Ízelítő az 51. fejezetből

(...)

– Drága, egyetlen Sallym. – A sötétbarna hajú fiú a bejárat előtt sétálgatva figyelte a székhez kötözött lányt, miközben kezében egy tőrt forgatgatott. Sallynek mind a kezei, mind pedig a lábai erősen össze voltak kötözve. – Ha te nem lennél, ki kellene találni.

– Miért? – horkantott az újonc vadász. – Talán azért, mert minden kérdés nélkül szétrúgnám a seggedet?

– Ismerlek. Inkább valami mást csinálnál vele – csillant fel a fiú szeme, majd kajánul elmosolyodott.

– Tudod is te – mocorgott a székben idegesen Sally. – Te biztosan nem ismersz.

– Én a fejedbe látok, cicus. Ez egy istenadta tehetség.

– Dugd fel magadnak az istenadta tehetségedet – köpött a fiú felé, de túl messze volt tőle, így a próbálkozása céltalan volt.

– Hmm, de harapós kedvedben vagy, cicus.

– Befejeznéd már ezt a cicusozást? Csak mert irtóra idegesít! – fújt egyet idegesen Sally.

– Úgy hiszem, nem vagy abban a helyzetben, hogy nekem dirigálj – változtak át a fiú szemei feketévé, majd kihúzva magát a lányhoz sétált, és közel hajolt hozzá.

– Tudod mit? – mosolyodott el félig-meddig Sally. – A képedet így még jobban át tudom majd rendezni, mint a démonseggedet.

– Még mindig harapós vagy – simított végig a tőr pengéjével a lány arcán, másik kezével pedig megszorította a combját.

– Te meg még mindig egy arrogáns, perverz és pokollakó pöcs – hajolt közelebb, és dühtől izzó tekintettel a fiatal fiú mélybarna szemeibe nézett.

– Oh, miért sértegeted ennyire szegény Ronnyt? – gügyögte a démon gúnyosan.

– Nem őt sértegetem, hanem téged! – vágta rá a lány, majd akarva-akaratlanul egy könnycsepp gördült le a dühtől kipirult arcán.

(...)