Nagyon szépen köszönöm az életmentő kiegészítést Száraz Andreának! :)
A
két Winchester fiú gondolata akarva-akaratlanul Meg hátsó szándéka körül
keringett. Ha Bobby nem jön ki és szól a testvéreknek, akkor talán még a
hamarosan bent zajló rituáléról is megfeledkeztek volna.
Bobby
dolgozószobájában már minden a megfelelő helyen volt. Utolsó simításként az
ezüstös tálka az ötágú csillag alakban kirakott gyertyák közé került. Pont
középre. Pam megfogta Hope kezét és a jobb oldalára ültette, majd miután a lány
leült, a médium felállt és csípőre tette a kezét.
-
Mi az, Pam? – kérdezte Amy. Közben már Bobby és a fiúk is megérkeztek.
-
Egy valaki hiányzik. Aki jelen esetben a legszorosabb összeköttetésben áll a
lánnyal. Ha jól tudom, van egy őrangyalod, igaz? – fordult Hope felé.
-
Igen, de nem tudom, hol lehet.
-
A francba, Cas! – morgolódott Dean hangosan. – Remélem, nem egy démont kínozol
valahol.
-
Csak kezet mostam – szólalt meg a fiú háta mögött az angyal.
-
Azért szólhattál volna. De mi tartott ilyen sokáig? Talán nem találtad meg a
mosdókagylót? – csipkelődött az idősebbik Winchester, mire Castiel morcos
arckifejezést vágott és suttogva csak ennyit mondott:
-
Nem csak kezet mostam, jó? – Dean szemei tágra nyíltak az angyal
kijelentésétől.
-
Várj… te most vécéztél? Hát, ha engem kérdezel, valami tényleg nincs veled
rendben, barátom. – Cas érezte, hogy zavarba jön a fiú kérdésétől, habár nem
tudta, hogy mi van ezen olyan szégyellni való.
-
Fiúk, talán nem épp itt és most kellene megbeszélnetek az ügyes-bajos
dolgaitokat – jegyezte meg Amy szúrós tekintettel.
-
Rendben, Cas. Kérlek, add a kezed. – Az angyal kissé félve fogta meg a médium
kezét azok után, amit évekkel ezelőtt tett vele. Végül Castiel erőt vett magán,
Pamela mellé sétált, és megfogta a nő kezét. Ahogy a médium és az angyal
egymáshoz értek, Pam elrántotta a kezét, és dühösen Dean felé fordult:
-
Egy szóval sem említetted, hogy Castiel Hope őrangyala!
-
Azt hittem, ezen már túl vagyunk – válaszolta megrökönyödve a fiú. Castiel
látta a nő arcán azt a dühöt és a fájdalmat, ami szinte majd megőrjítette az
angyalt. Bár tudna neki segíteni! Bár vissza tudná adni a látását! De nem.
Tudta, hogy napról napra távolabb kerül a valós énjétől. Angyali képességeinek
nagyobb részét már elvesztette. Azokat, amelyek talán a legfontosabbak voltak ,
és még midig azok a számára.
-
Dean Winchester! A hatalmas felelőtlenséged miatt most simán foghatnám a cuccom
és… - kezdte majdhogynem ordibálva a médium.
-
Pam – szólította nevén a nőt kedvesen és kérlelőn Bobby.
-
Amíg Castiel itt lesz, nem fogok mást látni benne, mint azt a sötétséget, amit
ő okozott nekem, de… Nem hagyhatom védtelenül ezt a szegény
lányt. Segítek.
Bobby
megkönnyebbülten elmosolyodott, majd a fiúkkal és Amy-vel kissé távolabb lépett
az asztaltól. A fiatal nő a dolgozószoba bejáratának jobb oldalán helyezte
magát kényelembe, míg az öreg vadász és a Winchester testvérek párhuzamosan,
vele szemben. Sam tekintete a rituálé előtt hosszasan elidőzött Amy magabiztos,
mégis szomorú arcán. Legszívesebben… Valójában még ő sem tudta, hogy mit
mondana neki. Hisz lehet, hogy el sem hinné. Csak egyszer találkozzon újra
Meggel. Minden kérdés nélkül a Pokol legmélyebb bugyrába fogja visszaküldeni őt.
