36. fejezet

Késő délután, amikor Bobby már Pamela-t és Castielt is elhozta, mindenki jelen volt a nappaliban: Sally, Katie, Andrea, Amy, Tommy, a két Winchester testvér, valamint az idős vadász egy médiummal és egy bukott angyallal egyetemben. A három lány és Pam a kanapén foglaltak helyet; Sam és Amy – ölében Tommy-val – Bobby asztala mellett várakoztak a Castiel által megtudott információkra. Dean közvetlenül Sally-ék mellé, a kanapé kipárnázott karfájára ült. A hallgatás közepette néha észrevétlenül Tommy-ra pillantott, remélve, hogy nem tette közzé szüleinek az éjszakai ábrándos kalandját. Bobby az asztala mögött ült. Az előtte tornyosuló könyvek itt-ott eltakarták az arcát a nappaliban türelmetlenkedők elől.

- Szóval – törte meg a csendet Dean, majd megköszörülte a torkát. – Mi az, ami ilyen fontos?

- Megmenthetjük Hope-ot és megakadályozhatjuk, hogy a rituálé beteljesedjen – válaszolt ünnepélyes hangon Castiel, mindenkinek a szemébe nézve.

- Hogy mi?! – állt fel a székéből Bobby, majd gyanakodva az angyalra nézett. – És mégis hogyan?

- Hé, hé, hé – szólt közbe az idősebbik Winchester. – Ez nekem egyáltalán nem tetszik. Mégis honnan tudod mindezt?

- Egy régi baráttól.

- Egy régi baráttól – ismételte meg barátja szavait Dean. – És kicsoda vagy micsoda a te régi barátod? Hm?

- Egy boszorkány. Egy salemi boszorkány. – Bobby összeszűkült szemmel Castielre nézett.

- Még sosem találkoztam egyetlen salemivel sem – mondta az idős vadász.

- Ő az egyetlen. Halhatatlan, amit egy angyalnak köszönhet – válaszolta nyugodt hangon a ballonkabátos férfi, ugyanakkor tudta, hogy a többiek kételkednek benne. Leginkább Dean és Bobby arcán látta a bizonytalanság jeleit.

- Hát, jó. Azt hiszem, ez így már érthető – adta meg magát az öreg vadász vállat vonva, majd leült. – Hallgatunk.

- Hope egy hotelban van, Hastingsben.

- És ott lesz a rituálé is? – kérdezte Sam.

- Igen.

- És hogy tudnánk megakadályozni?

- Rebecca szerint…

- Áh, szóval már neve is van – szólt közbe a fiatal vadász.

- Dean – szólt rá bátyjára a fiatalabbik Winchester.

- Bocsi, Cas. Folytasd csak – bólintott a fiú szem forgatva.

- Tehát, Rebecca szerint meg kell ölnünk Michaelt, mielőtt végezne magával.

- Ez nem lesz egyszerű – szólalt meg halkan a kanapén Katie.

- Remélem, ezt azért mondod, mert már halott – jegyezte meg Dean.

- Nem. Sajnos nem. Michael porhüvelyt váltott.

- Az a tollasseggű aztán tudja, hogy kell összekutyulni a dolgokat. És ezt eddig miért nem mondtad? – fordult Katie felé.

- Dean, épp tegnap este történt. Emiatt voltam olyan sokáig a konyhában. Muszáj volt leülnöm, mert már nem bírtam tovább azt az elviselhetetlen fejfájást.

- Most már értem, miért olyan üres a hűtő – vonta fel a szemöldökét az asztal mögött ülő férfi.

- Nagyon sajnálom Bobby, de csak az tűnt a legjobb fejfájás csillapítónak.

- Megbocsájtva, de ha legközelebb bármi ilyen lesz, szólj – mosolyodott el barátságosan az idős vadász.

- Rendben – válaszolta megkönnyebbülve a lány.

- De ettől még nem oldódik meg a problémánk, személy szerint Michael – vágott közbe Dean keresztbe font karral.

- Látomásod volt? – kérdezte Castiel alig hallhatóan.

- Általában ezek a ’tünetek’ – válaszolt Katie, majd hirtelen rossz előérzete támadt. - Miért?

- Te nem vagy próféta. Nem lehetsz az – rázta meg a fejét a ballonkabátos férfi.

