50. fejezet

Már több mint egy hónap telt el azóta, hogy Dean és Hope Gabriel világában ragadt. Castiel hiába várta az arkangyal által ígért értesítést, nem jött semmi és senki sem. A napok pedig vészesen múltak.

Az újév bekövetkeztével a február gyorsan eljött, és kis idő múlva a március is. Castiel egyre inkább azt kezdte érezni, hogy Gabriel becsapta őt. De nem csak ez bántotta, hanem az is, hogy nem árulta el Samnek Dean hollétét. A fiatalabbik Winchester az elmúlt hónapokban már több boszorkányt és médiumot is felkeresett Pamela ismeretségi körén belül, valamint azon kívül. Ahol csak megfordult, eddig mindig nemleges választ kapott: senki sem tudta megmondani, vajon hová tűnhetett a bátyja.

Egyik este, amikor Sam a valaha létezett legporosabb könyveket lapozgatta Bobby könyvtárában, megcsörrent a mobilja a nadrágja zsebében. Gyors mozdulattal az egyre türelmetlenebbül rezgő telefon felé kapott abban reménykedve, hogy talán Dean az, aki keresi.

- Dean? – szólt bele kérdőn a felvett telefonba. – Andrea? – kérdezte kissé bizonytalanul, ugyanakkor egy kis örömmel a hangjában. Boldog volt, hogy egy rég nem látott ismerős hangját hallhatta újra. – Minden rendben van? – A vonal túloldalán lévő fiatal nő zokogása alig tette érthetővé válaszát. – Mi történt? (…) Igen, emlékszem, de Dean sajnos most nincs itt – sóhajtott szomorúan. – Már hónapok óta keressük, és Hope-ot sem találjuk sehol sem. – (…) Sally? Bajban van? (…) Ron? Ki az a Ron? (…) Jó, jó, tudod mit? Gyertek ide Katie-vel olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtok.

***

Sam könyökével a combjára támaszkodva idegesen dobolni kezdett a lábával, amikor újra megcsörrent a telefonja.

- Hallo! (…) Dean? – A fiatalabbik Winchester olyannyira meglepődött bátyja hangjától, hogy látszólag megnyugodva állt fel, és indult el Bobby dolgozószobája felé, ahol Castielék Wendyvel együtt Peter és Hope-ék után kutattak. – Kérlek, mondd, hogy minden rendben van veletek! Hol vagytok? (…) Castiel? Igen, itt van, miért? – A túloldalon lévő Winchester hangja halk utasításként csengett. Sam szótlanul nyújtotta át a telefont Castielnek. A férfi közelebb lépett a fiúhoz, és miközben a mobilért nyúlt, zafírkék szemei előtt hirtelen megjelent Gabriel arcképe. Castiel egy pillanatra le is hunyta a szemét, remélve, hogy csak képzelődik, és tényleg Dean van a vonal végén, de amikor beleszólt a telefonba, a várt baráti hang helyett az arkangyal gúnyos kacagása, majd komoly kijelentése hallatszódott.

- Dean? Mi a baj?

- Bocsi a késésért – kért elnézést a vonal túlsó oldalán egy semmitmondó hang. – Ezt azt hiszem, elszúrtam. Pedig titokban akartam tartani – szisszent fel halkan az arkangyal. – Rossz számot tárcsáztam.

- Akkor ezek szerint… - Castiel nem akart még egy hibát elkövetni, és egyébként is utálta a titkolózást, azért kihangosította Sam telefonját, és a többiek felé fordult.

- Bizony-bizony.

- De hisz ez nem is Dean! – szólalt meg felháborodottan és zaklatottan a fiatalabbik Winchester. 

- Ó, szia Sammy, hogy vagy? – üdvözölte nevetve a fiút Gabriel.

- Hová vitted el Deant? És mi ez az egész? – lépett közelebb Castielhez.

- Sajnálom Sammy fiú, de nem árulhatom el. Köt az esküm – bökte ki válaszként az arkangyal.

- Egy fenét! – nyúlt a telefon felé, hogy idegességében összeroppantsa, de Cas megakadályozta.

- Mindent a maga idejében – suttogta Gabriel sejtelmesen.

- Ha most lerakod a telefont, esküszöm…

- Mit fogsz tenni? Úgyis tudod, hogy a bátyádat csak én hozhatom vissza – váltott komolyabb hangnemre. – Ígérem, ha okos leszel, és odafigyeltek a ti kis angyalkátokra, akár még ma is viszontláthatjátok a makacs Winchestert és bájos segítőjét.

- 4 hónap! Jelent ez neked egyáltalán valamit? Már 4 hónapja, hogy semmit sem hallottunk felőlük – kiáltotta könnyes szemekkel Sam.

- Nyugi, szépfiú, nekik egy cseppet sem ártott meg ez a 4 nap.

- Ha nem hallottad volna, én 4 hónapot mondtam – fordult ki magából egyre jobban a fiatalabbik Winchester.

- Én pedig 4 napot. Most ezen akarsz vitatkozni? Én csak jobban tudom. Az én világomban most új szabályok uralkodnak: egy nap egyenlő egy hónappal. Ez még mindig jobb, mintha években számolnám, nemde bár? – hangja gúnyosabbnál gúnyosabbra váltott. – Ez így annyira személytelen – majd ahogy lerakta a telefont, a túloldalról már csak egy hangos búgás hallatszódott.

- Most komoly!? – kérdezte Amy felháborodottan. – Csak úgy lerakta!? – De Sam nem figyelt a fiatal nő idegeskedésére. Leírhatatlan harag gyűlt össze benne. Úgy érezte, már nem kell sok ahhoz, hogy végleg kiboruljon, és itt hagyva mindenkit, egyedül induljon útnak bátyja felkeresésére

- Nem hagyhatom… - indult a kijárat felé a fiatalabbik Winchester.

- Sam? Hová mész? – kérdezte aggódva Amy, majd megfogta a fiú kezét.

- Bárhová, csak… csak ne kelljen itt tétlenül üldögélnem, miközben Dean és Hope egy pszichopata arkangyal fogságában van! – ütött erősen az ajtófélfára.

- Sam, sss, nincs semmi baj. Együtt ezt is megoldjuk – simogatta meg gyengéden a fiú hátát. – Itt van Bobby, Castiel és én is. Egy család vagyunk. Egy igazi vadász család - mosolyodott el nyugtatóan.

- Helló, mindenki! – törte meg az idilli pillanatot Gabiel. – Mint mondtam, a telefonbeszélgetés nem épp az én műfajom. Kissé személytelen, de….

- Várjunk csak! Te élsz? – kérdezte döbbenten Amy.

- Csodás felfedezés, édesem – csapta össze mindkét tenyerét.

- De hisz láttuk, amikor Tommy végzett veled.

- Óh, igen, a kis Tommy. Egy pillanat elejéig én is azt hittem, hogy halhatatlanként meghalhatok, de aztán később rájöttem, hogy szerencsémre a kis fiacskátok még nem olyan erős, hogy végezzen egy igazi angyallal. Viszont pár év múlva… jobb lesz, ha a közelébe se megyek.

- Sok a duma – szakította félbe az arkangyalt Amy. – Inkább arról beszélj, hogy vissza tudod-e hozni Deanéket vagy sem!

- Egy kis segítséggel – majd halványan elmosolyodott, és az ajtó felé mutatott. Az előtérből egy harminc év körüli férfi lépett be a nappaliba. Mindenki kérdő tekintettel meredt rá, egyedül csak Wendy sikította el magát örömében, és a fiatal fiú nyakába ugrott, aki kifejezéstelen arccal meredt mindenkire.

- Jézusom Peter! Hol jártál? Annyira hiányoztál! – lehelt lágy csókokat a fiú arcára.

- A segítség megérkezett – húzta ki magát Gabriel méltóságteljesen.

- Valóban ő lenne az? Én teljesen másmilyennek képzeltelek – méregette összeszűkült szemmel Amy a férfit.

- Wendy, annyira sajnálom, de meg kellett tennem – suttogta a lány fülébe Peter, nem törődve Amy kijelentésével.

- Mit, Peter?

- El kellett fogadnom. Jól tudod, hogy ez nem az én világom, és csak azt sajnálom, hogy ennyi év kellett hozzá, hogy rájöjjek. Szeretlek Wendy! Tudod, hogy te vagy a mindenem, de… az otthonom nem ez, és ő – nézett Gabriel felé. – megígérte, hogy visszavisz oda, ahonnét jöttem.

- Ohh – távolodott el lassan a férfitől Wendy.

- Kérlek, meg kell értened – lépett a lányhoz közelebb Peter.

- Nincs semmi baj – emelte fel mindkét kezét a fiatal nő védekezően. – Megértem én, csak… Miért nem tudtál szólni? Azt mondtad, meg kell keresned valakit, azért jöttél el.

- Igen, és meg is találtam - majd arcát Bobby felé fordította.

- Nem akarok közbeszólni, mert igazán jó érzés, hogy engem is keres valaki, de… Miről is van szó? – nézett értetlenül az öreg vadász Peterre.

- A gyermekkorodról, Bobby Singer – ejtette ki lágyan a férfi nevét. – Sokszor körbevezettelek a világomban, míg te aludtál, habár lehet, hogy ezekre a pillanatokra már nem emlékszel. Te voltál az Elveszett fiúk egyike, aki hozzásegített Hook kapitány legyőzéséhez. A te bátorságod nagyon sok erőt és hitet adott nekem, illetve nekünk, hogy bármi is történjék, sose adjuk fel.  És így is történt. A győzelem felbuzdulásaként felajánlottam neked, hogy velünk maradhatsz, de te válaszként azt felelted, hogy sok mindent köszönhetsz nekünk, de otthon vár rád még egy nagy feladat. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor legelőször megfogalmazódott benned édesapád meggyilkolása.

- Ho-honnan tudod mindezt? – Az idős vadász akarva-akaratlanul eltávolodott a férfitől, majd leült a kanapéra, és arcát a tenyerébe temette. – Ezeket a dolgokat sosem mondtam el senkinek sem. De te… te is még gyerek voltál – suttogta dadogva.

- Így van – bólintott Peter. – Csak azóta már én is felnőttem. Megtettem. Wendyért. – Egy lopott pillantást vetett a lány felé.

- Te végeztél a saját apáddal? – kérdezte elképedve Amy.

- Muszáj volt. Édesanyámat, bármilyen kis apró rosszat követett el, minden egyes alkalommal megütötte. És ennek tetejébe még részeg is volt. Sokszor én is megszenvedtem a túlzott alkoholfogyasztását. Tisztán emlékszem arra a napra. Meg…. meg kellett tennem – mondta könnybe lábadt szemmel. - A saját fegyverével végeztem vele.

-  Semmi baj, Bobby – ült le mellé Amy a kanapéra, majd együttérzően átölelte őt. – Azt tetted, amit akkor jónak éreztél. És ha apád valóban… ilyen terror alatt tartott benneteket, akkor…

- Ez a családi dráma kezd kissé már az idegeimre menni – szólt közbe Gabriel keresztbe font karral. 

- Ezzel az egy mondattal végleg elástad magad előttem – állt fel Amy, majd egy jobb egyenessel földre terítette az arkangyal.

- Amy! – Ha Sam nem fogja le a lányt, Gabrielnek jókora verésben lett volna része.

- De hogy lehet ilyen tapló? – próbált meg kiszabadulni szerelme karjaiból Amy. – Azt sem tudja mi az, hogy család!

- Tévedsz, kedvesem – törölte le a vért a szája sarkából. – Te nem tudod! Végül is, mindennél könnyebb úgy megszabadulni a saját gyermekedtől, hogy még születése után nevelőszülőkre bízod, igaz?

- Te szemét! – kiáltotta. – Engedj el Sam! Engedj el! – kapálózott. - Kicsinálom ezt a ro… - majd hirtelen elhallgatott, amikor megpillantotta Pamelát a bejáratnál, kézen fogva Tommy-val.

- Peter! – szaladt a férfihoz mosolyogva a kisfiú, majd megölelte őt.

- Itt az én kis harcosom – simogatta meg lágyan Tommy fejét.

- Azonnal vedd le a kezed a fiamról! – kiáltotta Amy kétségbeesetten, de még mindig nem tudott kiszabadulni Sam szorításából.

- Amy, kicsim, csak nyugalom, rendben? Nem lesz semmi baj. Tommy biztonságban van – sétált oda a médium a fiatalabbik Winchester mellé, majd ránézett, és bólintott. – Innét átveszem.

- Biztos? - kérdezte aggódó tekintettel Sam.

- Meg tudom nyugtatni – majd egy halvány mosoly jelent meg nyugtalan arcán. Sam bólintott, és lassan elengedte Amy-t erős szorításából, Pamela pedig felkísérte a zokogástól reszkető lányt az emeleti szobába.

- Jesszus, mintha csak egy szappanoperában lennék! – szólalt meg szemforgatva Gabriel. – Ki toppanhat még be? – Amint az arkangyal ezt kimondta, erőteljes kopogtatás törte meg az alig pár másodpercnyi csendet. – Kellett nekem kérdeznem? Talán már Rozalinda is megérkezett – gúnyolódott.

- Ez biztos Andrea és Katie lesz – sietett a bejárathoz Sam.

- Miért? – kérdezte Castiel.

- Sally – válaszolta visszafordulva a fiatalabbik Winchester.

- Sam! – borult a fiú nyakába zokogva Andrea, miután kinyitotta az ajtót. A fiatal nő mögött Katie állt, könnyes szemekkel.

***

- Ebben a pár hónapban a poklok poklát jártuk meg – kezdett bele Katie. – Hívtam Deant, de…

- Dean sajnos eltűnt – jelentette ki szomorúan Sam.

- Igen, tudom – vett egy mély levegőt, majd folytatta. -, de sajnos csak az ő száma volt meg, ezért nem tudtunk elérni benneteket.

- Katie, térj a lényegre – szólt közbe siettetve Andrea.

- Rendben – bólintott. – Szóval, amikor elmentünk tőletek, a következő hónapban vadászatba kezdtünk.

- Mi? Micsoda? Ti? Egyedül? Segítség nélkül? Fegyverek nélkül? – hadarta Sam, kissé dühös tekintettel.

- Nem tehettünk mást, és különben is, szereztünk fegyvert magunknak – védekezett Katie. – A környékünkön egy csapásra elszaporodtak a furcsábbnál furcsább lények. Vagy lehet, hogy eddig is ott voltak, csak régebben még nem igazán volt rálátásunk ezekre a dolgokra.

- Értem. És mi történt? – kérdezte a fiatalabbik Winchester.

- Sally volt a legbátrabb köztünk. Olyan volt, mint egy harcos amazon – mosolyodott el szomorúan. – Aztán egy nap elment randizni. Ronnal.

- Ki az a Ron?

- Én és Sally együtt jártunk vele középiskolába, de nem is ez a lényeg. Sally-nek már régóta tetszett a srác, és hát, pár napja elhívta randizni.

- És ebben mi a rossz? – kérdezett közbe Bobby is.

- Az, hogy azóta nem láttuk – nézett az idős vadász szemébe Andrea. – És lehet, hogy Ront megszállta egy… egy démon.

- Na, jó, akkor új terv után kell néznünk – állt fel Sam, majd megköszörülte a torkát, és fél szemmel Gabrielre pillantott. – Addig nem mozdulok innen, amíg Dean elő nem kerül. Hope-pal együtt – fordult Castiel felé. – Cas, kérlek, segíts Andreának és Katie-nek megtalálni Sallyt. Bobby, kísérd el őket.

- És veled mi lesz? – kérdezte az öreg vadász.

       - Én visszahozom Deanéket.

Petíció

"Talán sokaknak megfordult már a fejében, hogy Magyarországon is lehetne Con... Nos, most lehetőség nyílik rá. Aki szeretne egy Supnat Cont itthonra is, nincs más dolga, mint aláírni a petíciót, amit itt találtok! ;)"

Forrás: Hunter Diaries (Kimmy blogja)

Ha minden jól alakul, ezen a héten fenn lesz az új fejezet a blogon!  Nagyon, de nagyon sajnálom, hogy ennyire megvárakoztattalak Benneteket! :$