-
Meg kell próbálnunk egy kört alkotni az asztal körül, ha lehet, ülve. A
legfontosabb dolog, hogy ti ketten – először Hope, majd pedig Cas felé nézett.
– fizikai összeköttetésben is legyetek. Castiel, fogd meg Hope kezét. – Az
angyal minden kérdés nélkül követte Pam utasítását, és kissé bizonytalanul, de
megfogta Hope jobb kezét. A lány Cas zafírkék szemeibe nézett, majd kicsit
erősebben megszorította a médium kezét, jelezvén, hogy kezdheti a rituálét.
Pamela
az ég felé emelte világtalan tekintetét és egy latin szöveg
kántálásával belekezdett a rituáléba. Ahogy a percek egyre csak teltek, a
médium annál erőteljesebb hangon mondta a varázsigét. Hope egy pillanatra megrémült,
amikor Pamela hirtelen felemelte a hangját. Castiel ezt észrevette és
erősebben, de mégis lágyan megszorította a lány kezét. Hope, tekintetét Pamről
az angyalra emelte, kinek mélykék szemeiből nyugalom tükröződött. A lány
rámosolygott az őrangyalára, tudatva vele, hogy már minden rendben. Castiel
ebben a pillanatban újra beleesett abba a hibába, amitől még közelebb érezte
magát a védencéhez: viszonozta a lány mosolyát. Az angyal nem is törődött
azzal, hogy Dean emiatt újabb beszólással gazdagíthatja a szókincsét,
ugyanakkor az idősebbik Winchester mellett a többieket is ugyanúgy figyelmen
kívül hagyta, és csak Hope-ot látta maga előtt: mélybarna szemeit és mindent
elfeledtető mosolyát.
A
fiatal vadász – aki tanulás szempontjából mindezidáig Pamet figyelte - épp
abban a pillanatban fordult az angyal felé, amikor elmosolyodott. Amy-nek egy
másodperc leforgása alatt sok minden az eszébe jutott, aminek nem kellett
volna. Castiel után tekintete Hope-ra tévedt, aki minden kétséget kizáróan még
mindig őrangyala pillantását fürkészte. Lehet, hogy nem kellene semmi olyanra
gondolnia, hisz ha lenne valami kettőjük között, azt a fiúk már rég észrevették
volna. Viszont mindemellett az a bizonyos női megérzés azt súgta, hogy ez
sokkal több, mint őrangyal-védenc kapcsolat.
A
rituálé befejeztével a gyertyák lángja hirtelen fellobbant, Pam pedig elengedte
a két fiatal kezét. Az angyal egy másodperc erejéig még mindig ugyanúgy
szorította a lány kezét, mintha attól félne, hogy ha most elengedi, örökre
elveszíti őt.
-
Bravó, bravó! Ezt a hókuszpókuszt én is kipróbálhatom? - tapsolt gúnyosan, hanyagul a
falnak támaszkodva Meg. Sam, amint meglátta a démont, előhúzta a tőrt a kabátja
zsebéből, és már épp leszúrta volna a nőt, amikor maga Dean fogta le az öccse
kezét.
-
Sam, mi ütött beléd? Nemrég még azt akartátok, hogy segítsen. Most meg már
leszúrnád?
-
Te ezt nem értheted - nézett dühösen a bátyja szemébe a fiatalabbik Winchester.
-
Dehogynem... - tette hozzá halkan Dean.
-
Oh, az én kis kedvencem. - Meg a fiatal nőhöz sétált, és fölényesen az arcába
mosolygott. - És hogy van a picike Tommy? - csillant fel a démon szeme. - Jaj,
miket is beszélek, hisz lassan már 4 éves. Jól mondom?