- Bár igazad lenne, de akkor mivel magyarázod mindezt?

- Mióta vannak látomásaid? – válaszolt kérdéssel az angyal. Castiel kérdésére a lány alig észrevehetően ökölbe szorította a kezét. Csak a mellette ülő barátnője, Andrea vette észre Katie hirtelen érzelmi változását, mire lassan megfogta a lány ökölbe szorított kezét. Katie a fiatal nőre nézett, kinek tekintete szinte ezt sugallta: ”Mondd el nekik!”

- Egy éve – kezdte szorongva a lány. - Volt egy balesetem, ami nem igazán nevezhető annak, de a lényeg, hogy rosszkor voltam rossz helyen. Késő őszi este volt, és épp a lakásomhoz közeli parkon keresztül mentem haza, amikor egy hajléktalan udvariasan megszólított, és egy kis élelmet kért tőlem. Mondanom sem kell, hogy nem volt nálam semmi hasonló, hiszen a barátnőmnél voltam. Ekkor a szakadt ruhába öltözött férfi egyszer csak a semmiből előkapott egy fegyvert és megfenyegetett, hogy ha nem adom oda az összes pénzem, megöl. Még sosem kerültem ilyen helyzetbe, ezért megpróbáltam hívni a zsarukat. Tudom, nem kellett volna – nézett Deanre, aki érdeklődve figyelte a lányt. – Aztán egy hangos dörrenés, és éreztem, ahogy a földre rogyok. Hihetetlen fájdalmat éreztem a mellkasomban, majd pislogva a férfira néztem, de már nem volt ott. A pisztolya viszont igen. Az én kezemben. – Az utolsó mondatnál szemei könnybe lábadtak. Andrea átkarolta barátnője vállát, és vigasztalóan megölelte őt. – A szemétláda – kezdte szipogva. – Öngyilkosságnak akarta beállítani a saját… - majd elhallgatott. – Tudtam és éreztem, hogy meg fogok halni. Szinte már láttam magam előtt a kaszást, aki a lelkemért jött. Mondjátok, létezik egyáltalán ilyen? – kérdezte halkan a lány. Az idősebbik Winchester bólintott. – Akkor csakis ő lehetett. Sokakat hallottam már, akik a halál közeli élményeikről számoltak be, de ez… ez teljesen más volt. Tudom, hogy meghaltam, pár perc múlva mégis újra lélegeztem, és még a fájdalom is megszűnt, a golyó általi sebnek pedig nyoma sem volt. – Rázta meg a fejét Katie. – Talán nekem is van egy őrangyalom - mosolyodott el szomorkásan.

- Van bármilyen emléked a feltámadásoddal kapcsolatban? – kérdezte Castiel összeszűkült szemmel.

- Láttam a testemet kívülről, és éreztem a kaszás jéghideg tekintetét a hátamon, majd hirtelen sötétség, de… volt még valami. Mintha valaki hozzám csapódott volna.

- Hozzád csapódott? – szólalt meg döbbenten Sam.

- Mintha a lelkemhez egy másik lélek csatlakozott volna. Szinte belém kapaszkodott. – A nappaliban mindenki visszafojtott lélegzettel hallgatta Katie furcsábbnál furcsább történetét. Bobby látszólag nagyon elgondolkodott a dolgon: elmélyülve a homlokát masszírozta.

- És mi történt ezután? – kérdezte az angyal változatlan arckifejezéssel.

- Valaki megérintett, de nem láttam, mert… - majd hirtelen elhallgatott, és Castiel mélykék szemeibe nézett. – Mert túl fényes volt.

- Akkor ezek szerint nem csak én vagyok az egyetlen, akit egy angyal hozott vissza az életbe – jegyezte meg Dean halkan.

- Ez más, Dean. Ahogy a próféta énje is. Mind mondtam, ő nem lehet az, hiszen a neve nincs a ’listámon’.

- De akkor mi ez az egész? Egy angyalnak kedve szottyant egy kis szórakozáshoz? - szólalt meg az idős vadász széttárt karokkal.

- A jövőbelátás egy képesség, ami akár lehet ajándék is, de mégsem adják ok nélkül – mondta a ballonkabátos férfi. – Annak az angyalnak, akitől kapta, még tervei vannak Katie-vel és az ő képességével.

- Ez így mind logikus, de miért csak Hope és a hozzá kötődő emberek jövőjét látja előre? – tette fel a kérdést Sally.

- Fogas kérdés – szólalt meg Dean is, majd az ’Iszákos Vadász’ jutott az eszébe és az ott történt események. Többek között az, amikor Katie majdnem meghalt, de Michael megmentette őt. De miért tette? Ennyire fontos lenne a számára? – Michael – csúszott ki a száján az arkangyal neve.

- Hogy mi? – fordult bátyja felé a fiatalabbik Winchester.

- Mi van, ha ő az az angyal, aki visszahozta őt? Hiszen… Andie, emlékezz csak vissza. Te is ott voltál, amikor megmentette az életét. Miért nem hagyta meghalni? Miért zavarta volna egy újabb halandó halála? Az angyalok amúgy sem rajonganak értünk, emberekért, nem igaz? Tudom, hogy Hope miatt már mindenkinek elege van ebből a tollasseggűből, de… Csak gondolj bele, Cas! Így minden klappol – majd felállt, és zsebre tett kézzel elkezdett fel-alá járkálni a nappaliban. – Egy arkangyalnak megvan a maga ereje ahhoz, hogy bizonyos embereket "megajándékozzon". És Katie – pillantott a lányra. -, sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de pont kapóra jöttél neki. Fogalmam sincs, hogy talált rád, mindenesetre jól Hope nyomára vezetted. Többek között ezért is vagyunk ott, ahol most. A nagy semminél. Hiába tudjuk, hol van, nem tudjuk megakadályozni. Bárhogy is szeretnénk, nem hinném, hogy Michael csak úgy hagyná, hogy megöljük.

- És még ha csak ez lenne a gond – szólalt meg a fiatalabbik Winchester, majd zsebéből előhúzta a démonölő kést.

- Hé, én mikor adtam oda a…? – majd Dean is elővette Ruby kését, és elképedve bámult az öccse kezében lévő tökéletes másolatra.

- Hát ez az, hogy semmikor. Ugyanis ez nem a miénk.

- Ez nekem már magas – sóhajtott az idősebbik Winchester.

- Tommy nevelőszüleinél bukkantunk rá, a tulajdonosával együtt – mondta Amy, majd letette Tommy-t és keresztbe font karral folytatta. – Sam biztos volt benne, hogy nem démonok.

- Akkor ezek szerin többen voltak? – kérdezte Dean.

- Aha. Egy lány és egy fiú. És látszólag igen szoros testvéri kapcsolat volt közöttük - válaszolta a lány.

- Szóval ez volt az, amit nem lehetett telefonon közölni?

- Ez is. – Bobby a fiatal vadász kijelentésére felvonta a szemöldökét. – Amy kivinnéd Tommy-t egy pillanatra? – nézett a fiatal nőre Sam. A lány bólintott, majd ölébe vette a kisfiút és a hátsó kijáraton kisétált vele az udvarra.

- Csak nehogy azt mond, hogy a kis srácnak köze van hozzá – fordult a fiatalabbik Winchester felé az idős vadász.

- Sajnos, igen – kezdte halkan, majd egy mély levegővétel után folytatta. – Megölte Gabrielt.

- Mi? Gabrielt? Tommy? De hogyan? Angyalpengével? – Dean minden egyes kérdéséből csak úgy áradt a megdöbbenés.

- Talán a puszta elméjével. Nem tudom – rázta meg a fejét. -, de az biztos, hogy az a démon, akivel a fiatal lány végzett, már adott a véréből. – Ekkor a kanapén ülő Sally felszisszent, mire minden szem rászegeződött. -–Mi az? -–kérdezte Sam a lányt fürkészvén.

- Semmi - válaszolt halkan. – Csak… tudom, hogy ez mennyire kényes téma… a démonvér… és sajnálom, hogy pont Tommy… - majd szomorúan a fiú szemébe nézett, talán kicsit több érzelemmel, mint kellett volna.

- Köszönöm Sally, hogy ennyire együtt érzel – mondta a fiú, majd szája barátságos félmosolyra húzódott.

- De még mindig nem értem, hogy miért jelent gondot az a két fiatal – kíváncsiskodott Dean összeszűkült szemmel. -, hiszen megölték a démont.

