38. fejezet

Imádott bétámnak hála már ma este olvashatjátok az új fejezetet! :)

A hastings-i szálloda, ellentétben a külsejével, belülről valóban csodaszép volt. Minden egyes szeglete egy igazi barokk kastély érzését keltette. Az épület színüveg bejáratánál egy pakombartos fiatal fiú fogadta a vendégeket, nyájas mosollyal az arcán. Ha a Winchester fiúk nem tudták volna, hogy ő is ugyanúgy Michael irányítása alatt áll, túl udvariasnak és nyálasnak tartották volna. Erre minden okuk megvolt, hiszen akár idős vagy fiatal hölgy lépett be az ajtón, kivétel nélkül kezet csókolt neki; az urakkal pedig illedelmesen kezet fogott. Szerencsére a fiú mindenkit beengedett a meghirdetett estélyre, aki alkalomhoz illően elegáns ruhát öltött magára.

A fényárban úszó bálteremben, ami leginkább egy tükörteremre emlékeztetett, a vendégek kisebb-nagyobb társalgási csoportokat kialakítva, hol beszélgetve, hol pedig lassan andalogva hallgatták, ahogy a kis pódiumon egy fiatal lány Bonnie Tyler egyik híres dalát adja elő lassúzásra alkalmas változatban.

- Eddig könnyen ment – szólalt meg Dean, miután a portás fiú minden gond nélkül átlagos vendégeknek titulálta őket.

- Megkeresem Hope-ot – indult el Castiel a másik bejárat irányába, de az idősebbik testvér megragadta a karját.

- Várj, Cas, még ne – súgta oda neki. A férfi értetlenül nézett barátjára, hiszen mire várjon még? Ezért jöttek. Vagy talán nem? – Engedd, hogy megmagyarázzam. Mi most vadászok vagyunk, igaz? Mindannyian. Hidd el, én sem akarom húzni az időt, és egyből a keresésére indulnék, de el kell vegyülnünk és meg kell ismernünk a vendégeket. És itt most nem a barátkozásra gondolok – vonta fel a szemöldökét gyanús érzést sugallva a fiú. – Nem lepődnék meg, ha a mi kis drágalátos arkangyalunk egy-két igencsak természetfeletti „vendéget” is becsempészett volna a buliba. Azok után, hogy Crowley-val szövetkezett. Biztos vagyok benne, hogy valamelyik sarokból minket figyelnek… vagy akár a táncparkettről. Bármilyen természetfeletti lény lehet. Tartsátok nyitva a szemeteket! Még szerencse, hogy hoztunk fegyvereket. Lassan már úgy érzem magam, mint James Bond. Csajok?

- Ez a kérdés most a kinézetednek szólt? – kérdezte szem forgatva Katie.

- Bármennyire is szeretném… de nem – sóhajtott, majd elnevette magát. – A fegyverekre gondoltam. Nálatok is minden rendben? – nézett Sally-re és Andrea-ra, most már komoly tekintettel.

- Szinte már az ujjaim között érzem a tőr hideg markolatát – szorította meg erősebben a retiküljét Andrea egy mosoly kíséretében, amiben a démonölő kés lapult. Az idősebbik Winchester bólintott, majd testvére felé fordult, akin látta, hogy gondolatban teljesen máshol jár, amit lassan már Dean is kezdett megérteni, hiszen nem rég talált rá a vér szerinti kisfiára.

- Sammy, veled is minden rendben? – A fiatalabbik testvér mély levegővétel után sajnálkozó tekintettel bátyjára nézett. – Ígérem, hamarosan velük lehetsz – mosolygott, de ekkor ismét felvillant az Amy-ről alkotott álombeli képe, ezért gyorsan elfordította a fejét a testvéréről, és Castielre nézett. – Neked pedig azt, hogy bármibe is kerüljön, kiszabadítjuk Hope-ot, makkegészségesen. 

- Az előbb még a vegyülésről beszéltél – szólalt meg Sally keresztbefont karral, témát váltva.

- Oh, hát persze – mondta egy csibészes mosoly kíséretében az idősebbik Winchester. – Szabad egy táncra? – nyújtotta kezét Katie felé.

- Hát ez igazán udvarias tőled, Dean Winchester – kezdte kicsi gúnnyal a hangjában a lány. – De inkább kihagynám. Mondtam, hogy hozd el Amy-t helyettem. Én nem táncolok. – A fiút látszólag nem zavarta, hogy Katie nemet mondott neki, de valami mintha megmozdult volna benne és érezte, hogy nem szereti az effajta visszautasítást. Most az egyszer valahogy nem esett neki jól, de hát ki ő, ha nem Dean Winchester! Hamar túlteszi magát ezen!

- Ha nem, hát nem – vonta meg a vállát, majd Andrea felé fordult. – Andie?

- Biztos vagy te ebben? – harapott a szája sarkába zavarában a fiatal nő.

- Csinosnak elég csinos vagy, mellesleg nőből is vagy, szóval... Még szép! – majd félszemmel Katie-re pillantott, aki pár lépéssel odébb már egy pohár pezsgőt kortyolgatva figyelte a táncoló úri asszonyokat és partnereiket.

Miután Dean és Andrea már a táncparketten ütötték el az időt, kissé szégyenlősen Sam is felkérte Sally-t, ugyanis nem akarta, hogy a lány félreértse a dolgot. Neki csakis Amy és Tommy számított, még ebben a pillanatban is.

Castiel lassan odasétált Katie-hez, aki már a második pohár pezsgőjét itta. Épphogy a férfi odaért, a lány teste hirtelen megfeszült és kiejtette kezéből a poharat, ami halk csörömpöléssel törött szét a helyiség márvány padlóján. A történtek láttán először egy pincér sietett oda a fiatal nő segítségére, majd Castiel fogta meg a kezét, és óvatosan leültette az egyik bíborvörös székre.

- Kisasszony, biztos minden rendben? – kérdezgette egyfolytában a fiatal pincér.

- Hozna egy pohár vizet, kérem – kérte meg a fiút Katie, miután már nagy nehezen meg tudott szólalni. A pincér bólintott, majd elsietett. Pár perc múlva már a lány kezében volt a víz, mellette pedig Dean térdelt, másik kezét szorongatva. Castiel hívására Samék is odaértek, majd Katie baljósan a többiek szemébe nézett. – A rituálé már elkezdődött.

- Hol? Mikor? – tette fel a kérdést szinte egyszerre Dean és Castiel.

- Csak annyit láttam, hogy bevezetik Hope-ot egy sötét, gyertyákkal megvilágított helyiségbe. Talán padlás vagy pince lehetett. Nem tudom, de a lány még önmaga volt. Tudta mit csinál… és… mellette volt Castiel – nézett értetlenkedve a mellette lévő férfi aggodalmakkal teli zafírkék szemeibe.

***

- Itt vagyok melletted! Nem lesz semmi baj – szorította meg a fehér ruhás lány kezét a ballonkabátos férfi.

- Köszönöm, Castiel! – erőltetett egy mosolyt az arcára, ami épp csak pár másodpercre nyugtatta meg. – Annyira félek – suttogta.

- Készen állsz? – lépett a férfi és a lány mellé Michael magabiztos tekintettel, amikor egy sötét helyiség bejáratához értek. A lány mély levegőt vett, majd bólintott, mire egy apró könnycsepp gördült le az arcán, amit gyorsan letörölt. Az arkangyal büszkén kihúzta magát, majd jobb kezével a sötétben úszó kis terem felé intett, ahol minden gyertya egyenként lobbant lángra és szinte mennyországi fényesség töltötte be a kevésbé barátságos helyiséget.

A terem közepén egy kőasztal éktelenkedett, aminek mind a négy sarkában egy-egy ezüst tálka volt. Hope – Michael meglepetésére- közelebb lépett az asztalhoz és mind a négy tálat alaposan szemügyre vette. Első látásra semmi furcsa nem volt bennük: az egyikben víz volt, a másikban föld, a harmadikban egy kis parázs, viszont a negyedik üresen állt.

- A negyedik a levegőt jelképezi – szólalt meg az arkangyal, látva a lány értetlenségét. – Mind a négy elem jelen van: víz, föld, tűz és levegő. Ez a rituálé rólad szól. Ha bármi kétség merülne fel benned, ne halogasd feltenni a kérdésed.

- Re-rendben – dadogta a lány meglepetten, majd lassan megfordult, és a teremben lévő alakokra esett a pillantása. Legtöbbje talpig feketébe volt öltözve, démonokra jellemző stílusban, de voltak igencsak elegánsan kiöltözött és arkangyalukhoz hasonlóan büszke tekintetű teremtmények is. Biztosan ők lehetnek azok az angyalok, akik minden kérdés nélkül követnék Michaelt, akár a halálba is. A tömegben sikerült megpillantania Crowley-t is, akinek látványától görcsbe rándult a gyomra. Ismét eszébe jutott édesapja halála és édesanyja, amint feltépett mellkassal fekszik a gúnyos tekintetű démon előtt. Crowley mellett szintén egy ismerős arcot vélt felfedezni. Az a szőke nő állt mellette, aki még a Winchester fiúkkal való találkozásuk elején megfenyegette. Már akkor tudhatta volna, hogy ő is Michael nagy tervének a része, de sajnos akkor még nem gondolt rá. Sosem hitte volna, hogy valaha igent fog mondani az arkangyalnak. De a szülei mindennél többet jelentettek a számára, és ha ez volt az ára annak, hogy az édesapja örök nyugalomra leljen, akkor legyen!

- Nem akarok senkit sem siettetni, de azt hiszem, idő van – szólalt meg Michael, majd egy fekete, csuklyás köpenyt húzott magára. Hope először nem tudta, hogy miért, de aztán észrevette a terem másik végében lévő férfit, akin ugyancsak ilyen köpeny volt, és az arca kevésbé látszott a csuklya alól. Biztos volt benne, hogy ennek is fontos jelentősége van Michael számára, ugyanis csak ők ketten voltak ugyanolyan ruhában. – Aleera - fordult a démon nő felé, majd kezét nyújtva maga mellé húzta, másik kezével pedig Hope csuklóját szorította meg. – Ha bárki be akarna jönni, ne engedjétek – intett két angyala felé, akik minden szó nélkül a bejárat mellé álltak.

- És mi lesz a Winchesterekkel? – kérdezte Crowley gyanakvó tekintettel.

- Ők egy külön kategória. Robert már jelezte, hogy itt vannak és Katie segítségével hamarosan ránk bukkannak, de addig is… - majd mondatát félbeszakította, ismét Aleera-ra nézett, aki bólintva elhagyta a szőke nő testét és megpróbált az új testében minél hosszabb ideig maradni. – Csak nyugalom Hope, Aleera nem lesz sokáig a vendéged – suttogta a lány fülébe Michael. – Kérlek, feküdj fel az asztalra – szólította meg nyájasan a démont az arkangyal. Mikor a lány helyet foglalt a kőasztalon, Michael elővett egy aranyozott kelyhet és megkérte két angyalát, hogy emeljék fel Aleera eszméletlen gazdatestét. A szőke nő már épp ébredezni kezdett, amikor az arkangyal megérintette homlokát és újra mély álomba merült. Végül egy hegyes tört húzott elő a köpenye alól és a nő torkához helyezte, majd egy halk ima elmormolása közben hibátlan vágást ejtett a fiatal nő torkán. A vérvörös folyadék egyenesen az aranyozott kehelybe folyt, amit ujjával lassan összekevert, és az asztalon fekvő lányhoz lépett.

- Mit tettél vele? Mégis miért ölted meg? – kérdezte zaklatottan a Hope testében lévő Aleera.

- Csak nyugalom, drágám. Ha ennek vége, hidd el, nem kell sehová se menned – majd egy gonosz félmosoly jelent meg a szája sarkában.

- Ajánlom is, hogy tartsd magad a megállapodásunkhoz – hördült fel a nő, miközben az arkangyal letörölte a véres tört, és egyenesen a lány hasa fölé tartotta a hegyét, de ahelyett, hogy megölte volna, egy határozott mozdulattal felszakította a lenge anyagú ruhát, csupasszá téve ezzel Hope hasát. – Hmm, ezt már szeretem – mosolyodott el gúnyosan a nő. Michael eközben maga mellé hívatta a másik köpenyes férfit, és kezébe adta a kelyhet, ő maga pedig az ég felé emelte a kezeit és egy latin szöveg kántálása után ujjával a még langyos vérbe nyúlt, és egy szimbólumot rajzolt fel Hope hasára. Aleera ekkor furcsa kötődést érzett a lány testéhez és valami azt súgta neki, hogy ez nem épp a legjobbat jelenti. Nem hitte volna, hogy ő lesz az első, aki feladja majd a rituálét, de már annyira kínozta a Hope testében lévő bezártság, hogy megpróbált kiszabadulni. Perceken keresztül csak erőlködött, próbálkozott, majd lassan felült és a hasára rajzolt szimbólumra pillantott.

Egy ördögcsapda piroslott a lány hófehér bőrén. – Te szemét tollas seggű! – ordította. – Nem ezt beszéltük meg. Mégis mi a terved?! – A nő hangja most már egy kicsit kétségbeesetten szólt, amire már Crowley is felfigyelt.

- Michael, mi a terved? – szólalt meg a Pokol királya, de egy lépést sem mozdult a helyéről. Elég volt csak végignéznie az arkangyal testőrségén. Most az egyszer jobban féltette a bőrét, mint bármikor.

- Csak nyugalom, Crowley. Aleera még nem is tudja, hogy milyen nagy szívességet tesz majd nekem, nekünk – tekintett a lányra. – A halála nem lesz hiábavaló.

- A halálom? – kérdezte kikerekedett szemekkel a nő. – Te szemét! Azonnal engedj ki innen!

Michael azonban nem válaszolt semmit sem. Büszkén megrázta a fejét, majd a lány homlokára tette a tenyerét, lehunyta mindkét szemét, és csak a démon ordítására nyitotta ki, aki addigra már halott volt.

- Az ember- és a démonáldozat már a gyermeké. Már csak egy igazi angyal ereje hiányzik, hogy teljes legyen a rituálé. Most én következem – majd kezével letörölte az ördögcsapdát és egy termékenységre utaló szimbólumot rajzolt a már eszméletlen lány hasára.

- Uram, a Winchesterek itt vannak – szólalt meg az egyik ajtóban álló angyal.

- Micsoda időzítés! – mosolyodott el az arkangyal. – Azt akarom, hogy vedd át a helyem és viselkedj úgy, mint én – fordult a mellette álló köpenyes férfi felé, akinek szemei ismét megteltek élettel, kihúzta magát és minden egyes mozdulata Michaelévá vált hasonlóvá. – Azt kell hinniük, hogy te én vagyok. Így még jobban megtévesztem majd őket, és ezért is fognak majd megölni engem. Tudni fogják, hogy én vagyok Michael.

- Gondolom, akkor a te halálod sem lesz hiába való – jegyezte meg félvállról gúnyosan Crowley, amihez még el is mosolyodott.

- Hogy mersz így beszélni a leghatalmasabb… - ragadta meg torkánál fogva az egyik angyal a démont.

- Hagyd, Nathaniel! – állította meg a fiatal, feldúlt angyalt Michael. – Igaza van! – Crowley gúnyosan a fiú arcába mosolygott, és amint az angyal hátat fordított neki, utána köpött. – Nincs sok időnk – nézett az ajtó felé. – Ha a rituálé véget ér, ne engedjétek, hogy magukkal vigyék a lányt. Legyen az démon vagy angyal, tegyetek róla, hogy veletek maradjon, de ha ez mégsem történne meg, legyetek ott a gyermek születésénél és vegyétek magatokhoz. Neveljétek fel a Menny parancsai szerint!

- Meg még mit nem – jegyezte meg halkan Crowley.

- Azt teszed, amit Michael parancsol! – mondta Nathaniel szúrós tekintettel, aki meghallotta a démon megjegyzését.

- Ez már csak természetes! – gúnyolódott Crowley. – Legyen minden az Ő akarata szerint – fejezte be keresztbe font karral.

- Nem akarok ünneprontó lenni, de azt hiszem, vége a bulinak! – törte be egy határozott mozdulattal az ajtót Dean. Közvetlenül mellette Castiel és Sam várakozott, felkészülve a talán halálig tartó küzdelemre. A lányok: Andrea, Sally és Katie, kezükben mindenfajta fegyverrel szúrós tekintettel meredtek a terem minden egyes emberére. Castiel, miután észrevette az eszméletlenül az asztalon fekvő Hope-ot, gondolkodás nélkül ledobta a fegyverét és a lányhoz sietett. Amikor a kőasztalhoz ért, meg akart győződni arról, hogy Hope-nak semmi baja sem esett, de ezt sajnos angyalképességeinek hiányában nehéz volt eldönteni. A lány hasán lévő véres szimbólum elsőre igencsak felzaklatta őt, de amint nem látott semmi karcolást rajta, mély levegőt vett és a vele szemben álló két köpenyes férfira meredt.

- Tudom, hogy egyikőtök Michael – szólalt meg halkan a férfi.

- Üdvözöllek, Castiel! – köszöntötte a két férfi szinte egyszerre.

- A fenébe, Cas, kifogyunk az időből – kiáltotta barátjának az idősebbik Winchester. – Csak el tudod dönteni, hogy melyikőjük az!

- Nehéz a döntés, ugye testvérem? – kérdezték ismét egyszerre, majd mindketten leemelték a csuklyájukat.

- A bal oldali az! – kiáltotta Dean. – Ő volt ott az ’Iszákos Vadász’-ban is.

- De azóta már porhüvelyt cserélt – szólt közbe Katie. – Szerintem a jobb oldali lesz Michael.

- A fenébe! Megöljük mindkettőt! Gyerünk Cas! – majd elindult a feketeruhás démonok felé, és aki csak az útjába került és ellenkezni próbált, a démonölő tőrrel találta szembe magát.

- Képes lennél egy ártatlant megölni? – kiáltotta a Winchester testvér után Katie.

- Ez most nem fontos.

- Gyerünk, csajok! Nyírjuk ki ezt a sok nem idevaló... öhm... valamit – bátorodott fel Sally.

- Én… nem tudom megtenni – suttogta maga elé Andrea. – A démonok még okés, de az angyalok…? Nem akarok a pokolra jutni – rázta meg a fejét a fiatal nő.

- Jajj, Andrea, ne butáskodj. Ezek a rossz fiúk. Így most jobb? – veregette meg barátnője vállát Sally.

- Hát, nem igazán, de ha te mondod… - majd megkönnyebbülten elmosolyodott, és elindultak Dean után.

- Oh, nocsak ki van itt! – jelent meg Rafael közvetlenül Castiel mellett. – Az angyalok szégyene – nézett a férfira teljes megvetéssel. – Milyen elegánsak vagyunk ma. Talán a halálod miatt öltöztél ki ennyire? – majd egy angyalpenge jelent meg a kezében, miután olyannyira arcon ütötte Castielt, hogy az a földre esett.

- Hagyd, Rafael! - szólalt meg a jobboldali köpenyes férfi. – Őt már úgyis utolérte a büntetése. Halandó lett.

- Utolsó kívánság? – ragadta meg hátulról Michaelt az idősebbik Winchester, az angyalpengét a másik kezében tartván.

- Remélem, a gyermek megszületik!

- Arra várhatsz, mert ha te meghalsz, nem lesz, ki befejezze a rituálét – majd Dean egyenesen az arkangyalba döfte a mennyei pengét. Michaelnek arra még éppen volt elég ereje, hogy felnevessen. Végül holtan a lányra rogyott, majd nagy fényesség töltötte be a termet, amivel minden angyal és démon szabad kimenőt kapott.