-
Ki vagy te? - Amy szeme megtelt gyűlölettel, arca eltorzult. Tommy nevének
hallatán képek villantak fel a múltból, amik még inkább csak felerősítették a
szívében oly régen elnyomott fájdalmat. A démon válaszként vállat vont, és
gúnyosan elmosolyodott.
-
KI VAGY TE!? - kérdezte egyre dühösebben a fiatal nő, majd amikor a démon
ismételten nem válaszolt, torkánál fogva a falnak szorította.
-
Tudtam, hogy jól választottam - nevetett fel gúnyosan a nő Amy erejét
megtapasztalván, majd Samre pillantott. - Mindkét részről.
-
Esküszöm, megöllek! – mondta dühösen a fiatalabbik Winchester, és kiszabadulva
bátyja szorításából, egyenesen a nő oldalába szúrta a démonölő kést. Meg még a
halála utolsó pillanatában is gúnyos mosollyal vizsgálgatta Amy-t, majd
lehunyta két szemét, és a földre rogyott.
A
fiatal vadász a dühtől zihálva egy kétségbe esett pillantást vetett a mellette
álló fiúra, kinek összeszorított markában még mindig ott volt a véres tőr. Dean
ekkor kikapta testvére kezéből az éles fegyvert, és miután megtisztította, saját
zsebébe rakta el.
-
Bobby, kérlek, segítsd eltüntetni a holttestet – fordult az öreg vadász felé,
aki teljesen magán kívül volt a hallottak és látottak után.
-
Majd én segítek – állt fel az asztaltól Hope és Deanékhez sétált.
-
Te csak maradj – majd óvatosan félretolta Meg testétől a lányt, aki már épp
lehajolt, hogy megfogja a halott démon karját. – Inkább akkor elintézem egyedül
– tűrte fel a kabátja ujját, majd ölébe vette Meget, és a kijárat felé indult
vele. Bobby Sam vállára tette a kezét, közben pedig aggódóan és meglepetten
Amy-t figyelte. Végül megigazította a sapkáját, és Dean után sietett, hogy
segítsen eltemetni a nő holttestét.
Amy
megvárta, amíg Bobby és az idősebbik Winchester elhagyják a házat, majd
kikerülte Hope-ot és minden szó nélkül a kijárat felé sietett. Sam azonban még
idejében feleszmélt, és megfogta a fiatal vadász karját, majd szomorúan mélyen a
szemébe nézett. Amy szemei könnybe lábadtak. Ebben a pillanatban nem látott
jobb megoldást, csak a magányt, hogy legyen ideje és ereje leküzdenie mindazt,
amit régen egyszer már sikerült. Amy megrázta a fejét, kirántotta karját a fiú
gyengéd szorításából, és egyenesen az udvarra rohant.
Sam
Castielre pillantott, mintha egyfajta beleegyezést várna tőle. Az angyal
bólintott, a fiú pedig már úton is volt, hogy megvigasztalja a lányt. Ahogy Sam
kiért az udvarra, Amy már a zöld Kawasakiján ült, sisakkal a fejében és épp
akkor húzott a gázkarra, amikor a fiú a lépcsőn rohant lefelé. A fiatalabbik
Winchester a motor elé szaladt, és a kormányt megfogva megpróbálta megállítani
Amy-t. A lány bármennyire is nyomta a gázt, Sam makacsul ellenállt. A fiatal nő
végül feladta a küzdelmet és megtörten leállította a motort, majd a sisakján
keresztül mélyen a fiú szemébe nézett. Mindketten aggódva figyelték egymást. Hosszú,
néma csendben. A hosszas hallgatást Sam törte meg egy vigasztaló gesztussal:
kezével lágyan megszorította a lány kormányon lévő kezét.
-
Amy – suttogta a fiú, kinek torkát már a sírás szorongatta. – Nem kell, hogy
higgy nekem, de kérlek, hallgass meg – majd a lány fájdalmát látván szeme
megtelt könnyel. A fiatal nő levette a sisakját és könnyeit megpróbálta
elrejteni a fiú elől.
-
Az, ami Twin Lakes-nél történt… tudnod kell, hogy… akkor nem voltam önmagam.