- Ez igaz, de Tommy-t is megölték volna, ha nem érünk oda időben. És tudjátok mi volt a legfurcsább? Hogy ismertek minket. A lány pedig majdhogynem letaglózott, amikor Amy a nevemen szólított. Aztán Tommy-t úgy emlegette, mintha nem azt a kisfiút ismerné, akivel végezni akartak: hirtelen meg akarta menteni a haláltól. Még a testvérének is könyörgött emiatt, és ekkor jött Gabriel.

- Sam, hogy nézett ki az a lány? – szólalt meg Castiel is, miközben a rémült fiatal arca lebegett a szeme előtt.

- Miért? Talán te is…? – kérdezett vissza a fiatalabbik Winchester.

- Azt hiszem, igen – bólintott a férfi. – És teljesen érthetetlen dolgokat mondott. Aztán jött az a fiú… Látszólag nagyon dühös volt a lányra, amiért megszólított és könyörögve a karomat szorongatta –majd lassan lehajtotta a fejét. - 18 év múlva… Vajon mi lesz akkor? – suttogta maga elé az angyal.

- 18 év múlva? Ezt mondta a lány? – A ballonkabátos férfi bólintott.

- Akkor ez a ’Vissza a jövőbe’ múltbeli változata? Vagy mi? – kérdezte Dean egyik szemöldökét felvonva.

- Nem hinném – rázta meg a fejét Sam.

- Szerintem meg nem őrültség, amit Dean mond – állt fel újra Bobby, majd az asztala elé sétált és a szélének támaszkodott. - Csak egy kérdés: miért volt ott Gabriel? Attól függetlenül, hogy az elején még Hope-hoz is köze volt.

- Velük… volt – majd gyanakodva az idős vadászra nézett. – Gondolod, hogy…?

- Elég, ha csak belegondolsz – vont vállat a férfi. – Tudsz jobb magyarázatot?

- De ha igaz, amit Bobby állít, akkor most itt ragadtak. A mi világunkban, a mi időnkben – szólalt meg Andrea. – Gabriel halott – folytatta elgondolkodva.

- Ezek szerint, akkor szükségük lesz egy másik angyalra, hogy visszavigye őket a jövőbe vagy akárhová is - egészítette ki Dean a fiatal nő gondolatát.

- Úgy bizony – bólintott az idős vadász.

- Balthazar – suttogta alig hallhatóan Castiel. Azzal, amit Balthazar mondott Rebecca-nál, egyre erősebben gyanakodott rá. „Szimpla üzleti ügy, de nem kell félned, semmi köze a védencedhez. Viszont, később még meghálálod.” – hallotta a férfi hangját a fejében. A többiek azonban mintha meg se hallották volna az angyal gondolatát, témát váltva a rituáléról kezdtek el beszélni.

- Ez egyszerű, mint a pofon – csattant fel Dean. – Kiveszünk egy szobát abban a hotelban, és felkeressük Michaelt a követőivel együtt.

- Hát nem érted, Dean? Michael egy arkangyal. Erősebb nálunk, és ami a legfontosabb, semmit sem bíz a véletlenre – mondta erőteljes mély hangján Castiel. – Ráadásul az egész hotel a markában van. Mindenki, aki csak ott dolgozik.

- És az emberek? Egy hotelt nem lehet csak úgy birtokolni minden feltűnés és vendégek nélkül.

- Valószínűleg semmi olyan dolog nem történt, ami miatt nem működne tovább a megszokott módon. Michael biztos a dolgában. – Az idősebbik Winchester kezdte belátni, hogy barátjának igaza van, de egy valamit mindig is utált: a tehetetlenséget. Egyszerűen sehogy sem tudta elképzelni, hogy ne tegyenek semmit se annak érdekében, hogy Hope-ot kihozzák az arkangyal börtönéből. Másfelől viszont, most az egyszer talán a türelemmel többre mennek. Megvárják, amíg eljön szeptember 21-e, az őszi napéj egyenlőség, és még a rituálé befejeztével megölik Michaelt, amit Dean saját kezűleg fog megtenni. Viszont addig még két napjuk van hátra, és már most érezte, hogy ez az idő túl hosszú lesz ahhoz, hogy megfelelő türelemmel nyugton tudjon maradni.