Kedves Olvasóim!

A következős rész a vizsgáim miatt sajnos késni fog, de igyekszem egy-két héten belül hozni! Addig is, itt egy kis ízelítő:

Ízelítő a 42. fejezetből:

(...)

- Ohh… Azt hiszem… ennek nincs semmi akadálya – válaszolt dadogva a lány, de már nem meglepettségében, hanem zavarában. A fiatal nővért látszólag teljesen elvarázsolták a férfi zafírkék szemei: egy pillanatra sem vette le róluk a tekintetét. Még a férfi mellette álló ”Smith ügynökről” is megfeledkezett.

- Khm – törte meg a csendet Dean. – Szóval, a beteg neve Amanda Eastman. Ha jól tudom, 17 éves.

- Igen-igen – bólogatott gyorsan a nővér, majd tekintetét az előtte lévő füzetre vetette, amiben pillanatok alatt rá is talált a lány nevére. – 6-os kórterem – mosolygott Castielre. – De ha akarják, szívesen elkísérem önöket.

- Igazán nem szükséges. Köszönjük – utasította vissza udvariasan az ajánlatot Dean, majd észrevétlenül oldalba bökte barátját, aki egy erőltetett mosollyal követte őt.

- Öregem – szólalt meg az idősebbik Winchester, miután már kellő távolságban voltak a lánytól. – Rég nem láttam ilyen dögös nővért.

- Dögös? – kérdezett vissza Castiel zavaros tekintettel.

- Nehogy azt hidd, hogy nem vettem észre – mosolyodott el csibészesen. – Már első látásra úgy beléd esett, mint vak ló a szakadékba.

- Ezt nem igazán értem – rázta meg a fejét a férfi.

- Jaj, Cas, ne csináld már. Valld be, nálad is beindultak az ösztönök, mi? – kérdezte vigyorogva.

- Nem – felelt kurtán, komoly hangon Castiel.

- Aha – vonta fel a szemöldökét a fiú. – Nem lehetsz ennyire...

- Milyen, Dean?! – kérdezte egy kicsit feszültebben a férfi. – Csak azért, mert egyetlen egy nőt szeretek, és nem érdekel más…?

- Várjunk csak – állt meg Dean és a barátja szemébe nézett. Castiel hirtelen elhallgatott és a fiú tekintetét kerülvén a padlót kezdte el fürkészni.

(...)