-
Ezt mégis hogy érted?
-
Akit az imént megöltem, egy démon volt. Az a démon, aki akkor megszállt és azt
tette velem… illetve velünk. Én egyáltalán nem emlékszem semmire sem abból az
időszakból. – Sam döbbenten vette észre, hogy a lány még csak meg se lepődött a
történtek hallatán. – Mindez amiatt volt, hogy… egy démon uralta a testemet.
Ezért el kell mondanod mindent, amire csak emlékszel. – Amy elfordította a
fejét, és előtört belőle a zokogás. A fiatalabbik Winchester a lány elé guggolt,
arcát két tenyere közé fogta és együtt érzően a szemébe nézett. – Kérlek,
tudnom kell, mi történt akkor. – A fiatal vadász egy perc erejéig még hezitált
a dolgon, majd mély levegőt vett, visszafojtva ezzel a sírást, és elhatározta,
hogy megosztja a fiúval a legféltettebb titkát.
-
Van egy kisfiam – suttogta, majd mélyen Sam szemébe nézett. – És most már
biztos vagyok benne, hogy te vagy az apja. –A fiatalabbik Winchester
meghökkenve vette tudomásul a hírt, amit talán már a Pammel való beszélgetésük
alatt sejtett.
-
Öööö,
úgy érted, hogy...ahm...Jézusom, Amy!! Ezt nem tudom elhinni. - Sam teljesen
lesújtva nézett a lány szemeibe, és egyelőre fogalma sem volt, hogy hogyan is
érez. Még soha sem gondolt arra, hogy gyereke legyen és az a tény, hogy van
valahol a világon egy gyermek, aki az ő vére, teljesen letaglózta. Kavarogtak
benne az érzelmek, és igazándiból még fel sem tudta fogni teljes valójában ezt a
hírt. Hiszen nem is ismeri Amy-t igazán... Mi van, ha nem is ő az igazi? Mi
van, ha ő képtelen arra, hogy normális élete legyen? De valahogy Amy szemeibe
nézve érezte, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül ezt a tényt és támogatnia kell
a lányt, ha kissé megkésve is. - Sajnálom, hogy nem voltam akkor ott. Vagyis, hogy nem én
voltam, hanem egy… - majd Amy mutatóujját a fiú ajkaira helyezte.
-
Bárhogy is történt, nem bántam meg. Akkor voltam igazán szerelmes, és amikor
először megláttalak, tudtam, hogy te leszel az, akire mindig is vártam.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fájt, amikor reggel arra ébredtem, hogy már
nem vagy mellettem, de így, hogy tudom az igazságot, kicsit könnyebb… Tegnap,
amikor Pamnél találkoztunk, már akkor ismerős voltál, csak nem tudtam honnét,
és… - majd hangja elcsuklott és elmosolyodott. - … és amikor majdnem
megcsókoltalak, úgy éreztem, ismerlek.
-
Én is ugyanezt éreztem – csillant fel a fiatalabbik Winchester szeme, majd
ismét megfogta a lány kezét, és lágyan magához szorította. – Amy – kezdte
nyugodt hangon. – Mi történt Tommy-val?
-
Nem tudom. Azóta nem láttam, amióta megszületett.
-
És még sosem gondoltál arra, hogy felkeresd?
-
Soha – válaszolt a lány, majd egy könnycsepp gördült le az arcán, amit a fiú
egy lassú mozdulattal letörölt. – Úgy érzem, így sokkal könnyebb feldolgoznom.
Ebben
a pillanatban Dean és Bobby jelent meg a ház sarkánál, a fiú kezében egy
ásóval. Mikor Dean észrevette, hogy öccse Amy-vel beszélget, már épp
elordította volna magát, de az idős vadász befogta a száját. Az idősebbik
Winchester összeszűkült szemmel Bobby-ra nézett, mire a férfi megrázta a fejét:
-
Ez nem a te köröd, Dean. Nem érdemes beszállnod a ringbe – suttogta, majd
megveregette a fiú vállát, és besétált a házba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése