögé ráncigálnia. – Légy óvatos.
- Az óvatos a második nevem – mosolyodott el fölényesen az idősebbik Winchester. – Csak semmi elérzékenyülés. Nah, nyomás – intett a raktár felé.
A félhomályban úszó raktárban csak egy aprócska éjjeli lámpa pislogott. Andrea már mindkét fegyvert a kezében tartotta.
- Tessék – nyomta az egyiket barátnője kezébe. A lány döbbenten nézett a fegyverekre.
- Ezek vízi…
- Vízi pisztolyok. Igen. Viszont nem akármivel vannak megtöltve.
- Szentelt víz? – kérdezte hüledezve Katie.
- Aha – bólintott a fiatal nő.
- De mit keres szentelt víz egy kocsmában?
- Őszintén? Már a napokban sok minden nem stimmelt, és hát felszereltem magam. Most biztos totál zizisnek nézel, de tegnap például ként találtam a bár bejáratának a sarkában. Egy átlagos ember biztos annyiban hagyná a dolgot, de én… Muszáj volt valamit tennem.
- De miért nem szóltál?
- Ezt most komolyan megkérdezed tőlem? Egy normál embert emiatt diliházba zárnak.
- Tudom, tudom, de most, hogy tudjuk mi a valóság…
- Hidd el, így sem kivételeznének veled, de most hagyjuk ezt az egészet. Siess Deanhez! Én meg addig még csinálok egy kis utánpótlást.
- Dean! – rohant ki Katie a raktárból. – Kapd el! – dobta a szentelt vízzel töltött fegyvert a fiú felé.
- Mégis mi a frászt csináljak egy vízi pisztollyal? – nézett értetlenül a kezében lévő tárgyra.
- Csak lőj vele és megtudod. – A fiatal vadász a legközelebb lévő démonra célzott. Ahogy a folyadék elérte a férfi arcát, sósavként kezdte el marni a bőrét.
- Szentelt víz! – kiáltott fel nevetve Dean. – Andie, nem tudom, hogyan csináltad, de egy Istennő vagy.
- Oh, ezt bóknak veszem, Dean Winchester – lépett a fiú mellé, szintén egy vízi pisztollyal a kezében, majd a többi démon felé célzott vele, akik úgyszintén arcuk elé kapták a kezüket a szentelt víz maró hatása miatt.
- Ugye van még szentelt víz odabent? – kérdezte Dean reménykedve.
- Épp csak annyi, amennyi egy töltésre elég lesz.
- Az túl kevés – suttogta maga elé Katie, majd hirtelen észrevette a földön heverő démon testében lévő kést. Gondolkodás nélkül átugrotta az italos pultot, és földet érve kihúzta a démonölő tőrt a férfi halott testéből. A három legközelebb lévő, kidolgozott testalkatú férfi meglátván a kést, elindultak Katie irányába.
- Katie, azonnal gyere a pult mögé! – kiáltotta az idősebbik Winchester, miközben az utolsó csepp szentelt vizet is kilőtte a vízi pisztolyból.
- Nem lesz semmi baj – fordult Dean felé a lány.
- Katie, vigyázz – hajította el az üres pisztolyt a Winchester fiú olyannyira pontosan, hogy az eltalálta az épp Katie kezét megragadó démon homlokát. A lány, Dean figyelmeztetésére hirtelen megfordult, de már túl késő volt. A vízi pisztollyal homlokon talált férfi társának sikerült kivennie a lány kezéből a tőrt, és egy szúrás is elég volt ahhoz, hogy halálos sebet ejtsen a fiatal nő mellkasán.
Katie remegő kézzel nyúlt a szíve mellett lüktető fájdalom után. Véres kezei láttán lassan elhomályosodott előtte az ’Iszákos Vadász’ kis helyisége. Csak egy hang ismétlődött a fejében, aki az ő nevét kiabálta újra és újra. Ez a hang pedig Deané volt.
Az idősebbik Winchester ösztönei olyannyira cselekvésre késztették, hogy dühében legszívesebben minden egyes démont kinyírt volna, aki akár csak a közelébe jön a bárnak.
- Ő nem próféta – suttogta Castiel. – Az arkangyala nem jött el, hogy megvédje őt.
- A francba! – csapott a pultra Dean idegességében, majd a lányhoz rohant. Óvatosan kihúzta a frissen ejtett sebből a kést és a legközelebbi démon felé hajította, aki ismét egy személlyel növelte a halott démonok számát. Mély levegőt vett, miközben végignézett a lány vérben úszó mellkasán, majd gondosan ölébe vette Katie-t, aki érthetetlen szavakat motyogott az orra alatt.
- A raktárban van egy matrac – szólalt meg Andrea könnyes szemekkel. – Ó, istenem! – majd összekulcsolta a kezét.
- Kapaszkodj erősen a nyakamba – suttogta Dean a lány fülébe. – Katie, még véletlenül se aludj el! Hallod?! – majd lassan lefektette a matracra, letépett egy darabot az ingéből és erősen a lány sebére nyomta. – Ezt tartsd itt erősen, amíg vissza nem jövök, rendben? – Katie fájdalmában az alsó ajkába harapott, és könnyes szemmel bólintott egyet.
Dean majdhogynem úgy esett át a raktár küszöbén, de amint a pulthoz ért, Castiel és Andrea meredt tekintetét követvén egy öltönyös férfit pillantott meg, aki háttal állt a fiúnak, és kinek lábai előtt mind az eddig élő démon holtan hevert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése